Egy kis túrabeszámoló Gábor "tollából":

Misivel és Szabival úgy döntöttünk, hogy a múlt szombati ködös reggelen kitekerünk Vámospércsre egy igen jó hírű cukrászdába- erről később bővebben-, de nem ám a 48-as főúton, hanem a kék túra útvonalát követve, amely valamivel északra bukkan ki a műútra, onnan pedig legurulunk azon a célig. Segítségünkre volt a híres TTRmAPP, a remekül kitáblázott és jelölt túraútvonal, valamint az ösztöneink- mint kiderült, utóbbinak vettük a legtöbb hasznát az úton. :D

Az útvonal végtelenül egyszerű, ki Debrecenből a Vámospércsi út mentén egészen a Panoráma Étteremig, ott be jobbra a Panoráma úton, aztán balra be az erdőbe a fancsikai kilátó után és semmi más dolgod nincs, mint követni a kék jelzést… nekünk legalábbis ezt mondta Szabi, mentségére legyen mondva, hogy akkor még ő sem tudhatta mi vár ránk- sőt, ha nagyon őszinte akarok lenni, erre ép eszű, normális ember nem számít.

Történt ugyanis, hogy a kék jelzést sok helyen olyan fákon találtuk meg, amelyeken a ’kivágásra megjelölt’ jelzés is ott díszelgett- ebből adódóan még több helyen feltételezhetően a kivágás meg is előzött minket, így ott egyáltalán nem volt jelzés-, volt egy jó 200 méteres szakasz, amit nemes egyszerűséggel elszántottak, volt olyan, amit elbirtokoltak- erről később-, és hasonló nyalánkságok, amik után egyre inkább az az érzésünk támadt, hogy ez egy veterán, hardcore túrázóknak kitalált útvonal lesz…

Na de szerencsére van egy csodás app-unk a tájékozódást elősegítendő!:-D Az első apró, majdnem elhanyagolható hiányossága, hogy a tervezett útvonalat nem tudod lementeni, megosztani, stb… szóval azt emiatt ne is várjátok. Sebaj, részletkérdés, lépjünk tovább! A másik kicsit már zavaróbb tulajdonsága, hogy folyton lefagy. Nem gond, telefon újraindít, probléma megoldva. Több esetben az app szerint mi valahol a málnás közepén jártunk, pedig egyértelműen útnak tűnt amin haladtunk- az más kérdés, hogy az elmúlt 50 évben lehet nem járta senki rajtunk kívül… Összegezve: 5-ször tévedtünk el, ebből a második a saját hibánkból adódóan sikerült, történt ugyanis, hogy egy hangulatos, csikicsuki lejtőnek egyikünk annyira megörült, hogy a jeleket figyelmen kívül hagyva ész nélkül repült lefelé, másik két társa pedig szintén ész nélkül követte és mire leértünk, állapítottuk meg, hogy ez bizony már nem az az útvonal, ahol lennünk kellene. Nem emlékszem teljes bizonyossággal, de a többiek állítása szerint én voltam az, akinek először elment az esze… :D

A harmadik eltévedésnél hangzott fel Szabi szájából az a kijelentés, ami a túra jelmondatává vált: „ha Dorothy-nak is így lett volna kitáblázva a sárga út, soha a büdös életben nem jut el Ózhoz…”

Az össze-vissza haladást nehezítette, hogy sok helyen nagyon masszív, mély homokkal találkoztunk. Itt a 2,4-es Nobby Nic gummancsok aranyat értek. Az ebből fakadó túlzott önbizalmamnak köszönhetően az egyik kanyarban majdnem külön úton mentem tovább, mint a bringa, de a többiek (2,25 és 1,95) határozottan többet csúszkáltak, kapartak el.

Az egyik utolsó akadály az volt, amikor meglepve tapasztaltuk, hogy az út menti kis tanya tulajdonosa úgy határozott, kibővíti a birodalmát- az út rovására. Ennek jelzésére némi kerítés, egy határozottan sorompónak tűnő tárgy, valamint egy határozottan nagy, fekete kutya szolgált. Itt volt egy kis vita közöttünk a hogyan tovább kapcsán (etessük meg magunkat a blökivel, vagy forduljunk vissza és próbáljunk meg vmi más úton kitalálni az erdőből). Végül meguntam és elindultam a kutya felé tolva a bringát, ügyelve arra, hogy annak ne ugyanazon az oldalán legyünk. Gondoltam ha nekem ugrana, majd a bicajjal fedezem magam. A srácoknak azért annyit még mondtam, hogy kicsit lemaradva kövessenek, de ha azt látnák, hogy nagyon rossz ötlet volt, amit csinálok, akkor meneküljenek azonnal. Erre hál’ Istennek nem került sor, a kutyus nem volt éhes, sőt… közvetlen közelről már egész barátságosnak tűnt, majdnem meg is simogattam. Erről azért fotó nem készült, annyira nem voltunk vagányak.

És ezután jött az a része a teker(g)ésnek, amiért abszolút megérte az egész: Kiss Virág Cukrászda. Misi és én most voltunk ott először, Szabi már ismerte a helyet és minden szép és jó igaz volt abból, amit mesélt róla. Barátságos, igényes hely, hatalmas választékkal. Mivel addigra már igencsak éhes is voltam, első körben egy kardinálist, egy habrolót és egy isler-t kértem. Itt már kicsit kerekedett a néni szeme, de végül szépen sorban mindannyian megkaptuk, amiért mentünk. :-D

A sütivel eltelve hazafelé már a 48-ason jöttünk vissza, ami azon felül, hogy rossz minőségű és keskeny és még mindig iszonyat köd volt, túl sok izgalmat már nem tartogatott magában.

A teljesség kedvéért nem volt ez akkora szenvedés, amilyennek elsőre talán hangzott, sőt… gyönyörű volt a novemberi erdő, a sűrű köd pedig kölcsönzött valami misztikus, utánozhatatlan hangulatot az egésznek. Talán jobb is, hogy az útvonalat nem tudjuk megmutatni, mert így nem fosztunk meg senkit egy hasonló túra élményétől. ;)