"Tekerek ezen-azon, ezt-azt..." - minden, ami tömény bringa.

BringaBuzi™

OneUp Components tool

2017. március 24. - korcs75

Érdekes multitool-ról jelent meg post az instán, amit a OneUp Components jegyez. Remélhetőleg többet is megtudunk majd hamarosan. Mindenestre elég jól néz ki:

Krumpli IV.

Igazából el vagyok maradva ezzel a post-tal, mivel már tavaly elkezdődött az átalakítás, hiszen egy tavalyi garázskisöprés után, sikerült eladnom annyi cuccot, hogy beruháztam egy első szériás Csepel Royal AL vázra, viszonylag jó áron. Mivel 32-es gummát használok, a debreceni útviszonyokhoz igazodva, így örömmel konstatáltam, hogy ebben a vázban több sárférő hely maradt és végre a hátsó fékhíd sincs elfúrva, mint a háromcsillagos acélban. Átpakoltam mindent, amit tudtam a régi vázról, beleértve a az acél villát is. Igaz gondolkodtam egy új villában, de ez bevált és a felmerülő lehetőségeknél a 32-es külső nem tuti, hogy működött volna, nem mellékesen szeretem ezt a régimódi, ívesen hajlított formát.

Amin mindenképpen változtatni akartam, az télre egy kisebb lánctányér és valami tartós és vastagabb bandázs. Így lett 42-es lánctányér előre és egy Lizard Skins DSP 3.2-es bandázs. Ez utóbbi nem olcsó mulatság, de amikor elcsaptak és a 3-4 méter repülés után földet érő bringa ezen landolt, szinte alig látszott meg rajta, ami azért sok mindent elmond róla. Kapott még, a csúszópapucs miatt, egy könnyen lekapható sárvédőt, ami passzol a 32-es gummához, és voalá kész is volt Krumpli IV.

krumpli2.jpg

A csepel géppark, mosás után...

Na igen... tudom a Royal AL vázat igazán nem erre szánták, de nagyívben leszarom, mert nekem iszonyat bejött városi rohangálásra és országúti túrázgatásra és nem mellékesen munkába járásra. Utólag kapott egy bagaboo vázvédőt is, nehogy leüssem a vázat lakatolás közben (ezt majd megteszik helyettem a kollégák, nyáron, amikor dugig van a tároló) és egy platform-spd (Wellgo W-43) pedált, hogy hosszabb túrákon lehessen spd-t is használni.

krumpl4.jpg

  A szokásos helyén, melóban

Debrecen, Fancsikai kilátó

Napsütéses délutánok beizzították a debreceniek túra ösztöneit, ami általában kimerül abban, hogy kocsival kimennek a Vekeri-tóhoz, esetleg a Fancsikai-tavakhoz. Ha már úgyis arra jár az ember, útba ejti a Panoráma úton található Fancsikai kilátót is, hiszen az az egyik legismertebb, legrégebbi kilátó Debrecen környékén és autóval is könnyen megközelíthető. Nemrégiben kapott is egy "buszmegállót" (fedett pihenőhely) kerékpártárolókkal, szemetessel , de sajnos ez a szemételszállításos dolog nem igazán működik arra felé. Ebben egyébként egyetértek Pilisi Parkerdő Zrt. embereivel, hogy kukák száma és az ürítés gyakoriságának növelése helyett, az emberekben kellene tudatosítani már egészen pici kortól, hogy amit kiviszel a természetbe, azt vidd is haza (főleg a szemetet). Na de vissza a kilátóra... ilyen szépséges környezet fogadja a kilátogatót:

kilato4.jpg

Tovább

Alcor Splash aktivitásmérő karpánt

Hát hol is kezdjem... kb. ott hogy ha nem lett volna ingyen, akkor magamtól sose vettem volna meg?! Igazából ezt a végére kellett volna írnom, de hát rendhagyó aktivitásmérő karpánthoz, rendhagyó post jár. Kezdjük ott, hogy bár a kapott aktivitásmérő ingyen volt, de cserébe a kijelző 2-3 fokkal el volt dőlve (direkt???) és kb. a kiosztott aktivitás mérők felénél ugyanez volt a helyzet. Gondolom az összeszerelésnél hibáztak és az óratokba kicsit elfordulva szerelték be a kijelzőt? Na most, ha én a cég (Alcor) helyében lennék, akkor se adnám ki a kezem közül, ha nagyon akciós áron, nagyobb mennyiségben adnám tovább, mert ez elég szánalmas képet fest az egész cégről és a termékeiről.

alcor_splash_aktivitasmero_karpant.jpg

Na de lássuk az Alcor Splash aktivitásmérőt, ami árban 15Eft körül mozog, így be is lehet lőni, hogy mit is várnánk tőle, pl. a Xiaomi MiBand 2 höz képest, ami jó egy 5Eft-tal olcsóbb. Sajnos még funkcióban se hozza a MiBand 2-t, nemhogy árban és minőségben. A pulzusmérő és a lépésszámláló alap egy ilyen karpántban, ezt hozza is, az alvásfigyelő funkció is elérhető, viszont intelligens ébresztés funkció nincs (Miért?). Van ugyan 2 beállítható ébresztés (nem értem miért csak kettő), de ha már úgyis figyeli az alvás ciklusokat, akkor nem értem miért hagyták ki ezt a funkciót? A készenléti idő akár 7 nap is lehet, de hol van ez a MiBand 20 napjához?! A telefonhoz csatlakozás egy rémálom, a hozzá tartozó applikáció 2.2 csillagott kapott a google play-ben, ami azért sokat elmond. Ami nálam működik (android 6.0)  a hívásjelzés (rezgéssel és a hívó fél vagy szám kiírásával) és az sms jelezés, ami viszont nem működött, bár elvileg tudja, az az appok üzeneteinek jelzése (facebook, gmail twitter, stb...), igaz IOS-en állítólag ez megy. Az érintőgomb és vezérlés iszonyat döcögős, nem mindig érzékeli a hosszan tartott érintést funkciók váltás közben. 

A TPU karpánt alvás közben nálam 2 nap után félig lejött a készülékről, ami nem túl nagy stabilitást mutat. Bevallom egyedül, amire használni tudom az az, hogy bringázás közben bejövő hívásnál hamarabb észreveszem ha kezemen rezeg a karpánt, mint a zsebemben a telefonom, de ha jót akarsz inkább vegyél olcsóbban egy MiBand 2-t és messziről kerüld el az Alcor Splash-t.

Bukó

Hétfőn reggel, melóba menet úgy gondoltam, hogy nem fog lefagyni a fülem, ha csak bukóban megyek melózni. Tettem ezt úgy, hogy előtte nem nagyon hordtam a Casco Urbanic-om, pedig direkt azért vettem, hogy a hozzá kapható téli bélésnek köszönhetően, zimankóban is tudjam hordani. Aztán hazafelé beütött a crash. Egy kocsi, alias személygépjármű, nem adta meg nekem az elsőbbséget egy T alakú kereszteződésben és oldalról telibekapott. Repültem 3-4 métert a bringával együtt és simán lekoccoltam volna fejjel az aszfaltot, de az isteni sugallatnak köszönhetően a bukó rajtam volt és megvédte a jó öreg görögdinnyét. Térdem ugyan elég tropa lett, (de használható) és a bringának se lett komolyabb baja valami csodának köszönhetően (persze, hogy bicegve ezt csekkoltam le legelőször, mint minden bringamániás hülyegyerek a helyemben, nem az öreg csontjaim állapotát). Voltak előtte is kisebb "összetűzéseim" autókkal, de így, ennyire direktbe oldalról, még sose kaptak telibe, bevallom sokkolt az élmény, mivel egy kibeb@szott lassított felvételként éltem meg az egészet.

Na ez volt az a pillanat, hogy megfogadtam, hogy, ha még a szomszéd kisboltba megyek bringával, akkor is lesz rajtam bukó, sőt mellszélességgel támogatom a kötelező bukósisak viseletet (sorry emberek, ez van, megrázó élmény volt, még ha jól is jöttem ki belőle).  Sajnos a Casco belül megrepedt, így kuka. Már korábban is nézegettem a  bukókat, mivel hosszabb távokon igencsak érezte a fejem a Casco-t, köszönhetően a béna fejformámnak és a fantasztikus szellőző képességeiről, amivel reklámozták, se voltam igazán elájulva. Valljuk be, marketing duma ide vagy oda, ezekbe a bilibukókba nyáron simán beleizzad a fejed, de esőben és hidegben kifejezetten jól jön a viszonylag zárt felépítés. Végre tényleg hasznosnak bizonyult a google célirányos reklámokat a felhasználó arcába toló funkciója, a CRFATF (ööö nem biztos, hogy ez az eredeti neve, sőt) és örömködve láttam, hogy kb. 6000Ft-nak megfelelő összegért, készletkisöprés erejéig, akciós a Bell Intersect bukó egy UK weboldalon. Lecsaptam hát rá, max ha nem lesz jó, akkor eladom itthon jópénzért, hehehehe.

bell-intersect-urban-helmet-orange-ev274488-2000-3.jpg

Érdekes ez a Bell, mivel a méretre állítás totálisan hiányzik belőle, ellenben a belső "habréteg" nem összefüggő, nem egy darabból áll, hanem különálló részekből, amit egy rugalmas keret "tart össze". A külső héj is rugalmasabb a megszokottnál, így a fejeden szinte önmagát állítja méretre, vagyis rácuppan a fejedre. Szerintem mákom volt a méret választásnál, az én fejemre tökéletesen illeszkedik az M-es, de nem vennék rá mérget, hogy minden fejméretnél és formánál működik ez a rendszer.

bell-intersect-urban-cycling-helmet-medium-55-59cm-black-commuter-city-style-new-4b61fed7310804dda551a995f13f890c.jpg

A szellőzés egyenlőre kérdéses a Casco-hoz viszonyítva... első blikkre, nem sok különbséget érzek a két bukó között, ami inkább a Casco-ra nézve nem túl hízelgő. A Casco ugyan téliesíthető volt, ami igencsak pozitív dolog, amíg meg nem tudjuk, hogy alapból nem a készlet része a téliesített belső rész, hanem külön kell megvenni az alap modelleknél. A Dell nagy előnye viszont az, hogy igazodik a fejedhez, amit csak az tud igazán értékelni, akinek szabálytalan a fejformája, mint nekem, így kényelemből nálam veri a Casco-t, bár ez a megoldás nem biztos, hogy a legstabilabb. Kinézetre bilibukó mindkettő, ami lássuk be valakinek vagy bejön vagy nem.