"Tekerek ezen-azon, ezt-azt..." - minden, ami tömény bringa.

BringaBuzi™


Bukó

2017. február 24. - korcs75

Hétfőn reggel, melóba menet úgy gondoltam, hogy nem fog lefagyni a fülem, ha csak bukóban megyek melózni. Tettem ezt úgy, hogy előtte nem nagyon hordtam a Casco Urbanic-om, pedig direkt azért vettem, hogy a hozzá kapható téli bélésnek köszönhetően, zimankóban is tudjam hordani. Aztán hazafelé beütött a crash. Egy kocsi, alias személygépjármű, nem adta meg nekem az elsőbbséget egy T alakú kereszteződésben és oldalról telibekapott. Repültem 3-4 métert a bringával együtt és simán lekoccoltam volna fejjel az aszfaltot, de az isteni sugallatnak köszönhetően a bukó rajtam volt és megvédte a jó öreg görögdinnyét. Térdem ugyan elég tropa lett, (de használható) és a bringának se lett komolyabb baja valami csodának köszönhetően (persze, hogy bicegve ezt csekkoltam le legelőször, mint minden bringamániás hülyegyerek a helyemben, nem az öreg csontjaim állapotát). Voltak előtte is kisebb "összetűzéseim" autókkal, de így, ennyire direktbe oldalról, még sose kaptak telibe, bevallom sokkolt az élmény, mivel egy kibeb@szott lassított felvételként éltem meg az egészet.

Na ez volt az a pillanat, hogy megfogadtam, hogy, ha még a szomszéd kisboltba megyek bringával, akkor is lesz rajtam bukó, sőt mellszélességgel támogatom a kötelező bukósisak viseletet (sorry emberek, ez van, megrázó élmény volt, még ha jól is jöttem ki belőle).  Sajnos a Casco belül megrepedt, így kuka. Már korábban is nézegettem a  bukókat, mivel hosszabb távokon igencsak érezte a fejem a Casco-t, köszönhetően a béna fejformámnak és a fantasztikus szellőző képességeiről, amivel reklámozták, se voltam igazán elájulva. Valljuk be, marketing duma ide vagy oda, ezekbe a bilibukókba nyáron simán beleizzad a fejed, de esőben és hidegben kifejezetten jól jön a viszonylag zárt felépítés. Végre tényleg hasznosnak bizonyult a google célirányos reklámokat a felhasználó arcába toló funkciója, a CRFATF (ööö nem biztos, hogy ez az eredeti neve, sőt) és örömködve láttam, hogy kb. 6000Ft-nak megfelelő összegért, készletkisöprés erejéig, akciós a Bell Intersect bukó egy UK weboldalon. Lecsaptam hát rá, max ha nem lesz jó, akkor eladom itthon jópénzért, hehehehe.

bell-intersect-urban-helmet-orange-ev274488-2000-3.jpg

Érdekes ez a Bell, mivel a méretre állítás totálisan hiányzik belőle, ellenben a belső "habréteg" nem összefüggő, nem egy darabból áll, hanem különálló részekből, amit egy rugalmas keret "tart össze". A külső héj is rugalmasabb a megszokottnál, így a fejeden szinte önmagát állítja méretre, vagyis rácuppan a fejedre. Szerintem mákom volt a méret választásnál, az én fejemre tökéletesen illeszkedik az M-es, de nem vennék rá mérget, hogy minden fejméretnél és formánál működik ez a rendszer.

bell-intersect-urban-cycling-helmet-medium-55-59cm-black-commuter-city-style-new-4b61fed7310804dda551a995f13f890c.jpg

A szellőzés egyenlőre kérdéses a Casco-hoz viszonyítva... első blikkre, nem sok különbséget érzek a két bukó között, ami inkább a Casco-ra nézve nem túl hízelgő. A Casco ugyan téliesíthető volt, ami igencsak pozitív dolog, amíg meg nem tudjuk, hogy alapból nem a készlet része a téliesített belső rész, hanem külön kell megvenni az alap modelleknél. A Dell nagy előnye viszont az, hogy igazodik a fejedhez, amit csak az tud igazán értékelni, akinek szabálytalan a fejformája, mint nekem, így kényelemből nálam veri a Casco-t, bár ez a megoldás nem biztos, hogy a legstabilabb. Kinézetre bilibukó mindkettő, ami lássuk be valakinek vagy bejön vagy nem.

Casco Urbanic-TC - első blikkre

Bevallom városban nem nagyon hordok bukót, pedig szerintem kellene.  Volt régen egy Bern-em (még Wackor-tól vettem használtan), de úgy felbaszta az agyam, hogy téli kiegészítő bélés ára, majdnem egy komplett bukó ára volt, hogy eladtam. Viszont most úgy hozta sors, hogy sikerült beszerezni egy fehér Casco Urbanic-TC városi bukót. 

casco.JPG

Maga az egész bukó iszonyat pofás és kidolgozására is nagyon odafigyeltek, de ha marketing dumát akarsz, akkor klikkelj erre az egész jó kis bikemagos cikkre és megtudod, milyen technológiai fejlesztéseket zsúfoltak bele. Ami számomra a csalódás a cikkel ellentétben, hogy alapból nem jár hozzá se a téliesítésre szolgáló plusz belső rész, se a szellőzőnyílásokat lefedő, esővédő huzat. Külön kapható persze, hála égnek picit alacsonyabb árképzéssel, mint a Bern esetében volt, de így is "kissé" pénzlehúzás szaga van az egésznek. 

casco_urban-tc_white_side.jpg

A fent említett cikkel ellentétben ne várjál csodát a szellőzéssel kapcsolatban. 7fok körül is simán megizzasztja a fejed, ha nem 1-2 km-ről ingázol, de cserébe csepergő esőnél se muszáj feldobni az esővédőt. Csodát persze nem vártam, sőt az ilyen típusú bukókhoz képest egész jól szellőzik. A színválasztásom se véletlenül a fehérre esett, mivel nyáron is szeretném hordani és a fekete színnel (egyébként feketében iszonyat jól néz ki piros felirattal) és ezzel a szellőzési rendszerrel, nem igazán főzetném az agyam a sisakban. Bár az is igaz, hogy inkább a sisakban főljön az ember agya, mint az aszfalton szétloccsanva.

Ami még csalódás, hogy a pánt a fülnél nem állítható (egyébként minden más össze-vissza variálható, kiszedhető, mosható, sőt ha szépen nézel rá, lemegy a boltba sörért). A másik nagy szívfájdalmam, hogy nincs belőle köztes méret: 50-56 cm = S, 56-59 cm = M, 59-63 cm = L. Ez azt jelenti, hogy mérethatáros fejemre inkább M-eset veszek, mint L-eset, mert az M-esbe még beletuszkolom a fejem, mindent max. határára állítva, de az L-esbe a fejemen kívül még egy 4 tagú borz család is beköltözhetne.   

Összességében egy szó jut eszembe róla: pöpec! Városi környezetben, a színek variációja miatt és ezzel cserélhető biszem-baszom pántos rendszer miatt, nagyon menő tud lenni, de ehhez igazodik az ára is, mivel 21-25Eft körül mozog az alap kivitel, ami valljuk be nem olcsó.

 

süti beállítások módosítása