Először is Búék minden követőnek!
A múlt évi (illetve ma már azelőtti! Ahahaha!!!) Tirpák Cross sokak számára megmaradt pillanata az volt, hogy BZs kiröhögött, hogy dolgozok, ezért nem vagyok ott. Ez idén (vagyis már tavaly-és ezzel befejeztem az ÉVődést...) már nem jött össze, sikeresen eljutottunk Nyíregyházára és egy szuper versenyen indulhattunk el év végén!

Az időjárás mostanában egészen barátságos volt, relatíve sokat sütött a nap, és extrém hideg sem volt. Azért szombatra bekeményített egy kicsit, mínusz hét fokban indultunk reggel, és a verseny alatt sem lett melegebb sokkal. A itthoni bicajozások miatt tudjuk hogy a szabadidős utak jegesek (értsd: ahol csak futnak, bicajoznak, de autó nem nagyon jár) míg az erdészetiek már porszárazak és csontkeményre vannak fagyva, ennél fogva remekül bicajozhatóak. Az eseménynél zajlott is némi évődés ennek kapcsán, hogy full jeges részek vannak, amik már eléggé veszélyesen csúsznak, annyira ki vannak járva (Fari járta ki őket a száz+bejáró körével) azért a szeges gumit még nem tettem fel. A szervezőgárda végül az útvonal némi homokkal megszórását tűzte ki a verseny előtt, ami elsőre nem hangzik nagy dolognak. Odaérve konstatáltuk, hogy a 3-4 km körüli hosszúságú félig egynyomos útvonal teljes hosszában homokkal lett felszórva.... aki végzett már ilyesmit, az tudhatja hogy ez irdatlanul sok meló, ha tőlem kérdezik, simán azt mondom kell rá egy nap! Én gyakran vagyok flegma ha egy mondatban kerülnek sorra a "terepkerékpározás" és a "veszélyes" szavak, mert ugye tudjuk, ez nem teremsport. Meg kell tanulni biciklizni, meg persze esni. Ezek tényleg olyan alap dolgok, hogy nincs mit hozzájuk fűzni. De ettől eltekintve ez a pálya totálisan versenyezhetetlen lett volna a csapat kis állagjavítása nélkül.
Az a kb ötven (több mint hetven amúgy) induló aki rajthoz állt, egytől egyig hatalmas meghajlással köszönheti meg ezt a versenyt rajttól célig.

Én hajbókoltam már akkor is, amikor még nem is láttam a pályát. Kerestem, de sajna nem találtam meg a kesztyűmet. Amit nem tettem el, de lagalább így itthon maradt. Szerencsére sikerült egy vékony polart kölcsönkérnem, amiben úgy véltem kb 5 percet fogok kibírni, de végül is nyolc kört bírt benne a kezem. Két bejárót, a versenyt, meg egy levezetőt.
Árminnal kiötlöttünk meg összeszedtünk néhány szlogent, (neszájjle, campa only, kiezasrác, fari szétjárta, nyélengeci stb) amiket kinyomtatva elrakosgattunk a pálya bizonyos szakaszain ezzel meglepi szurkolózónákra osztva a pályát, azt hiszem pár forintnyi nyomtatópatronnal nem sokan generáltak még ennyi jókedvet egy versenyen. Ezzel be is melegítettünk, jöhetett az felvezető félkör, majd egy élesebb rajt.

A színpadra felvivő lépcsőt jó előre begyakoroltam, mert már az előző futam képein is láttam hogy simán bicajozható. Leszállni nem szeretek, nagyon nyűgös vagyok gyalog. (igen, a kor meg az egó.) Elsőre persze esélytelen volt feljutni rajta, pár pillanatig vártam a helyet, Iza kiröhögött és kikerült, aztán inkább gyalogoltam. Utána egy pár szűkebb de lendületesen bicajozható kanyar jött, amiben eleinte mindig felértem valakire aki erősen túllassított itt, de nem hibáztathattam, inkább haladjon az ember lassabban, mint hogy összevérezze a pályát. A kis bemelegítés után jöhetett az első, lankásabb felfelé, majd egy jó tempójú lejtő. Ha már lent voltunk, hülyeség lett volna nem visszamászni, csak kicsit magasabbra, és kicsit meredekebben. Meg persze technikásabban. Az első körben mindenki gyalogolt, a későbbiekben kétszer kiadta a lépés meg az áttétel, az utolsó két körben meg már nem is nagyon próbálkoztam, feleslegesnek láttam. A mászásnál volt a drukkzóna, kiabáltak, buzdítottak rendesen, de azért a mi prosztóságunk (és néhány kupica házipálesz ami ezt katalizálta) kellett ahhoz, hogy igazán beinduljon ez a szurkolás-dolog a második futamnak.:D

Mentem a majdani női elsővel oda vissza előzgetve kb két kört, aztán leszakadtam, mert az egyik nagyon szűk dupla fordulóban az arccsontommal törtem le egy hüvelyknyi vastagságú gallyat, ami elsőre nem esett jól. Nem kellett lezuhanni azért a bicajról, de mire jól megtapogattam a pofámat, a leányzó már nem volt sehol. Mondjuk később is otthagyott volna valószínűleg, már kezdtem beletörődni. Végül is mindegy, nem az én kategóriám.:D
Volt még egy aranyos kis ugrató amit már kinéztem a bejáráson, meg két neccesebb kanyar, (Fari szétjárta szekció) majd egy kis mászás jött vissza a gerincre a drukkzónához. Innen egy eresztős lefelé, majd egy szélesebb erdei út maszívan felszórva hogy ne itt csússzon meg valaki a nagy előzgetésben. Jellemzően azt vettem észre, hogy síkon durván kijön az ilyen száraz részeken a cx, vagy akár egy könnyebb kerékkel szerelt 29 előnye is. Mászásnál látványosan hiányában a megfelelő áttételnek szenvedtek vele, lefelé is felejthető manővereket láttam, de ugyebár ezek a részek nem domináltak ebben a pályában, így az itt faragott idők kb azonnal elvesztek az egyenes szakaszokon. De valamit valamiért, a mostani fun tank gumi kombóm bármin átmegy. Egy-két helyezés nálam annyira nem sok vizet zavar már.:D

A verseny végére szépen megfagyott a szakállam, egy óra múlva is a jeget tördeltem belőle. Fura hogy a sport okozta örömérzetért mekkora baromságokat bevállal az ember. Ilyen időben alapból nem túl egészséges biciklizni, erre a versenyhelyzet még rátesz egy lapáttal, na meg a veszélyek, komfortérzet, blablabla. Nem a kedvencem ez a tél, mert minden eddiginél jobban utálok bebugyolálva bicajozni, itt szorít, ott nyom, konstans nem kapok levegőt, irritálja a torkomat a zipzár stb. de remélem hamar elmúlik ez a finnyás időszakom, mert végül is nem akkora para ez ha már benne van az ember.
A verseny végén még mentem egy levezető kört Katyussal, jól esett pihenő tempóban menni egy kicsit. Átöltözés után még tapsoltunk egy sort a dobogósoknak, még Árminnak is. Az eredményhirdetés után pikkpakk lezavarták a tombolát is, azután Vini szülinapi tortáját is megcsodálhattuk, meg persze le is vámoltuk.
Remek éven vagyunk túl, örülök hogy a Tirpákoknál ez a vonal ekkorát fejlődött. Sok sikert a továbbiakban is!
Legközelebb január 22 én Tirpák cross v2 5/5 forduló, Fari Track!


A fotókért köszönet Molnár Tibinek, meg nekem.

Pussz!