"Tekerek ezen-azon, ezt-azt..." - minden, ami tömény bringa.

BringaBuzi™


Extrememan Nagyatád 2014 - Ironman váltó

2014. július 29. - Cirelli

Idén 25. alkalommal rendezték meg a legnevesebb itthoni Ironman versenyt Nagyatádon. A táv 3,8 km úszásból 180 km bringázásból és mindezek után egy maratonfutásból áll. Már korábban is elő-előjött az ötlet, hogy végig kellene csinálni, de reálisan még messze állok attól, hogy ezt egyéniben végignyomjam, de kapóra jött Epyc felkérése, hogy vállaljam helyette a bringás távot a kétfős váltóban, mert ő egyéb elfoglaltságok miatt nem tud eleget edzeni. Nem mintha az én edzésmunkám példaértékű lett volna: heti 4-5 spinning órát tartottam, 2 x 2 órát squasholtam és örültem, ha kéthetente egyszer ki tudtam menni tekerni. Emellett volt egy tavaszi 180km-es Debrecen-Eger, egy Tátra kerülés szakadó esőben, 4 fokban, és bő egy hónappal a verseny előtt egy Debrecen-Miskolc-Bükkszentlászló-Debrecen karika, amiket gond nélkül tekertem végig, úgyhogy nyugodt voltam, az árok szélén kiszáradva már nem végzem.

extreme-14-0210.jpg

Tovább

CLUG

A CLUG, mint manapság számos kis ötletes kütyü a Kickstarteren toborzott befektetőket és igen hamar össze is jött a tőke, hogy gyártósorra vigyék a legkisebb bringatartót a piacon. Immár három méretben (23-28mm, 32-47mm, 1,75-2,5"), szinte az összes hétköznapi forgalomban kapható gumival használható.

cdc6d659230f6ae6f8e0fab86babf9db_large.jpg

Rengeteg színkombináció mixelhető, hiszen a külső műanyag héj és a szivacsos bélés is cserélhető, így maximálisan a lakás, vagy a bringa színvilágához illeszthetjük a CLUG-ot. Apró figyelmesség, hogy a dobozán jelzik a furatok helyét, ami így szerelési útmutatónak és törmelék felfogására is tökéletes.

01d8253db909129f7cdc096aea739da6_large.jpg

A képeket elnézve függesztésre nem, csak megtámasztásra alkalmas, arra viszont akár egy kerékre állítva is. Kisker áron 12,99$, de Kickstarteren rendelve csak 9$, a 2 darabos pakk pedig 19,99$ helyett csak 15$, így ha állítva tárolnád, a hátsó kerék sem fog a falhoz érni, esetleg ha magadnak rendelnél, engem is meg tudsz eggyel lepni majdnem egy CLUG áráért. Ha rendelkezel 3D nyomtatóval, akár 5$-ért meg is vásárolhatod a tervrajzot!

58c48810e52b405165d951cf85246ace_large.jpg

2. Kőfejtő Cross - Ajándék bográcsgulyással!

Már csak ma estig van lehetőségetek előnevezni a tarcali Kőfejtő Crossra a verseny honlapján! Fél percet vesz csak igénybe és a hülyének is megéri, nem hogy nektek, hiszen a célban minden előnevezőnek jár egy tál főtt étel, de semmi Top Maratonos, menzákat megszégyenítő cukros pacsmag, csak tömény finomság! Kaja után tombolán is részt vehettek a rajtszámotokkal, ahol mindent kisorsolnak, szombaton csak a helyezésért kell majd megküzdenetek, valamint a szervezőknek sem kell a haját tépnie a többszáz helyszíni nevező regisztrálása miatt. Gyere el, szombaton úgysem tudod jobban elkölteni egy közepes BigMac menü árát!

És mégegyszer a plakát, mert annyira jól nézek ki rajta:

1969195_799197630107585_1504729776_n[1].jpg

süti beállítások módosítása