"Tekerek ezen-azon, ezt-azt..." - minden, ami tömény bringa.

BringaBuzi™


Egyirányúba szemből? Lópikulát!

2010. január 04. - korcs75

Hallgatom valamelyik rádió adását és éppen az új kreszről fröcsögnek. Persze a betelefonáló habzó szájú autós rögtön felhozza, hogy mekkora f*szság az egyirányú utcába megengedni a kerékpárosoknak a forgalommal szembeni haladást. A műsorvezető egyetért, hogy ez szerinte se jó húzás.... Kész! Fogtam a fejem... ezek utánanéztek ennek a KRESZ módosításnak?! Könyörgöm, ha valamiről műsort csinálunk, legalább nézzünk már utána! A módosítás egyébként így szól:

"Ha az „Egyirányú forgalmú út” jelzőtáblák (104. és 105. ábra) alatt elhelyezett kiegészítő táblán (105/a. ábra) autóbuszt és/vagy kerékpárt mutató ábra jelenik meg:

a) az úttesten kijelölt kerékpársávon, ennek hiányában  az úttest jobb széléhez húzódva a kerékpáros,

b) az autóbusz forgalmi sávon a menetrend szerint közlekedő autóbusz,

c) a kerékpáros által is igénybe vehető autóbusz forgalmi sávon – az autóbusz részére kijelölt közlekedési iránnyal megegyezően – a kerékpáros is a jelzőtáblán megjelölt iránnyal szemben  közlekedhet."

105/a. ábra:


Ennyi! Vazze ez majdnem ugyanígy eddig is megvolt!

Régi, hatályát vesztett szöveg:

"Ha az „Egyirányú forgalmú út” jelzőtáblák (104. és 105. ábra) alatt elhelyezett kiegészítő táblán (105/a. ábra) autóbuszt és/vagy kerékpárt mutató ábra jelenik meg, az úttesten kijelölt kerékpársávon a kerékpáros vagy az autóbusz forgalmi sávon az autóbusz - a jelzőtáblán megjelölt iránnyal szemben - közlekedhet."

Tehát a csóró kerékpáros nem minden(!!!) egyirányú utcába hajthat be, csak azokba, ahol ezt külön jelölik, ami eddig is így volt! Egyébként hozzáteszem, hogy a büdös életben nem láttam ilyen kiegészítő táblát eddigi életem során és szerintem ezentúl se sokat fogok. Egyébként van hivatalos magyarázat a változáshoz, ami pedig így szól:

"A módosítás részletezi azokat az eseteket, amelyekben erre utaló kiegészítő tábla engedélyezheti, hogy az egyirányú forgalmú úton az autóbuszok és kerékpárok a megjelölt iránnyal szemben is közlekedhessenek. A kerékpárosok ezt az úttesten kijelölt kerékpársávon, ennek hiányában az úttest jobb széléhez húzódva, vagy az autóbuszok részére kijelölt irányban az általuk igénybe vehető buszsávban tehetik meg."

Tehát gyengébbek kedvéért mégegyszer!:

Nem hajthatsz be kerékpárral minden egyirányú utcába szembe a forgalommal, csak ott, ahol ezt külön tábla engedélyezi!!!!

süti beállítások módosítása