Vasárnap reggel 4.40-kor kelés, átnéztem az előzőnap összepakolt cuccokat, reggeliztem, mosakodtam és már indulás is volt. Kocsiba be ablakot le... odaúton semmi különös, hacsak az nem, hogy olyan pitypang mezőket láttunk Tiszafüred után, amit talán még eddigi életem során soha(szép volt).

Megérkeztünk, a parkolót is sikeresen megtaláltuk. Öltözés kipakolás, rajtszám felvétel. Rakom össze a bringát, állítom a nyeregmagasságot, imbuszkulcsos nyeregbilincset húzom óvatosan, nyisz-katt-ropp és már tört is a BTS nyeregcsőbilincs acél csavarjának feje. Nem anyáz, gondolkodik, megoldjuk! Igazán nem nagyon értettem, hogy történt, mivel nem húztam izomból és szinte vadi új volt a bilincs. Sebaj, Rittynél van pénz, irány a bazársor újat venni. Caprine-ék kedvesen elhajtottak, hogy nem árusítanak és úgy mellékesen se tudnak adni ilyet, de próbáljam meg a shimano-s srácoknál. Odamentem elregéltem a problémám, mire a srác visszakérdezett "Can you speak English?" ...óóó, elmondtam megint "ánglisul", majd örömmel konstatáltam, hogy intett menjek vele, megoldjuk. Tudtam itt már nem lesz gond. Kis szöszmösz a furgonban és már jött is egy megfelelő méretű bilinccsel. Kérdeztem mennyi lesz, mire annyit lökött "One beer, after the race"... Mondanom se kell, a kezembe nyomott pro nyeregcsőbilincs kb. fele olyan súlyú volt, mint a BTS.

Ezek után összeraktam a gépet és csapattam egy próbakört, közben Lecsa letapizta a seggem (buzi!!!, wehehehe) és már röppentem is felkutatni Gegét, ugyanis lazulós, rövidtávos szilvást terveztünk be, tájnézegetéssel. Ripsz-ropsz meglett, felvettük a rajtszámát és már álltunk is be a sor végére a rajthoz.

Rajt a szokásos tumultus, volt vagy 5 perc mire átmentünk a rajt-célvonalon, aztán usgyi neki irány a hegy! Lazán tekertünk dumálgattunk. A Szilvás topicban ment a félelemkeltés, hogy ilyen durva ,olyan durva a pálya , így kíváncsi voltam, tényleg annyira szörnyű e az esőzések után. Amikor elhagytuk az aszfaltost részt, rögtön láttam, hogy nincs itt semmi baj. Az egyetlen komolyabb sáros emelkedő kb. 10-szer jobb állapotban volt, mint tavaly ilyenkor.

Az emelkedő után a föl-le szakaszoknál volt egy-két dagonya és bár a régi mindenes ignitor gummáimat raktam fel (A/T-k nem jöttek még meg) egészen jól teljesítettek. egyszer mentem bele egy durvább szituba, ahol le is tenyereltem a bokáig érő sárba, de a láblerakást a cipőnek köszönhetően megúsztam beázás nélkül, az meg, hogy az ember keze sáros lesz, ki nem szarja le.

A frissítőpontoknál megálltunk, mert kurva finom volt a csoki, bár az első utáni második pontot, 4km-re az elsőtől, nem értettem (bár a maratonos kiadványba, amit a rajtszámmal, pólóval együtt kaptunk, próbálták megmagyarázni). Szerintem rövidre simán elegendő lenne egy itató is, bár ez az én véleményem és lehet egyedül vagyok vele.

Az uccsó rész a kedvencem, "neverending" csapatás nagyrészt lefelé (itt-ott sík). Itt nekieresztettük Gegével, mert lefelé nagyon tud menni a srác. Furcsa volt a merevseggűvel x év össztelós után, de egyáltalán nem rossz (fasza ez a Wenson Master váz). A csapatásnál Gege benézett egy "pocsolyát" (inkább nevezném halkeltetőnek, akkora volt) így elhúztam mellette, majd el is hagytam... romboltam lefelé, de 45 fölé nem mertem nekiengedni ilyen talajon a merevseggűvel és régi mindenes gummákkal.

Ahogy kiértem az erdőből a rajtterületre, megálltam bevárni Gegét, de mivel nem jött sehol, elindultam szép lassan a célig... egy srác nem is akart beelőzni, udvariasan megkérdezte, hogy várok e valakit. Mondtam neki, hogy igen, menjen csak nyugodtan... oppá ilyenek is vannak, ez az, amiért szeretem ezeket a versenyeket!

Bélabá előtt lesatufékeztem, mivel majdnem lemaradt a családi albumba a fotó,  majd szép lassan becsorogtam be a célba.Íme a képe, amin úgy teszek, mintha mennék, közben totál állok... el is röhögtem:

Rittyék elnéztek egy kicsit, így késve nyomta kezembe a megbeszélt sört, hogy pótolhassam a "verseny" alatt kiürült nyomelemeket, vitaminokat. Ja ez azért volt, mert verseny előtt megfogadtam, hogy semmilyen táplálékkiegészítőt és hasonlót nem fogok többé használni, hanem naturalista módon, csoki, banán, szendvics, víz segítségével tolom le a maratonokat (ennek a postnak, de leginkább a  kommentjeinek hatására).

A végén örömmel faltam a gulyást ittam hozzá a sört, ettem a sütit, amit Kati meg Gabi csinált. Sőt Bélabáék nagylelkűségének köszönhetően megkóstoltam a híres-neves pisztrángot is... fincsi volt (és köszönöm itt is).

Összefoglalva: semmi szívás, nyakig sár, halálrafagyás, mint tavaly, szóval nekem idén lazulás volt és élvezkedés ... igaz én nem kaptam be azt a fincsi zuhét, amit a legtöbb középtávos és a hosszútávosok igen. Ja a végén, természetesen vittem a sört a shimano-s srácnak! (Kösz neki is mégegyszer!)