Emlékszem az első Drótszamár Fesztiválomra, imádtam. Családias hangulat, izzasztó pálya, gyönyörű környezet. Nem is csodálom, hogy gyorsan híre ment és évről-évre egyre többen jöttek. Aztán történt az a mentőautós fiaskó, ami miatt a versenyt vissza kellett minősíteni túrává... az emberek meg elfelejtették, hogy mennyit is köszönhettünk eddig a szervezőknek és ment a fröcsögés. Nem is csodálom, hogy ezek után volt év, hogy elmaradt... Aztán jött 2015 és visszatértem a versenyvilágba, hogy a "futottak még" kategóriában korszakalkotót alkossak és ezt megneszelve újra megszervezték (nekem) a Drótszamár Fesztivált. Höhöhöhö.
Picit kialvatlanul, de legalább nem másnaposan vágtam neki az útnak Erdőbénye felé Katyusa és Csipisz társaságában, vagyis ismét összegyűlt a szokásos brancs. Közép távra neveztem, ami jelen esetben 42,5km-t és 1160m szintet jelentett. Odaérve szomorúan konstatáltam, hogy bizony nem leszünk túl sokan, de sebaj, legalább visszajött a családias hangulat, amit anno kezdett kinőni a Fesztivál.
Meg kell említenem a Rajtszám zseniális kialakítását, amit, ha a kormányon van a km órád lehetetlen jól felrakni, de ha a stucnin, akkor pöpecül rálátsz a hátoldali szinttérképre. Végül addig ügyeskedtem, hogy sikerült megoldanom, hogy a km órát se kelljen átrakni a kormányról és a szinttérkép is látható legyen.
A verseny lassú rajttal indult a Béres birtokról és a Erdőbényében lőtték el a mezőnyt. Bevallom az elején nem szoktam helyezkedni, mert az én szintemen minek, így szép kényelmes tempóban kezdtem előzgetni az embereket és beragadt profik engem.
Elég volt egyetlen pillantás és tudtam, hogy a full merev bringámmal a két hosszú lejtmenetben nekem nem terem babér, ellenben a két combosabb távú mászáson sokat hozhatok. Emellett jó előre elhatároztam, hogy én bizony megállok mindkét frissítő pontnál, bár vittem magammal 2 zselét is.
Örömmel konstatáltam, hogy jót tett a rápihenés (magyarul: nulla edzés) a versenyre, mert egész jól forogtak a lábaim és ez első hosszú mászásnál elkezdtem előzgetni, ahogy "elterveztem". Az már itt látható volt, hogy egészen sűrűn meg van szórva a pálya köves részekkel, így gyorsan az agyamba is véstem, hogy csak óvatosan duhajkodjak a lefelé csapatással, mert minden átmenet nélkül bele lehetett futni ilyen részbe, aztán jön a perecelés.
Az első frissítő pontnál belöktem egy banánt és már robogtam is tovább. A lejtmenetekben sokat szenvedtem, mert egyes köves részek iszonyat ráztak és felfelé kiharcolt előnyöm pillanatok alatt elolvadt az össztelósokkal szemben. Ez amúgy jellemző volt, felfelé előzés, lefelé lehagyás...
A második mászást kifejezetten élveztem. Lehet perverz lettem?! Jól ment és jól váltogattam, persze a saját szintemen, így nem estem ki a ritmusból, bár kicsit elszontyolodtam, amikor egy másik fullmerevvel közlekedő sporttárs beelőzött, de hát mit akarok én itt ennyi edzéssel?!
A második hosszú lefelé a "szakadjon ki a vállad" nevet érdemelte ki, főleg egy lekaszált rész, ahol engedve a bringát csak próbáltam a nyeregben maradva túlélni. A végére jutó kis mászásokat kifejezetten pihentetőnek találtam, a szétszakadó vállammal, így amikor beértem a faluba a kis hídnál, már kitörő örömmel üdvözöltem a betonhidacska mellett toporgó anyócskát.
A végére is jutott egy előzés, a szlovák sporttárs hagyott ott korát megszégyenítő sebességgel (nem kicsit a lelkembe tiporva, höhöhöhö)... próbáltam utolérni, de a Béres birtok felé befordulva győzött a szembeszél, így feladtam az üldözést.
A végén senkitől se zavartatva értem be, kategória (master2) 11. helyen, ami az elvárásomat messze túlszárnyalva... A célban megvártam Katát, majd Katával Csipiszt. Horror áron, ittam két minőségi fröccsöt és már mentünk is kajálni. Meg kell mondanom, hogy a két lekvárosbukta és az igencsak fincsi paprikáskrumpli miatt, már megérte végigmenni.
Összességében le kalappal a szervezők előtt! Aki nem jött el sajnálhatja, mert egy igazán jó és gyors pályát sikerült kijelölni. Egyszer se éreztem, hogy bárhol is benézhettem volna a pályát, annyira egyértelműek és jól láthatóak voltak a jelölések. Pont ott voltak, ahol kellettek, néhol irányjelző emberekkel "megspékelve". A kaja isteni volt, ahogy a hangulat is, a rajtcsomagba kapott porcerő tablettát pedig pont nekem találták ki.
Csipisz élménymorzsáit, itt tudjátok elolvasni a hosszútávról.
