"Tekerek ezen-azon, ezt-azt..." - minden, ami tömény bringa.

BringaBuzi™

1.Tirpák cross sorozat 4/4 forduló: TMC kupa

2016. január 31. - LordCsipisz

12473655_10209023270442386_6648387088221466111_o.jpg

Ezt is megértük!
Jeges szél, mínusz 15 fok, hó, jég, köd, eső, ónos eső. Ez mind lehetett volna, de valahogy úgy alakult, hogy egyik hétről a másikra durva enyhülést hozott egy valami, amit csak egy meteorológus tudna korrektül leírni, szóval inkább hagyom is a fenébe.


Érkezés a parkolóhelyre, némi társasodás, majd egy villámgyors átöltözés, helyszín megközelítése. Az erdei talaj a plusz néhány fok miatt jelentősen veszített a tapadásából, és néhány tócsa is akadt az úton a rajt-cél központ felé. Azt örömmel konstatáltam, hogy azért a talajban maradt még némi tartalék, csak a felső pár centiméter engedett fel, így mély, süppedős sárra nem kellett számítani. Természetesen egy fél pályabejárást is nyélbe ütöttünk, ha már megtaláltuk a szalagozást, majd kisvártatva jöhetett a rajt. Itt elég szerencsétlenül helyezkedve, kb az utolsó negyed elején lehettem, így kizárt volt az első pár száz méteren az előzgetés. Csordogáltunk szépen, szoktam a terhelést, ami az utóbbi időben kissé idegen volt.

12474012_1003285713078835_4449466640845322074_o.jpg"Hé, Ármin, itt van előtted egy lány!"

A patakpartra leérve már nyílt némi tér előzgetni, így el is kezdtem, szorosan felzárkózva Bélabácsira, majd visszacsörtetve az erdőbe jöhetett a kedvenc kanyarom, amely egy jó 10 centi mély, szigorúan egynyomossá kijárt "eresszed bele, azt majd lesz valahogy" jellegű dolog volt, de bennem volt a bugi, sikerült mindig a megfelelő irányba riszálnom a bicajt. A sár tette a dolgát, lassított, vitte a kereket, jelentéktelen idő alatt kimosta a hajtásból a kenőanyagot, szóval rendben volt vele minden. Az első körön kicsit megfőztem magamat, a másodikban rövid pihenőkkel regenerálódtam, de azért igyekeztem haladni is. Olyannyira, hogy a 3. körben kezdtem lassan befogni Ármint, aki kerékpárkezelésből meg úgy pár elméleti dologból még erősen hiányos ismeretekkel bír, de erőből pótolja.

10258586_10209023248561839_5681421634498357555_o.jpgKatyus a haljtűben!

Már mögöttem volt, amikor a másik kedvenc szakasznál, egy emelkedőn elhelyezett balos hajtűkanyarnál haladtam felfelé, átbuktam, és már robogtam is lefelé. A következő jobbos kanyarba, amit sikerült egybekötnöm egy gyors talajtani mintavételezéssel, így megint visszaelőzött. Utolérnem már nem sikerült, de azért igyekeztem előzni még, akit lehetett. A negyedik körben elkezdtem kicsit belassulni, a célzóna előtti sáros út széle nagyon tapadt, így használtam a közepét, ahol ugyan "futyufutyu" volt a sár, de legalább nem tapadt a kerék. Bajnokunk is a 4. körömben előzött meg, valami 200%os sebességkülönbséget saccoltam kettőnk között közben.... az ötödik kört élveztem leginkább, bár nem nagyon láttam támadható távolságon belül már senkit, de igyekeztem nem bolygatni a befutó sorrendjét, vagyis elengedni bárkit, szóval szedtem a lábaimat.
Milyen volt a pálya?


12646817_1003291449744928_8738358804530360724_o.jpgCipike szereti a szarat.....

Szerintem szuper! Az ilyen saras dolgokat mindig is szerettem, persze belül érzem közben, hogy ez beteg dolog, a bicajnak sem tesz jót, de az az érzés, amikor beleverhetem a bicajt a legnagyobb retekbe, mert kit érdekel, ilyen az egész, most mire óvatoskodni? Az valahogy örömet okoz. Szinte biztos, hogy a hüllőagyam egy pocsolyába ugráló hülyegyerek, de ez van.
A tombola pazar volt, nyertem is egy külsőt, amit elteszek a Tarcalcross pakkba, valamint bartereztem egy tökjó nyírMTB pólót, ami kicsit ugyan nagy rám, de vagy belenövök, vagy méretre mosom.:D
Kedves nyíregyháziak, kedves tirpáktársaim, örülök hogy összehoztátok ezt a banzájkodást, főleg vasárnapra, így is sajna egyet ki kellett hagynom, de zöldüljek meg, ha nem kívánom nektek azt, hogy még sok ilyet tető alá tudjatok hozni! Köszönet mindenért, remélem bringázok még nálatok!

Képekért és szervezésért köszönet Ferinek és Farinak!

A bejegyzés trackback címe:

https://bringabuzi.blog.hu/api/trackback/id/tr248338268

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása