Még valamikor januárban jelöltem egyet a bookon a Nagyvárad melletti Probikers maratonra. Tavaly is megtekertem, volt egy-két rizikós élményem, de összességében jól esett-mint a biciklizés mindig-gondoltam, a tarcali versenyszervezős hétvége után tökéletes lesz levezetésnek.

Mostanában jutott időm és akadt motivációm végre tekerni, az utolsó héten még sikerült neveznem is 50 Ron fejében (kb 3500 huf) egy Váradi polos pajti közbeiktatásával, a Hajdúsági KTE törzstagjai, Soma és Eszter szorítottak nekem egy helyet a csodaladában, Katyus épp odavolt a hétvégén kerékpárosklubozni, na meg villát cseréltem, az új áldozat egy Reba Dual air 120 rl, így túl sok kifogást nem emelhettem az ellen, hogy elmenjek biciklizni egyet.

Itt még tisztán...

Az utazás aránylag rövid volt, lévén hogy Debrecentől kb 80 kilométernyire helyezkedik el a King's Land Country Club, ahonnan az elmúlt évihez hasonlóan rajtoltunk idén is. Gyors rajtcsomag átvétel, társasodás a népes Nyír Mtb vonallal és a többi rég látott pajtással, majd összeálltunk egy rajthoz a széles kifutópályán.  A szél borzalmasan fújt, ez eleinte még nem is volt baj, ugyanis hátba kaptuk. A rajt után a kb 20 méter széles rajtvonal ráterelődött egy átlagos szélességű dózerre, ahol kicsit mezőnyversenybe ment át a figura. Az elöl gurulók alól egy tizedmásodperc alatt jutott a hátsók kereke alá a nyomvályú, nagyobb kövek és egyebek, ennek a kezelése nem is volt mindig túl magabiztos, szóval volt pár esés. Egy előttem is összejött, vészkerülésbe kezdtem, de hátulról már jött a feedback, hogy utolértek. Szerencsére se a váltásom nem sérült meg, se a féktárcsám nem kaszabolta le senkinek a BAL lábát...
A helyemet keresve összeverődtem a nyíregyházi Vinibikeos Benedekkel, akivel mentünk együtt egy darabig, majd valahol elvesztettük egymást. Próbáltam egy darabig utolérni, csak később derült ki, hogy ez azért nem megy, mert egy esés miatt lemaradt. Úgy 10 km körül megtaláltam az egyetlen pocsolyát a pálya közelében, amikor jobbról kerültem egy, a száraz nyomon épp felbukó/lelépő srácot. A kis kerülőm jóvoltából egy személyre szabott, kb 40 centi széles, két méter hosszú és harminc centi mély feketeföldes-sáros pocsolyába kerültem, ami olyan dinamikával fogta meg a bicajt alattam, hogy majdnem átestem rajta. Innentől egyrészt kb fél kiló sár, nem csekély "maszkulin sáros disznó vagyok" életérzés, és főleg masszív láncsírás lett az alap felszereltségünk.

Suit up.

Jöttek a nem túl hosszú, de néha szemét módon fárasztó kisebb mászások, és akadt néhány lejtő is, de a brutális szél miatt ezek jó részén már nem nagyon tudtam elérni azt a sebességkülönbséget másokhoz képest, amivel sokszor sikerül embereket leráznom végleg, vagy utolérnem végre. Így maradt egy 5-6 fő, akik emelkedőn megelőzgettek néha, lejtőn visszahoztam ezt, lassan fogytak, mert fáradtak elfelé, közben két lány is jött, látott, és továbbment.....
Az egyetlen frissítőnél Munka pajtásom megtankolta a kulacsomat, én ezalatt feljebb emeltem a lecsúszott nyergemet, mert durván fájt már miatta a derekam. A következő lejtőn konkrétan harminc körüli tempóval TEKERTEM lefelé. Később volt ugyan olyan pont is, ahol az emelkedőn segített be a szél, de az utolsó kilométereken már erősen szenvedtem miatta, még az erdőben is, az enyhe lejtőn is érezhető volt a hatása. A végső kb 5 kilométerre együtt maradtam a "kék srác"-cal (a meze volt kék...) aki elég derekasan tekergett felfelé, lefelé sem maradt le nagyon, eltökéltem hogy be kell vernem, nincs mese, nem érhet be előttem, nehogymá'!
Lejtőn elhagytam, jött némi síkabb rész, utolért, mentünk egymás mellett, elindult, nem engedtem előzni, mentem mellette, közben ment az agyam, nem, ki ne találd bazmeg. Elmentem vagy 100 métert adtam neki, behozta. Elment, adott 50-60 at, kiértünk az erdőből, te jó ég, úgy fúj a szél, nem tudtam kifújni a levegőt először... Nézem kéket, megy elöl, peckesen ül mint egy artista, na oké, belapulok, kicsi leszek, aero is everithing... Elkezdtem utolérni, utolsó kanyar, már a kerekén vagyok, kis pihi a termetes szélárnyékában, megelőzöm, és megyek ahogy a csövön kifér. Közben még valaki utoléri, de rám nem marad kapacitása, ezt ők játsszák le, rám nem tartozik. Marad az aero, néha hátranézek, igyekszik, de nyújtom a távot, nem ér utol még egyszer. Befutok, elhasalok mert fáj a derekam, és mert jól esik a fűben fetrengeni kicsit. 02:42. abszolút 70, kategória 17. hely. Nem dobogóra megyek, ez azért látványos, volt aki 45 perccel előttem érkezett...

Ennyire fújt a szél.....

A verseny szervezése kapcsán egyedül annyit tudok hiányosságként felhozni, hogy nem ártott volna még legalább egy frissítőpont (pl ahol tavaly is volt még egy?) Nekem ennyi elég volt, de nem mindenki olyan hanyag az ivással mint én. A szelet sajna nem lehetett elállítani, és mindenkinek fújt, de vitathatatlan hogy bosszantott. :D

És egy szomorú hír a végére. A verseny alatt történt egy halálos kimenetelű baleset az egyik hosszútávos sporttárssal, D. Jánossal. A hivatalos közlemény szerint elesett, és súlyos gerincsérülést szenvedett.
A hír mindannyiunkat megrendített, nem emlékszik senki hasonlóra sem a hazai sporttörténelem során.

Vigyázzatok magatokra, számára pedig legyen könnyű a föld.