Nahát, Korcs jó rég nem írt!
Van aki nem tudja, (az ismerőseim szerintem mind tudják) de sorozatfüggő is vagyok. Szeretem a jó, kevésbé jó, és néha még az egészen szar sorozatokat is. Úgy gondolom, ez valami kényszer az emberek egy részében, hogy nehezen hagyják félbe azt amit elkezdenek. Vannak olyan dolgok, amikbe ha beleállok nehezen szakadok ki, még akkor is ha amúgy már tudom hogy felesleges vagy egyenesen nyomorúság csinálni. A bicajozás ilyen szempontból mondjuk szopás, ha azt vesszük hogy még a végén a sírásó kondít le a nyeregből egy ásóval. De az legalább jól esik.

Már a tekerés, nem az ásóval pofán vágás.

Na szóval, a Tirpák Cross egy jó kis sorozathoz hasonlítható. Nincs az a hangulat mint a régebbi soriknál, hogy az első pár rész/évad heti epizódos, igazából semmi nem történik, mindenki egy sablonos valaki, már az első mondatánál sejthető kiféle lesz, de szüttyög egy kicsit és nem csinál semmi karakterfejlődésre utaló dolgot mert nincs átívelő szál, csak heti egy történés, azt kész, abba is hagyhatod, ha nem jönnek be a karakterek vagy a világ. A Cross tavaly bekezdett elég keményen, és egyből pörgősbe tette magát, így szóba se került a kasza, már mindenki várta az S2-t.

Második évad, több rész, jó referenciák az előző évről, nagyobb nézőszám, és persze népesebb szereplőgárda. Új helyszínek, újabb, nagyobb kihívások. Mi kell még?
Sajnos nem voltam ott az előzőn, így lemaradtam pár dologról, de igyekszem ezt a dolgot nem megismételni. A másodikhoz Kisvárdára autókáztunk, ahol 85 (nyolcvanöt!!!!!) versenyző gyűlt össze, kicsik-nagyok, fiúk -lányok vegyesen. Voltak itt Egerből, Szatmárnémetiből, Gyuláról, csak hogy a távolabbiakat említsem. Eddig én még nem is jártam Kisvárdán, talán egyszer elmentem mellette. Szóval már csak emiatt is tökjó volt hogy ezúttal nem Nyíregyen raktuk. A várdaiak menő versenyeket is alázó módon betáblázták a várost, így minden kereszteződésnél egyből tudtuk merre menjünk, nem kellett a gps-el baszakodni. Mondjuk én amúgy is tudtam mert csekkoltam előző este, de szuper figyelmes volt a szervezőktől ez a kis plusz.

A szemerkélő esőben összeverődtünk, és a rajtszám felcsippentése után kimentünk egy pályanéző körre. A videóról nagyjából megismertük a terepet, a lejtőt begurultuk Katyussal kétszer, az új 2.4es Maxxis Ardent úgy is viselkedik, ahogy kinéz. Kis kajálás után kimentem még egy bemelegítő körre, aztán jöhetett is a rajt.
Telibe beálltam előre, aztán inkább a második sorba. Ismerve Ármint tudtam hogy csak fellökne vagy valami egyéb bénaság amikor megelőz, én meg épp ráérek biciklizni. Rajt után egy másodperccel már Levi T.-t (fubazz.....) kerültem ASAP, mert elrántotta a láncát. Itt bezártak előttem vagy öten (mindegy is, mert elhúztak egyből), Ármin kilőtt a legelején mint egy rakéta, szóval kicsit igyekeztem felvenni és tartani a tempót. A rajt utáni első kanyarral az asszony hegy felé vettük az irányt, ami talán mínusz öt fokban lehet valamivel könnyebben járható. Most ugye a homok tapadt, nyáron gondolom a homok folyik az úton, plusz az a fránya 10% emelés se könnyíti meg a dolgot.

A tetőről jöhetett az erdős csikicsukis DH szakasz, remélem innen lesz videó, úgy tűnt egy kötélpályát is építettek ehhez. Első körben még mint várható volt, páran csorogtak előttem, de sikerült kikerülni őket és előzni egy kicsit. A főút mellett sok szurkoló és csapattárs kísérő akadt, így igyekeztem nem megállni és visszagyömöszölni a kétszázat verő szívemet a fejemből a torkomon át a mellkasomba, ami mellesleg égett mintha sósavat lélegeztem volna. Elfőttem, na. Az első kilométeren.:D
Elpörgettem a lépcsőig, felszaladtam mellette, így előztem ismét 2-3 fiatalabb srácot, igyekeztem annyi tempót összeszedni hogy ne is foglalkozzanak velem, hogy ne legyen senki a közelemben a következő három kanyarban és az utána következő lejtőn. A bejárás során megleltem a jó íveket, és eszementül tapad ez a gumi, úgy döntöm vele a bicajt hogy hűha. Meg is kéri az árát, 800 gramm körül van darabja. (a régi kettő volt 900....)
Az első egyenes közepén lévő dupla palánkot felszedték sajnos, pedig nekem épp feküdt a ritmusa. A gyorsabbaknak meg pont nem feküdt volna. Végül is ez egy lassító akadályelem. :D Egy adag jó helyre pozicionált gallyal kikerülhetetlenre konfigurált pocsolyán átrobogva búcsút mondtam a lánckenésnek, és immár recsegve tekertem a lapos sunyi kis emelkedőn. Még beálltam egy kis szélárnyékba, amivel ellógtam a célegyenesig, ahol ráfordultam a második körre. Most inkább a létfenntartás lett a fő cél, bár rövid verseny, de az első körben kapott terhelés nem esett jól. A mászást azért megnyomtam, a DH jól ment, most üres volt, és mire a lépcsőhöz értem be is állt a pulzusom egy vállalhatóra. Sikerült is felfuttatnom a lépcső mellé a bicajt, de nagyon fogtam, és elrántott, szóval kicsit megtapogattam az anyaföldet kézzel is. A lefelé után egy Hegyaljai srác szépet takart és mentett előttem, de sejtettem hogy merre fog, így lendületvesztés nélkül elfértem mellette. Jöhetett egy újabb sárfürdő, egy újabb sumák emelkedő, még egy forduló. Három körből a harmadik, csak túl kéne élni.

Brutálisan darált a soromon a lánc. Szerintem kilométerekre elhallatszott. A lefelé megvolt ezúttal már fékbe piszkálás nélkül, annyira nyomvályúsra fékezték, hogy csak bele kellett tenni a kereket, és dönteni a földig. Imádtam ezt a mini DH-t. Mentem egy felejthetőt a főút mellett, és végre találtam némi összhangot a lépcsővel is. A szokásos kis kanyarok és a lejtő után még egy kis sár azt hiszem kellett a daráló sorra, már csak azért imádkoztam, ne szarjon be a cél előtt 50 méterrel, mert nem bírnék begyalogolni. A hegyaljais kissrác rám állt, és közeledett. Először még úgy tűnt feladta, de végül felzárkózott. Balról nem akartam feltenni a palánkra a célban így kijjebb húzódtam, erre ő kinyomott az egyik sátornak. Bolondok ezek a fiatalok néha.:D
A célban kb megdöglött állapotot jeleztem, örültem hogy vége volt. Nem érdekelt hogy hanyadik vagyok (amúgy kilencedik) csak ki akartam köpködni a sarat, meg megszáradni. Elég volt ez a 3 kör, ebből hat? mekkora szopás lett volna elmenni az elittel...

Remek nyomvonal vezetésű, gyakorlatilag pihenőmentes pályát hozott össze a Kisvárdai stáb. A két palánk még elfért volna, igazából akár a másik kettő is, értem én hogy a mezőny nagy része még monti, de egy kis szívatás még belefért volna. A support is remek volt, a regisztrációnál kapott energiaital után volt itt tálcán körbehordott meleg teától kezdve svédasztalos tepertő, zöldség, zsíroskenyérnek való, kaptunk vagy 4 féle rétest is kipakolva, befutó után frankó sűrű gulyás, pálinka vagy 3 féle, kávé, bármi. Mintha egy 100 km es teljesítménytúra elején lettünk volna. Ilyesmi egy xy nevezésért se nagyon szokott lenni, nem hogy ingyen. Le a kalappal a KKB előtt, Köszönet Kisvárdának a vendéglátásért! A tombolafelajánlásokért, és persze azért amiért a kedves versenyzőtársak ezzel az opcióval kicsit tolják a szervezést, és amúgy is példás az az összetartás amit a Tirpák Force mutat.
Képekért köszönet az eső ellenére kinn álló fotósoknak, esetünkben Molnár Tibinek, és Tóth Attilának!

Wadkelet!