A Bringabuziról most én képviseltem a csapatot a AZ ILB-Factory CrossArena Cyclocross OB-n. Ha őszinte akarok lenni, nagyjából a verseny reggeléig bizonytalan voltam az indulást illetően, ezt a Bécsi út/Vörösvári úton lévő végállomásnál lévő óra -18 fokot mutató kijelzője sem az indulás irányába terelte..
De a fene vigye el, azért vettem (egy ilyen) CX vázat a törött országúti helyett, hogy használjam, majd felöltözök. Dupla sapka, dupla kesztyű, dupla zokni közte papírral, all mountain cipő a csiricsáré helyett (az jó lesz majd versenyre), felülre jópár réteg és indulás. SE! A Tirpák Cross - Decathlon kupán olyan szinten átfagytam, hogy fullos cserecucc nélkül egy métert sem teszek meg. Így történt hát, hogy egy 30 perces versenyre egy 80 literes sporttáskával a hátamon vágtam neki a Soroksári út mellett található elhagyatott Nagyvásártelep irányába. Az ébredés és indulás is fél órás csúszásba torkollott, így az eszméletlen gyönyörű reggeli jégtáblás Duna csak az én fejemben él, de szerintem többőtök pesti ismerősének a facebookján/instagramján is :P
A rajt 10:45-től volt, én olyan 10 óra környékére meg is érkeztem, mondjuk szerettem volna kicsivel (jóval) korábban, de végül így alakult. 2 környi ismerkedés jött össze a pályával, ami hááát, ETALON volt, legalábbis nekem. Technikásabb mély homokos szakaszok, egy szimpla és egy dupla palánk, szűk kanyargós, kigyorsítós, emelkedős, nagyjából minden, ami egy jó CX-hez kell, szerintem méltó volt egy OB pályához.
Fotó: Benedek Gábor/facebook
10:45-re beszéltem meg randit a pályával, csúsztatott rajt volt, mi, a hobbi kategória egy elég fiatal korcsoporttal rajtoltunk. Sajnos sikerült egy montis kissrác mögé beszorulnom, akinek még a villámgyors rajtolást gyakorolnia kell, de hatalmas respect neki is, amiért a kb -12 fokban ott volt a rajtvonalnál. Kilőttünk, és jött az amire számítottam, ha a tömeg egyszerre ér el egy technikás részt (jelen esetben egy mély homokos emelkedőt), ott elég egy embernek rontania és bukováré a mögötte sorakozó mezőnynek. Így volt ez most is, majd a második homokos, technikás résznél is, ahol inkább lepattantam a bringáról és még a szalagon belül, de kényelmetlenebb úton elfutottam több ember mellett, bevállalva egy kicsit kamikáze lejtőzést, de a karbon nyeregcső tartott! Nyomtam ahogy a csövön kifért, fogalmam sem volt hanyadik lehettem, nagyra nőnek a mai gyerekek, a franc tudja eldönteni melyik hány éves, egy kategóriában vagyunk-e vagy sem. Volt egy sporrtárs, aki a technikás részeken feltartott, aztán valamikor el is tűnt az éterben. (sajnos nem mögöttem)
Fotó: Benedek Gábor/facebook
Éreztem, hogy fogy a kraft, bár a köridők nem ezt igazolták végül. Jött egy üldöző duó, csak hogy ne lankadjon a lelkesedésem, de azt, hogy nem fogtak meg, szintén a montis múltamnak köszönhetem szerintem. Cserébe motiváltak annyira, hogy megfogtam a srácot, aki még a 2. kör környékén intett búcsút. Egy salgótarjáni Boi a végén elhúzott mellettem, de elég rottyon voltam már, így lett meg a 6. hely hobbiban a 36-ból. 21 másodpercre volt a dobogó, 43-ra az első hely. a 14kg pluszsúlyommal, 2016-ban 5-6 edzéssel a hátam mögött, és másfél hónap nem mozgás után teljesen elégedett vagyok ezzel az eredménnyel. Mondták, hogy ilyen köridőkkel az elitben se végeztem volna csúfos helyen, ami lehet, de annyit nem bírtam volna ki, itt előjön az edzés hiánya. A verseny után a tüdőm (is) offon volt, kellett egy forró tea. Amikor már elég cukor volt a teámban váltottam, és a tenyerembe kezdtem önteni, majd úgy a’la natur bevittem, és pikk-pakk jobban voltam, kezdett alábbhagyni a hányinger és rosszullét, lassan visszatértem az élők sorába.
Elmentünk néhány kilátogató szurkoló cimborával enni valamit, de most még a szemét „mekis” kaja is megváltás volt. Visszaértünk az elit futamára, előkerült a fazék és fakanál, mondhatnám, hogy mindenki örömére, de szerintem volt pár ember akinek nem loptam be magam a szívébe a folytonos idióta buzdításommal, amikből néhány már-már szállóige, azóta se értem miért. A srácok nagyon kemények voltak, mondjuk a csajok még keményebbek, kár hogy őket „átettük”.
Egy szó mint száz, HATALMAS KÖSZÖNET a szervezőknek, hihetetlen mennyiségű munka volt emögött a verseny mögött, de megérte, méltó volt a bajnoki címek eldöntéséhez!
Hazafelé már annyira nem kellett rohanni, sikerült lőni egy giccses, naplementés jégtáblás képet a Dunáról. Ha valaki ezek után megkérdezi, hogy miért nem vágyok annyira vissza Debrecenbe, csináljon hasonló képet a Tócó patakról ;)
Dani
U.i.: Ami az írást illeti, igyekszek aktívabb lenni tavalyhoz képest!
