Régóta terveztem, hogy Krumplival is meg kéne mászni Kékestetőt, de a 48-16-os áttétel elég neccesnek tűnt hozzá. Sebaj, van nekem egy 42-es lánctányérom, azt feldobom, hátra meg egy 18-as vagy 20-ast, ha addigra megjön. Hát nem jött meg, így ott volt a dilemma, hogy 42-16-tal nekivágjak e?! Az alkalom adott volt hétvégén, hiszen amúgy is meglátogattam volna szüleimet a Mátra alján (Gyöngyöshalász), egyébként meg "kemény" vagyok,  max. majd vért köpök az erőlködéstől. Bepakoltam a 42-es tárcsát, tartalék belsőt, szerszámkészletet és pénteken vonatra szálltam.

Debrecen-Füzesabony-Vámosgyörk útvonalon mentem vonattal, tágas üres kerékpártároló vagonokban (egy szavam nem lehet most a MÁV-ra, hacsak az nem, hogy egy hónappal későbbre állították ki a jegyem), a Vámosgyörk - Gy.halász távot viszont már bringával túrtam le, hogy tekerjek aznap egy rövidet. Eredetileg Füzesabonytól akartam bringával menni, de röhej, hogy a 3-as főutat elkerülő út (amin nem kell iszonyat sokat kerülni) szinte nem létezik Gyöngyösig. A 3-ason viszont nem kicsi a forgalom, így azt mindenképpen ki akartam hagyni.

Szombaton korán keltem, hogy átszereljem Krumplira az első lánctányért, de máris jött az első probléma, a lánctányéranyák ismét túl szélesek voltak, mivel a 42-es tányér vastagsága a rögzítési pontoknál vékonyabb, mint 48-asé. Apámék sufnija, nem egy komplett lakatosműhely, mint Bélabá garázsa, így egy vasreszelővel szedtem le a túlnyúló 1-2mm-t az anyákról.

Próbakör, ugrik a lánc. Hátul nem fekszik fel kellőképpen, vagyis ki kell venni egy szemet. Ekkor találkozott először az SKS multiszerszámom láncbontója, a KMC K710-es láncommal és el kell mondanom, hogy éppen csak túlélte. Nem kicsit nyomorította el ugyanis a bontót ez a brutális KMC termék, de végül, pár hozsannát elmorzsolva az égiek felé, csak sikerült kivarázsolni egy szemet (vissza is sikerült rakni vele, de ezek után az életemet már nem szívesen bíznám a láncbontó működőkepésségére). Próbakör, jó lesz, de mint utólag kiderült néha megugrott, de ezen már nem is csodálkoztam (a problémák bevonzzák egymást).

A szerencsém továbbra is valahol máshol járt, mivel valami kattogott hátul... egy rajzszög a hátsó külsőben. Kihúztam óvatosan (nem mintha ennek valami jelentősége lenne)... éppen hogy bele állt, de nem eresztett, így elkönyveltem, hogy max. lassú defektem lesz, de van tartalék belsőm, nekivágok.

Mátrafüredig bátyám is jött velem, így laza tempóban tettük meg a távot. Füred után viszont rögtön beköszön a Mátra egy combos emelkedővel, amit 42-16-ossal igencsak megérez az ember. Mátraházáig egész jó tempóban tudtam menni (jó itt most nem a profi outisok 30-as átlagáról van szó, hanem magamhoz képest), így a Kékestetőre vezető elágazásnál lazán úgy gondoltam, vagyok annyira kemény, hogy megállás nélkül is menni fog a csúcstámadás. Az eredeti tervben Mátraházán rápihentem volna a maradék, igencsak gyilkos ~3km-re.

Háááát szenvedtem, nem kicsit, ellenben nagyon! Kiállva toltam, egyszer a strapből kicsúszott láb miatti megállással (megugrott a lánc)... megszenvedtem, gyalog gyorsabb lettem volna, de amikor felértem úgy vigyorogtam, mint egy vadalma. Gyorsan odatoltam az emlékműhöz a bringát, lőttem egy képet és irány vissza.

Lefelé, napos és árnyékos részek változása miatt, nem árt odafigyelni, mert néhol annyira vakít, hogy szinte vakon megy az ember. Nekem is sikerült belefutnom Mátraháza előtt egy ilyen részen egy nem pici kátyúba (sajnos ilyenek szép számmal vannak) összeszedve egy felütéses defektet. Gyors gumicsere, majd összefutás Sanyával (régi haversrác), kis trécselés és már óvatosan ereszkedtem is le egészen Gyöngyösig. Itt már éreztem, hogy hátsó kerekem szép lassan leereszt a rajzszög miatt, de hála égnek hazáig kibírta. Vigyorogva, sörrel a kezemben meséltem éppen a friss élményeket a teraszon, amikor elpukkant az elsőm is (máig nem értem mitől), ezzel a defektek számát 3-ra, a használható belső számát 0-ra redukálva. Vagyis Krumpli vs. Kékestető 1:3.

Mellesleg volt nálam Lezyne Alloy Kit öntapadós gumi javítókészlet... hát outis belsőhöz felejtsd el... próbáltam megragasztani, de baromira nem tartja meg az ide szükséges nyomást.

Szívtam az egésszel sokat?! Naná! Megérte?! Naná! Tudom ez csak nekem nagy szám, de 42-16-tal feltoltam Kékesre és senki nem tudja levakarni az önelégült mosolyt az arcomról, ha erre gondolok, hehehehe!