...és elkészült Krumpli átpapucsolása. Láncvonal belőve, hátsókerék újrafűzve, minden flottul működik, a láncfeszítőhöz képest ZAJTALNUL! Nagy nagy köszönet Tibi Úrnak a Tibicikliből, aki nélkül ez nem jöhetett volna létre! A nap mondata: "Így már úgy néz ki, mintha egy komoly váz lenne", höhöhöhöhö!

Több, mint egy hete recseg-ropog a láncom, ami a beletett több mint 4000km után nem csodáltok. Tegnap jutottam el arra a szintre, hogy már olyan érzést keltett bennem, mint betonpadkára foggal ráharapni, szóval már szabályszerűen fájt.

Elzarándokoltam hát a "bóóótba" és vettem egy "óccó", de remélhetőleg jó KMC Devil 101-est láncot (csak buzis aranyszínben volt) és mivel jó munkásember lánccal hátsó "sort" is cserél, ezért egy új hátsó 16-os lánctányérra is beruháztam.

Kis szerelés után újra működőképes volt a rendszer, mindenfajta hanghatás nélkül, de azért magam is meglepődtem, milyen izmosan bekoptatta a KMC K710-es a hátsó lánckereket:

Felkerült az ebay-en, előző hónapban vett topeak állítható kulacstartó is (egy ezres és ingyen házhoz hozzák), így már a "üdítős" boboz  se lötyög benne! Micsoda fejlődés!

Régóta terveztem, hogy Krumplival is meg kéne mászni Kékestetőt, de a 48-16-os áttétel elég neccesnek tűnt hozzá. Sebaj, van nekem egy 42-es lánctányérom, azt feldobom, hátra meg egy 18-as vagy 20-ast, ha addigra megjön. Hát nem jött meg, így ott volt a dilemma, hogy 42-16-tal nekivágjak e?! Az alkalom adott volt hétvégén, hiszen amúgy is meglátogattam volna szüleimet a Mátra alján (Gyöngyöshalász), egyébként meg "kemény" vagyok,  max. majd vért köpök az erőlködéstől. Bepakoltam a 42-es tárcsát, tartalék belsőt, szerszámkészletet és pénteken vonatra szálltam.

Debrecen-Füzesabony-Vámosgyörk útvonalon mentem vonattal, tágas üres kerékpártároló vagonokban (egy szavam nem lehet most a MÁV-ra, hacsak az nem, hogy egy hónappal későbbre állították ki a jegyem), a Vámosgyörk - Gy.halász távot viszont már bringával túrtam le, hogy tekerjek aznap egy rövidet. Eredetileg Füzesabonytól akartam bringával menni, de röhej, hogy a 3-as főutat elkerülő út (amin nem kell iszonyat sokat kerülni) szinte nem létezik Gyöngyösig. A 3-ason viszont nem kicsi a forgalom, így azt mindenképpen ki akartam hagyni.

Szombaton korán keltem, hogy átszereljem Krumplira az első lánctányért, de máris jött az első probléma, a lánctányéranyák ismét túl szélesek voltak, mivel a 42-es tányér vastagsága a rögzítési pontoknál vékonyabb, mint 48-asé. Apámék sufnija, nem egy komplett lakatosműhely, mint Bélabá garázsa, így egy vasreszelővel szedtem le a túlnyúló 1-2mm-t az anyákról.

Próbakör, ugrik a lánc. Hátul nem fekszik fel kellőképpen, vagyis ki kell venni egy szemet. Ekkor találkozott először az SKS multiszerszámom láncbontója, a KMC K710-es láncommal és el kell mondanom, hogy éppen csak túlélte. Nem kicsit nyomorította el ugyanis a bontót ez a brutális KMC termék, de végül, pár hozsannát elmorzsolva az égiek felé, csak sikerült kivarázsolni egy szemet (vissza is sikerült rakni vele, de ezek után az életemet már nem szívesen bíznám a láncbontó működőkepésségére). Próbakör, jó lesz, de mint utólag kiderült néha megugrott, de ezen már nem is csodálkoztam (a problémák bevonzzák egymást).

A szerencsém továbbra is valahol máshol járt, mivel valami kattogott hátul... egy rajzszög a hátsó külsőben. Kihúztam óvatosan (nem mintha ennek valami jelentősége lenne)... éppen hogy bele állt, de nem eresztett, így elkönyveltem, hogy max. lassú defektem lesz, de van tartalék belsőm, nekivágok.

Mátrafüredig bátyám is jött velem, így laza tempóban tettük meg a távot. Füred után viszont rögtön beköszön a Mátra egy combos emelkedővel, amit 42-16-ossal igencsak megérez az ember. Mátraházáig egész jó tempóban tudtam menni (jó itt most nem a profi outisok 30-as átlagáról van szó, hanem magamhoz képest), így a Kékestetőre vezető elágazásnál lazán úgy gondoltam, vagyok annyira kemény, hogy megállás nélkül is menni fog a csúcstámadás. Az eredeti tervben Mátraházán rápihentem volna a maradék, igencsak gyilkos ~3km-re.

Háááát szenvedtem, nem kicsit, ellenben nagyon! Kiállva toltam, egyszer a strapből kicsúszott láb miatti megállással (megugrott a lánc)... megszenvedtem, gyalog gyorsabb lettem volna, de amikor felértem úgy vigyorogtam, mint egy vadalma. Gyorsan odatoltam az emlékműhöz a bringát, lőttem egy képet és irány vissza.

Lefelé, napos és árnyékos részek változása miatt, nem árt odafigyelni, mert néhol annyira vakít, hogy szinte vakon megy az ember. Nekem is sikerült belefutnom Mátraháza előtt egy ilyen részen egy nem pici kátyúba (sajnos ilyenek szép számmal vannak) összeszedve egy felütéses defektet. Gyors gumicsere, majd összefutás Sanyával (régi haversrác), kis trécselés és már óvatosan ereszkedtem is le egészen Gyöngyösig. Itt már éreztem, hogy hátsó kerekem szép lassan leereszt a rajzszög miatt, de hála égnek hazáig kibírta. Vigyorogva, sörrel a kezemben meséltem éppen a friss élményeket a teraszon, amikor elpukkant az elsőm is (máig nem értem mitől), ezzel a defektek számát 3-ra, a használható belső számát 0-ra redukálva. Vagyis Krumpli vs. Kékestető 1:3.

Mellesleg volt nálam Lezyne Alloy Kit öntapadós gumi javítókészlet... hát outis belsőhöz felejtsd el... próbáltam megragasztani, de baromira nem tartja meg az ide szükséges nyomást.

Szívtam az egésszel sokat?! Naná! Megérte?! Naná! Tudom ez csak nekem nagy szám, de 42-16-tal feltoltam Kékesre és senki nem tudja levakarni az önelégült mosolyt az arcomról, ha erre gondolok, hehehehe!

Másnap volt vasárnap iszonyat módon, így egy fejfájáscsillapító után elkísértem Rittyet a boltba, hátha egy kis bringázástól kitisztul a fejem. Odaúton az egyébként is zajérzékeny fülemnek (kizárólag Krumpli irányából érkező zajokra) ismét feltűnt a kis fémes "cincegés", ami mindig akkor jött elő, amikor kicsit jobban odaléptem.

Magamban anyáztam egy sor, mert eszembe jutott, hogy az előző napon, Tisza-tó kerülés közben is ezt hallgattam, nem kicsit tolva fel az agyamat a csillagos égig, de a tegnapi sörözés olyan rutinosan nyomta el ezt az emléket, mint a láncdohányos a csikket. Krumplival már annyira össze vagyunk nőve, hogy kapásból tudtam mi a baj. Az új szélesebb lánc (KMC K710), feszítésre hozzáütődik láncvédőnek. Nem nagyon, csak éppen annyira, hogy az ideghúrjaimon játsszon egy könnyed "cincegő" melódiát.

Valamit tenni kell! Már sejtettem, sőt tudtam mi okozza a problémát, ugyanis az isoflow hajtókarom kialakítása olyan, hogy vagy láncvédővel rakod fel a lánctányért, vagy sehogy. Miért? Mert a szabvány lánctányér anya magassága túlnyúlik a láncvédő rögzítése miatt, így ha azt kihagyod, bizony nem kicsi fog lötyögni a lánctányérod, ami ugye nem egy életbiztosítás. Megoldás: alátét és/vagy a lánctányér anyákból le kell reszelni pár mm-t. Nekem a kettő kombinációja hozta a sikert (a lánctányér csavarok kialakítása miatt kellett az alátét, ugyanis az anyában nincs végig menet, hozzávaló menetvágóm meg nem volt). A probléma már előre sejthető volt, így a rozsdamentes alátéteket már pénteken beszereztem. Egy kis köszörülés, tisztogatás és enyhe hányingerrel küszködés (másnap) után összeállt a hajtás, ami így olyan halk lett, hogy öröm volt végre nem hallgatni, hehehehe.

A délutánig az időt két fejfájás közötti hányingerrel és ezek számtalan, lehetséges variációjával töltöttem, egészen fél négyig, amikor is erőt vettem magamon és elindultam a Nitr-O által rendezett alleycat-re (Cirellicat).

Most eltekintek a hosszabb beszámolótól, egyrészt mivel a húzós verseny 2. feladatlapjától kezdett normálisan működni az agyam, másrészt, egészen az elején összeálltunk Durcival és Csipisszel vonatozni, úgyhogy onnantól lefedi Csipisz beszámolója. Dani beszámolóját is ajánlom mindenki figyelmébe.

Egy-két érdekesebb momentumot, azért megemlítenék.  Az egyik CP (checkpoint) a Hidas presszóban volt, mégpedig az a feladat, hogy állítsuk abc sorrendben az ott található, falra kitett utcanévtáblákon szereplő utcaneveket. A helyes sorrendbe pakoltak közül a 18. név kiadta egy másik CP helyét. Agyalás, első körben írjuk fel az összes utcanevet... hát elárulom jócskán több mint 18 volt, mert szinte az egész presszó ki volt tapétázva táblákkal, a pulttól kezdve a falakig, mindkét helységben. Aztán az egyik törzsvendég félhangon benyögte, hogy Ő bizony úgy csinálná, hogy elkezdené az abc elejétől, először az A betűseket és így tovább... Osztottam-szoroztam és megállapítottam, hogy mire összeírom az összeset és elkezdeném rendezgetni több idő menne el, mint a törzstag taktikájával. Meg is lett a Hatvan utca.

Ami még szívatós volt, de nagyon tetszett, hogy az utolsó feladatlap, aminek a neve egyszerűen csak Geográfiailag Egyszerűsített Checkpoint Itiner (röviden: G.E.C.I.) volt, hemzsegett az olyan feladatoktól, hogy ha megcsináltad a 2. feladatlapon szereplő CP-t, akkor biztos emlékszel, hogy a közelben/mellett/alatt/felett mi volt kiírva/odaplakátolva stb... , ha mégse emlékeznél, menj és nézd meg újra. Kééééééééééész, szerintem ekkor már Nitr-O összes vér, sőt oldalági rokona is csuklógörcsben fetrengett.

Összességében nagyon élveztem az egészet, még akkor is, ha távra az egyik leghúzósabb alleycat volt, amin eddig részt vettem. A végén a 2. repülőtéri kiruccanásunknál sikerült genyó módon elszökni a Durcitól és Csipisztől, akikkel addig együtt toltuk, így meglovagolva egy szinte célig kitartó zöldhullámot (a végére a tüdőm kiköptem). Nitr-O a végére beszervezett egy bowling házibajnokságot, amiért külön köszönet neki (ez nem számított bele az összetettbe). Csipisz nyerte az egész hacacárét, én pedig az eddigi legjobbammal, egy 4. hellyel térhettem haza.  Hát mit ne mondjak, este nem kellett álomba ringatni.

Na végre rászántam magam és elmentem 'szerszámbótba, hogy vegyek egy mini 15-ös villáskulcsot (igen: elől pályaagy, igen: a hátsó BTS-hez is az kell, igen: nem jött be kónuszkulcs, mivel ha rágyógyult a tengelyanya a kónuszkulccsal csak elnyírom, annyira vékony). Persze nem volt, de volt helyette kicsi franciakulcs, jóval olcsóbban volt, mint egy Knog shifter (igaz ezt nem is lehet összehajtogatni és fele se olyan dizájnos). Éppen bele tudom rakni a S-es méretű, SKS nyeregtáskám lampion tartókájába. Elég parasztosan néz ki, de hosszútávokon jó lesz az és persze fel tudom használni majd másra is. (Közben visszaolvastam néhány régi postot és fogom a fejem, hogy úristen mennyit bénáztam... félelmetes)

Az egy dolog, hogy elbalfaszoskodom (már elnézést) a városban és környékén Krumplival, de ez kimerül maximum ~50km-ben, ami lássuk be, az olyan tervek mellett, hogy lemegyünk Szegedre egy nap alatt, édeskevés. Éppen ezért elhatároztam, hogy 100-as köröket is kéne menni, egyrészt tesztelni a felszerelést (ne röhögj, ezt majd kifejtem), másrészt erőnlétileg megalapozni a szegedi túrát. Ki is néztem egy egész jó útvonalat, némi helytörténeti nevezetességgel, mégpedig a Nagykerekin található Bocskai várral.

A szombat reggel 8-as indulás kicsit csúszott, mivel utólag jutott eszembe, hogy Boszkó gyógyszerét elfelejtettem beadni, így kapásból egy kényszerfordulóval indultam, de miután a kuttyot letudtam és a strap-et (tépőzáras pedálszíj) beállítottam lelkesen indultam neki a kitűzött penzumnak. Persze azért valaminek most is el kellett romlania, ami jelen esetben a Róka Úrról átszerelt kilométeróra volt, ugyanis kimerült a jeladójából az elem, de bevallom, ezen már nem is csodálkoztam... hiszen miért is legyen minden tökéletes?!

Reggel becsomagoltam egy győri jó reggelt műzlis bizbaszt, meg 4 műzli szeletet, hátzsebbe ment egy narancsos powerade és vittem a hidropakkos hátitatyómat, 2l vízzel feltöltve, szükséges szerszámokkal és esőkabáttal. A kaja és a víz több is volt mint elég, de arra 50km után rájöttem, hogy olyan szinten baszogatja a hátam a táska, hogy hosszú távnál,  igencsak felejtős lesz. Legközelebb, két kulacs és a montiról átpakolt nyeregtáska lesz a tuti befutó megoldás. Vittem a nyári hosszú ujjas kesztyűmet is, hiszen egy zápor után (ami hála égnek nem volt) nem tudtam mennyire fog csúszni a műbőr bandázs. A bandázsnak egyébként jóval keményebb fogása van, mint a szivacsosabb társainak (ezért sem volt hülye ötlet a kesztyű), de a tartóssági teszten rögtön átment, mivel az egyik egészségügyi megállónál Krumpli eldőlt és kormánnyal az aszfaltra érkezett. Elmondhatom a Charge bandázsnak kutya baja se lett egy kis koszon kívül.

Létavértesig semmi extra, bár néhol igencsak szar az út minősége, ami elmondható szinte az egész útvonalon. Felüdülést csak rövidebb szakaszokon jelentett egy-két felújított útszakasz. Létavértes - Pocsaj szakaszon egész kellemes fasorok szegélyezik az utat, így nagyrészt árnyékban lehet tekerni, de azért azt hozzáteszem, hogy az előző éjszakai eső miatt, szinte végig tökéletes volt az idő  tekeréshez (pár szembeszelet eltekintve).

Nagykerekin terveztem az első és utolsó nagyobb megállót (pisi és egyéb technikai megállásokat leszámítva), Itt a terv a Bocskai vár megnézése lett volna, ami igazából nem is vár (bár valamikor az volt), hanem kastély. Sajnos zárva volt, így a múzeumlátogatás elmaradt és mivel a kertje is be volt zárva, a kerítés tövében álltunk le falatozni. Igazából a víztartályos megoldás kissé túlbiztosított megoldás volt, hiszen szinte az összes faluban, ahol áthaladtunk, bőven van iható vizű nyomókút az utcákon (a kastély mellett is van vagy kettő).

A szusszanó után Hencida (régi nevén Henczhida) felé vettük az irányt. Másnap rögtön rá is kerestem Bonchidára, ami a román oldalon, Kolozs megyében található, mintegy 240km-re. Már csak a neve miatt is kihagyhatatlan településig (itt olvashatsz egy érdekes cikket a Hecida - Boncida kapcsolódásról) elég rossz rázós aszfalt következett.

Pocsajon ismét átvezetett az út, igaz visszafelé már Hosszúpályi felé, ahol végre kezdett betörni a nyereg, de a táskát már kegyetlenül érezte a hátam. Hosszúpályiból (ahol 55Ft a dinnye kilója!!!) már szinte röpültünk a Vekeri-tóhoz és átlépve a 100km-t megünnepeltük egy sörrel, a helyi vendéglátóipari egységben.

Itt kell megjegyeznem, hogy Vekeri-tó milyen fasza hely lehetne, de igazán mióta Debrecenben élek egy pici fejlesztést sem öltek bele. Pusztul le minden, a helyi kajálda színvonala a béka segge alatt, árai viszont a csillagos égben vannak. Kricsmi mellett konkrétan, csak 3 darázsfészek ontja magából a bájosabbnál bájosabb kis állatsereget (ebből az egyik hüvelykujj méretű lódarazsakat), ami természetesen lecsapnak bárminemű inni és ennivalóra.

A Vekeri-tó után könnyedén ültem vissza a bringára és éreztem még az erőt, akár még egy 50-eshez is (persze 230 az más tészta). A végére 109 jött össze és megállapíthatom, hogy Krumpli ismét igen jól muzsikált (nem rossz ez a 48-16-os áttétel).

Na kérem lesz ugye ez a SZEGED CAMPUS OPEN- I. HUNGARIAN OPEN BIKEPOLO CHAMPIONSHIP  esemény, 2011. augusztus 26-tól augusztus 28-ig. A terv pedig nem más, mint az, hogy bringával szándékozom lemenni.  A táv 217km és baromi nyugis tempóban tervezem megtenni az utat, Krumplival természetesen (SS). Akinek vannak tapasztalatai a köv. útvonal bármely szakaszáról, az jelezze kommentben. Minden hasznos infó jöhet!

Nagyobb térképre váltás

Sikerült elpasszolni pár cuccom a hétvégén, így összejött a susnya egy Charge Spoon nyeregre. Műbőr a lelkem, Cro-mo sínnel és 258gramm-os súllyal tömeggel. Fehér, szóval koszolódni fog rendesen, de ahogy kipróbáltam kényelmesebbnek tűnik a régi Onda-nál (bevallom idegesített már az a kis szakadás régi nyergen). Azért azt hozzáteszem az Onda is megérte az árát, mert hűen szolgált (főleg annyi pénzért, amennyiért vettem) és nekem kényelmes is volt. Ahogy elnéztem a Spoont, teljesen szétszedhető, vagyis akár újra is lehet húzatni, ha majd leamortizálódott róla a műbőr.

Egyrészt túléltem életem eddigi legnagyobb koncertélményét, mit élményét, élményeit(!!!) Nova Rock-on, másrészt tegnap elővettem Krumplit, hogy eltekerjek a Gyöngybe a gummáért és "örömmel" láttam, hogy az első defektes. Természetesen a szelep ragasztásnál nyílt szét a belső (hol máshol), hogy ragasztani se lehessen (azért megpróbáltam, kíváncsi vagyok kitart e). Ritty már csak röhögött rajta. Valahol megértem, de azért ez csak kisebb szívás, mint 800km-t levonatozni egy otthon hagyott személyi miatt (határátlépéshez ugyanis nem árt, ha van nálad), amit szintén én produkáltam Hegyeshalom - Debrecen távon... hehehehehe!

Ahogy összekaparom magam lesz normális poszt is, bár ezt ki nem szarja le, ugyanis hétvégén Star Wars alleycat és I. Debrecen Goldsprint is megrendezésre kerül. Hát van egy sanda gyanúm, hogy egyiket se én fogom megnyerni, hehehehehehe!

Igeeeeeeen, megint! Mentem melóba reggel és hirtelen valami szaggatott ütést érzek a hátsó kerék felől. Leugrottam és abban a pillanatban "bumm psssssssssssssssssssz"! A 3 hónapos Kenda gummából egy kb. 1cm-es hosszban eltűnt a futó felület, úgy 2-3mm szélesen. Persze ezt a 7 bar nyomás alatt lévő levegő, leszarva a belső falvastagságát, rögtön kihasználta és kirobbant egy kis nyomáskiegyenlítő partira. A poén, hogy nem is anyáztam, hanem vidáman toltam tovább a bringám ezt énekelgetve (és egy fagyis lányra gondolva).

9-kor rácsörögtem Tamásra, hogy milyen alternatíva van készleten a két Kenda helyett, ugyanis ránézve az elsőre, abból se sok jót néztem ki (fixisek, ha kell szóljatok, az elsőn van még mit szétskidelni... sőt SWalley-n tuti a leghosszabb csíkot húzod vele, mert úgy nyúlik, mint a friss takony).

Fekete Michelin Dynamic lett a vége, így Krumpli végérvényesen is kinőtt a divat színekből. Ami külön öröm volt az egészben, hogy egy kis infós fusiért ingyibe hozzámvágták! Óóóó jeeee!