"Tekerek ezen-azon, ezt-azt..." - minden, ami tömény bringa.

BringaBuzi™


ŠKODA MTB Singletrack maraton Kassa (Košice)

2015. szeptember 21. - korcs75

3 esküvővel és egy keresztelővel nehezebben (nem vagyunk mi állatok, hogy csak akkor eszünk, amikor éhesek vagyunk), szépen gömbölyödő formában utaztam Kassára, hogy kipróbáljam a híres-neves kassai MTB Singletrack maratont. Előre figyelmeztettek, hogy itt aztán fel kell kötni a gatyát, hiszen a hazai viszonylathoz képest technikásabb pálya várható. Persze én csak legyintettem ezekre, hogy "jaj, de sokat hallottam már ezt", de később kiderült, hogy egyáltalán nem voltak túlzóak ezek a figyelmeztetések. 

Pénteken indultunk Kassára és az estét bandázással töltöttük, rég nem látott és újonnan megismert ismerősökkel, némi "izotóniás ital" elfogyasztásával, így másnap reggel top formában utaztunk Jahodna-ra (~14-13km található Kassától).

Kicsit korán érkeztünk, így a rajtcsomag átvétele után, volt idő egy kis lazulásra a helyi "hütte"-ben, egy forró kávé mellett. Átböngészve a rajtcsomagot, és betolva a benne a lévő energia italt, kicsit hiányoltam a szinttérképet, de formámat elnézve nem sokat aggódtam miatta, hiszen már rég átadtam magam a kellemes, úgyis "meg fogok dögleni" életérzésnek. Egyébként külön pirospont, hogy a szervezők gondoskodtak magyarul beszélő segítőkről a rajtszámok átvételénél, de angolul is egész jól elboldogultak a helyi erők.

dsc_1446.jpg

Tovább

Erdőbénye - Drótszamár Fesztivál 2015

Emlékszem az első Drótszamár Fesztiválomra, imádtam. Családias hangulat, izzasztó pálya, gyönyörű környezet. Nem is csodálom, hogy gyorsan híre ment és évről-évre egyre többen jöttek. Aztán történt az a mentőautós fiaskó, ami miatt a versenyt vissza kellett minősíteni túrává... az emberek meg elfelejtették, hogy mennyit is köszönhettünk eddig a szervezőknek és ment a fröcsögés. Nem is csodálom, hogy ezek után volt év, hogy elmaradt... Aztán jött 2015 és visszatértem a versenyvilágba, hogy a "futottak még" kategóriában korszakalkotót alkossak és ezt megneszelve újra megszervezték (nekem) a Drótszamár Fesztivált. Höhöhöhö.

Picit kialvatlanul, de legalább nem másnaposan vágtam neki az útnak Erdőbénye felé Katyusa és Csipisz társaságában, vagyis ismét összegyűlt a szokásos brancs. Közép távra neveztem, ami jelen esetben 42,5km-t és 1160m szintet jelentett. Odaérve szomorúan konstatáltam, hogy bizony nem leszünk túl sokan, de sebaj, legalább visszajött a családias hangulat, amit anno kezdett kinőni a Fesztivál.

Meg kell említenem a Rajtszám zseniális kialakítását, amit, ha a kormányon van a km órád lehetetlen jól felrakni, de ha a stucnin, akkor pöpecül rálátsz a hátoldali szinttérképre. Végül addig ügyeskedtem, hogy sikerült megoldanom, hogy a km órát se kelljen átrakni a kormányról és a szinttérkép is látható legyen.

A verseny lassú rajttal indult a Béres birtokról és a Erdőbényében lőtték el a mezőnyt. Bevallom az elején nem szoktam helyezkedni, mert az én szintemen minek, így szép kényelmes tempóban kezdtem előzgetni az embereket és beragadt profik engem.

11698991_922413497804899_3103192317843943846_o.jpg

kép: Molnár Tibor

Tovább

Bringás reggeli - Debrecen

Jelentem ez is pipa! Igazán kitett magáért a Magyar Kerékpárosklub debreceni (al vagy mittoménmilyen) szervezete, hiszen kakaóscsiga mellé, járt egy túrórudi és az általam nagyon kultivált és megunhatatlan derecskei almalével öblíthette le a torkát, minden bringás. Igaz az adó 1%-át az MK-nak gyűjtögető néni, valahogy nem nézte ki belőlem (marcona külsőm lehet az oka), hogy én is felajánlhatnám azt a bizonyos 1%-ot, vagy csak egyszerűen olvassa Bringabuzit és tudta, hogy a Hajdúsági KTE-nek már megettem. Külön örültem a LEGO katalógusnak, mivel valljuk be, LEGO-zás nem korfüggő! .... és most itt csorgatom a nyálamegy LEGO birodalmi lépegető (AT-AT) képére,  höhöhöhö.

br.jpg

kép: MK Debrecen facse  

süti beállítások módosítása