"Tekerek ezen-azon, ezt-azt..." - minden, ami tömény bringa.

BringaBuzi™

Erzsébet tavi szopás

2010. augusztus 07. - korcs75

Létavértesi kerüléseim során már rég kinéztem egy táblát, ami fennen hirdette, hogy Erzsébet horgásztó és pihenőhely. A leágazó földútra nem mentem be, de nem tűnt vészesnek. Mivel nincs messze Debrecentől arra gondoltam kicsábítom bringával Rittyet romantikázni. De, hogy ne fussunk lékre fel akartam deríteni a terepet. Ma mondta Ritty, hogy nézzük meg közösen, nem kell a felderítés, ha szar lesz legfeljebb bringáztunk egy jót ebben a szép időben. Támogattam az ötletet (ha már a Trophy rakoncátlankodása miatt, nem tudtunk elmenni a bodrogkeresztúri motorostalálkozóra), így nekivágtunk a cirka 14km-es távnak. A földútig szokásos 20-as kirándulós tempó, de aztán kezdődött szopás: homok, kerülhetetlen pocsolyák (tó méretűek) kb. 2km-en keresztül. Sarasan értünk a tóhoz, majd jött a második szívás: a tó magánterület, kutyákkal őrzött... kész. Fordultunk is vissza, átvergődtünk a sáron, kicsit megálltunk a bánki tájháznál felfrissülni, majd haza is érkeztünk tökig sárosan (előző héten mostuk le a bringákat). Hát azt hiszem ezek után, az Erzsébet horgásztót lehúzom a látogatandó objektumok listájáról.

A bejegyzés trackback címe:

https://bringabuzi.blog.hu/api/trackback/id/tr644866877

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

István 2010.08.08. 09:09:18

környékünkön több tó van, mindegyik privát/fizetős horgásztó (magyarul: rendszerváltás után gyanús körülmények között magánkézbe került), ha biciklivel vagy durván elhajtanak...fürdeni pl. lehetetlen, marad a Duna...az idióta horgászok meg képesek ott ülni úgy egész nap hogy meg se mártóznak...tipikus hungarisztán

FraterThomas · http://frater-thomas.blogspot.com/ 2010.08.08. 22:55:38

Szép kis túra... Emellé mér csak valami nyakig érő traktornyom hiányzott volna, hogy teljes legyen a kép. Horgászokat banolni az univerzumból!
süti beállítások módosítása