Amikor elkezdtem agyalni arról, hogy milyen bringát is szeretnék, melőtt elérem a fél évszázadot, amolyan álom bringának, bevallom, nem egy gravel bringa jutott eszembe, pedig az nagyon sukár manapság. Őszintén? Rá voltam nagyon cuppanva a Ribble Allroad Ti-re, ami egy endurance bringa, igaz nem egy "hétköznapi" darab. Miért? Egyrészt a technológia miatt, nyomtatott aero váz, másrészt maga a titánium miatt, ami örök, mint a nyomorúság. Igazán csak egy vázszett kellett volna, mert a többi alkatrészeimmel semmi bajom nem volt (DT Swiss kerekek, Zipp kiegészítők, 105-ös váltás) Az én szintemen, meg nem kell jobb kerékszett a DT E-1800-nál, vagy jobb váltórendszer a Shimano 105 R7000-esnél és grammániás se vagyok.
Azóta persze sok víz lefolyt a Dunán és az az Allroad Ti már kapható vázszettként is, de drágább áron (1,5 misi), mint amibe az év elején került (1,2 misi), a komplett bringa, ami egy vicc, de azért még mindig baromi jól néz ki puci vázszettként is és megdobogtatja kicsi szívem, amikor ránézek:
Forrás: ribblecycles.co.uk
Szóval agyalgattam, hogy mi is kellene nekem és mi az, ami élérhető itthon is, egy lottó ötös megnyerése nélkül, vagyis korlátozott büdzsével. A magyarosrszági vásárláshoz a garancia és az esetleges méretproblémák miatt ragaszkodtam, ha esetleg szarul lövöm be a méretet.
Jut eszembe a MÉRET! Háááát magam is meglepődtem, de ahogy beleástam magam az új vázak világába rádöbbentettem, hogy a bringák mai méretezésben már S-esenek számítok a 170cm-mel és átlagos kar és lábhosszússággal, pedig világéletemben M-es vázaim voltak. Igaz az se segített a pontos méretezésben, hogy gravel vázak irányába tolódtam el első körben, és az első kiszemelt is, az új Merida Silex váz volt (igen, ezzel a vázzal nyerte meg Mohoric a gravel VB-t). Akciós volt, fegyverszürke és ha Mohoricnak bejött, akkor ki vagyok én, hogy azt mondjam, nekem nem fog (LoL). Az a faramuci helyzet állt elő, hogy merida bikefit kalkulátora, az adataim megadása után, az S-es és az XS-es váz közé dobott be. Fakk..
Viszont a kutakodás után elég gyorsan kiderült, hogy a Silex-ből csak M-es kapható és már nem is akciós, így RIP-eltem is azt az irányt, viszont, ha más úgyis ott voltam a Bikefun oldalán, szétnéztem az országútiák között is, nyálat csorgatni, mivel bármennyire is nem nekem való, lavolom az aero vázakat. Ekkor jött szembet a Scultura Endurance 6000-es váza, ráadásul bordó színben (némi csillámos lakkal)... Hm... és van XS-es méretben... Hm... Na jó nézzük meg, olvassunk utána.
Ami mellette szóltak:
- Endurance váz, pont ami nekem kell, mivel murván ritkán megyek, terepre meg ott a XC monti.
- Szinte majdnem minden alkatrészemet át lehet rakni
Ami pedig nem:
- PressFit középcsapágy
- max 35-ös gumma megy bele (Tufo seepdero-t használok, ami 36-os, így necces lehet).
Most lehetne vekengeni, hogy miért is jó az Endurance váz, de van erről rahedli youtube videó, ahol megteszik helyettem. Sőt, ha megnézed, a Superior-om, az is ugyenvezett GF váz volt, vagyis Grand Fondo, ami akkoriban, mivel még nem volt gravel bringája a Sup-nak, amolyan átmenet volt és kb. megfelel egy mai Endurance váznak. Egyébként berakok ide egy videót, hogy miért is jó az Endurance, mik az előnyei (de ahogy írtam, van erről a témáról rahedli videó):
Mivel a kalkulátor által meghatározott XS-es méret nagyon hihetetlennek tűnt, és mivel éppen Ritty megtámadta az Ikea-t, vagyis tele voltunk kartondobozzal, így egy szögmérő és vonalzó segítségével, neki álltam egy XS-es váz megrajzolásának, a Merida honlapján talált vázgeo adatok alapján. Felkarcoltam egy szekrény dobozára, majd kivágtam és hozzámértem az M-es Sup-hoz... beszarás, de a két váz majdnem ugyanolyan volt. "A seggnek meg kell repedni". Persze, mivel nem hagyott nyugodni ez után se, érdeklődtem a Bikefun-nál is, ahol baromi segítzőkészek voltak és megerősítették, hogy neccesen S-es, de inkább XS-es vázat javasolnak ők is. Hát jó, akkor rendeljük meg.
Természetesen a helyi kedvenc bringaboltomon keresztül szerettem volna intézni az ügyet és ők mindent IS megtettek ezért, de közben kiderült, hogy mivel nem ők a hivatalos márkakereskedés a városban, kénytelen leszek máshol beszerezni. Szerencsére a két bolt ledumálta egymás között miről van szó (Köszi srácok!!!), szóval csak beugrottam kifizetni és érte mentem, amikor megjött a váz.
Ami még mindig b@szta a csőrömet az a Pressfit középcsapágy, így elkezdtem utána olvasni, hogy lehetne kikerülni a buktatókat. Azt persze mindehol leszögezték, hogy jó minőségű középcsapágy kell, véletlenül se aliexpress-es, a kerámia csapágyas jó, de nem feltétlenül jobb, mint egy jó minőségű acél és még megannyi aspektusa van a dolognak, de nem olyan szar az, ha odafigyel az ember...Hát köszi. Először egy Cema BB86-BB92 for Shimano-t néztem ki, aztán a youtube-os szakember videók hatására, mégis az egyel jobb változatánál maradtam, ami mákomra szintén akciós volt.
Egyébként a vázhoz, meglepétesemre, járt egy karbon nyeregcső és a stucni (FSA SMR) és persze a csomagban volt a kormánycsapágy és hézagolók, a Di2-hoz szükséges tartó is. Gyalog hoztam haza, mivel bringán nem akartam szerencsétlenkedni a buszra vagy villamosra meg nem fértem volna fel , mert éppen csúcsidő volt.
A váz egyébként örökélet garanciás az első tulajnál, ami jól hangzik, de hogy pontosan mit takar, az leírásból se derül ki:
Lifetime frame warranty
*Our frames are covered by a lifetime warranty for the entire ownership of the original purchaser. Exclusions apply. This applies to manufacturing and material defects and includes bikes used for racing.
*A rider and equipment weight limit of 120kg applies; 140kg for performance and hybrid eBikes.
Hozzáteszem a kivétel rész, itt is tele van bárhogyan értelmezhető, ködösen megfogalmazott kitételekkel, ahogy ez szokás. LoL. Viszont, ami külön öröm, hogy érvényes rá a Merida Carbon Crash Replacement, vagyis ha buksz és töröd, akkor 50% kedvezényt kapsz a követekezőre.
Megvolt a váz, már csak meg kellett várni, hogy megérkezzen a középcsapágy és persze ilyenkor, mint minden "normális" ember, vesz pár apróságot várakozás közben: egy új bandázst... egy karbon kormányt (Prime Cycling Orra Aero carbon gravel), mert hát éppen akciós és egyébként is csupa jót mondanak róla.
De végre eljött a nap, amikor minden szükséges rész meglett, így aztán a cuccokkal és a Superior binyómmal felpakolva, elzarándokoltam a Gyöngybe, hogy dobják már át, ami kell még (váltás, hajtás, fékek), hogy végre összeálljon a gép. Mivel ez már rejtett bovdenezésű váz, villa, kormány, így nem szerettem volna itthon szerencsétlenkedni vele, láttam elég videót mennyit lehet vele szívni, ha nincsennek meg a megfelelő szerszámok hozzá.
...és tadám kész lett. Igaz volt egy kis probléma szerelés közben, ugyanis nem az én fékeimhez (Juin F1) lett tervezve a váz, így a vázhoz kapott extra hűtőplatformok, az én fékeimnek kb. halottnak a csók, de cserébe, a dizájnnak köszönhetően, a 160-as tárcsát éppenhogy eléri a fékbetét platform nélkül, platformmal viszont a 180-as tárcsa pont jó:
Az a bordázott rész a "hűtőplatform", ami leszerelhető
Ezt lesz@rtam, legalább jobban "harap" a fék, meg nagyobb felületen hűl, bár a 2 új tárcsa az extra kiadás oldalt erősítette. Egy szónak is száz a vége, végre összeállt a gép, meg is voltak vele az első teszt körök és egyszerűen-nagyszerűen tökéletes lett számomra. Lehet majd ugyan fejlesztgetni, de csak a technikai újdonságok miatt (pl rányomni egy wheeltop elektromos váltást, ami igazán izgatná a fantáziám, hogyan is muzsikálna), de egyenlőre nincs semmilyen fejlesztés tervben. (Ritty bármikor elolvashatja ezt, szóval kénytelen vagyok ezt írni... HELP! :-D )