Szombaton vágtunk neki az utolsó szakasznak, vagyis a Káptalanfüred - Balatonvilágos (29,02 km) távnak. Bőven volt időnk, mivel a vonatunk 15:45-kor indult és erre a napra csak ~30km-t terveztünk be.
Reggel meglepődve tapasztaltam, hogy a előző nap kiöblített mezem még mindig vizes (okosan 2 mezzel meg lehet úszni, ha az idő is kegyes) én hülye ugyanis egy árnyékos részre terítettem ki. Persze ahogy átraktam a napra rögtön száradni kezdett, így csak félig vizesen vettem fel, ami rajtam kb 5 perc után csontszáraz lett a tűző napsütésben.
Eléggé lazulós szakasszal kezdett, néhány csiki-csukis résszel és rögtön az elején Csabit elkapta a versenyszellem és ráállt egy mellettünk elhúzó montis/trekking párnak a hátsó kerekére. Négyen elkezdtünk vonatozni, majd Kristóf is felzárkózott, így 5-en nyomtuk egész jó tempóban, a többieket messze lehagyva. Úccsó nap volt belefért egy kis állatkodás. A lánctalapazást (váltott vezetést) sikerült kissé megpukkantanom, mivel előreállva kicsit meghúztam a sort. Gondoltam felpörgetem a tempót, de nem igazán jöttek velem az emberek, így visszafogtam magam, sőt ki is álltunk, hogy bevárjuk a többieket.
Balatonkenesén nem árt vigyázni, mert egy zúzós lefelé után egy vasúti felüljáró alatt kell elmenni, ami alatt elég szűkös hely, amire egy 20-as tábla is figyelmeztet. konkrétan, ha itt szembe jön egy kocsi és zúzod lefelé, akkor nincs az az isten, hogy ne a rohanj bele. Volt nálunk is kontrás satufék, amit Bélabá olyan könnyedséggel fogott meg, hogy nekem volt halálfélelmem helyette.
Az egész út során, Kristóf kónusz kilazulását eltekintve, műszaki probléma nélkül sikerült megúszni, de itt, a végétől 10km-re, beütött a krach! Verának is sikerült egy combosabbat fékezni az előbb emlegetett lefelén, ami akkorkára sikerült, hogy régi, széles felnin megcsúszott a külső, magával rántva a belsőt és ezzel szétnyírva a szelepet.
Pótbelső a kocsiban, de sebaj, mert van nálam folt! Rekord sebességgel álltam neki a javításnak... potyára, mert lendület ide vagy oda, ez az az eset, amikor a folt semmit nem ér. Telefon Katinak, egy találkozópont kijelölése, Bélabá odagurult és már jöttek is vissza műhelypumpával, pótbelsővel. Innentől kezdve már könnyű dolgom volt a cserével.
Kis nasit is beiktattunk Kati jóvoltából, majd újult lendülettel indultunk tovább. Akarattyán egy egész komoly kis emelkedő nehezítette az utat, a végén egy igencsak szívatós résszel. Ahogy megmászod az emelkedőt rögtön a tetején jobbra egy tábla mutatja a Balatoni körutat, ami bevisz a felüljáró alá. Ez egy visszafordító Tihanyba, szóval, ha erre mész nem kicsit szívsz. Itt tovább kell menni és egy minimális felfelé kaptatás után már látni is fogod a helyes irányt... amin már nem is csodálkoztam. Taktikusan itt bevártunk mindenkit, hiszen az emelkedő eléggé combgyilkos volt, így mindenki keményen megküzdött vele. Egy idő után vissza is mentem megnézni hol járnak a többiek és Bélabát még sikerült a helyes útra terelnem, de Veráék már lefordultak a Tihanyi visszafordítóra. Kis telefonálás és újra együtt volt a banda.
Balatonvilágosnál sikerült megmászatnom a banda felével egy újabb emelkedőt, mert elnéztem a találkozási pontot (bocs Ritty, Kristóf), így kénytelenek voltunk visszagurulni a Hársfa vendéglőig, ahol Kati már várt minket. Itt megkajáltunk (iszonyat finom halászlevet toltunk), majd kis ejtőzés után irány a vasútállomás. Megmásztuk még egyszer az előbb emlegetett emelkedőt, majd az egyik legszebb Balatoni panoráma tárult elénk.
Ezután már csak egy laza gurulás várt ránk és meg is érkeztünk a kiindulópontra. Szétszedtük a bringákat, bepakoltuk a kocsiba, majd a csomagokkal és maradék kerókkal becuccoltunk a vasútállomásra.
Bevallom, olyan érzésem volt, mintha az egészet csak álmodnám, baromi sok élménnyel gazdagodtunk (én legalábbis tuti, hehehe). Köszönet Bélabának, hogy megszervezte ezt az egészet, mert bevallom nem az én művem volt... én tuti elbénáztam volna, mindenfajta hülye bringás szempontot fölöslegesen belekeverve. Ez pont így volt jó, jutott idő pihenésre, strandolásra, bámészkodásra, kikapcsolódásra!
A vonatút visszafelé egy rettenet volt. Világosnál ugyan a bringákat nyögve-nyelve fel tudtok tenni, de már nem volt ülőhely. Ráadásul beszorultunk a csomagokkal két WC közé, ahol nem volt lehúzható ablak.... Ahogy Kristóf fogalmazta: " A MÁV igazgatójának az orrá alá is nyomatni kéne ezt a szagot, de ne folyamatosan, hanem szakaszosan, éppen annyira, hogy ne tudja megszokni...", azt hiszem ezzel nem csak a mi kívánságunkat fogalmazta meg...
Szint, sebesség, térkép az adott szakaszról itt!!!