Szombaton vágtunk neki az utolsó szakasznak, vagyis a Káptalanfüred - Balatonvilágos (29,02 km) távnak. Bőven volt időnk, mivel a vonatunk 15:45-kor indult és erre a napra csak ~30km-t terveztünk be.

Reggel meglepődve tapasztaltam, hogy a előző nap kiöblített mezem még mindig vizes (okosan 2 mezzel meg lehet úszni, ha az idő is kegyes) én hülye ugyanis egy árnyékos részre terítettem ki. Persze ahogy átraktam a napra rögtön száradni kezdett, így csak félig vizesen vettem fel, ami rajtam kb 5 perc után csontszáraz lett a tűző napsütésben.

Eléggé lazulós szakasszal kezdett, néhány csiki-csukis résszel és rögtön az elején Csabit elkapta a versenyszellem és ráállt egy mellettünk elhúzó montis/trekking párnak a hátsó kerekére. Négyen elkezdtünk vonatozni, majd Kristóf is felzárkózott, így 5-en nyomtuk egész jó tempóban, a többieket messze lehagyva. Úccsó nap volt belefért egy kis állatkodás. A lánctalapazást (váltott vezetést) sikerült kissé megpukkantanom, mivel előreállva kicsit meghúztam a sort. Gondoltam felpörgetem a tempót, de nem igazán jöttek velem az emberek, így visszafogtam magam, sőt ki is álltunk, hogy bevárjuk a többieket.

Balatonkenesén nem árt vigyázni, mert egy zúzós lefelé után egy vasúti felüljáró alatt kell elmenni, ami alatt elég szűkös hely, amire egy 20-as tábla is figyelmeztet. konkrétan, ha itt szembe jön egy kocsi és zúzod lefelé, akkor nincs az az isten, hogy ne a rohanj bele. Volt nálunk is kontrás satufék, amit Bélabá olyan könnyedséggel fogott meg, hogy nekem volt halálfélelmem helyette.

Az egész út során, Kristóf kónusz kilazulását eltekintve, műszaki probléma nélkül sikerült megúszni, de itt, a végétől 10km-re, beütött a krach! Verának is sikerült egy combosabbat fékezni az előbb emlegetett lefelén, ami akkorkára sikerült, hogy régi, széles felnin megcsúszott a külső, magával rántva a belsőt és ezzel szétnyírva a szelepet.

Pótbelső a kocsiban, de sebaj, mert van nálam folt! Rekord sebességgel álltam neki a javításnak... potyára, mert lendület ide vagy oda, ez az az eset, amikor a folt semmit nem ér. Telefon Katinak, egy találkozópont kijelölése, Bélabá odagurult és már jöttek is vissza műhelypumpával, pótbelsővel. Innentől kezdve már könnyű dolgom volt a cserével.

Kis nasit is beiktattunk Kati jóvoltából, majd újult lendülettel indultunk tovább. Akarattyán egy egész komoly kis emelkedő nehezítette az utat, a végén egy igencsak szívatós résszel. Ahogy megmászod az emelkedőt rögtön a tetején jobbra egy tábla mutatja a Balatoni körutat, ami bevisz a felüljáró alá.  Ez egy visszafordító Tihanyba, szóval, ha erre mész nem kicsit szívsz. Itt tovább kell menni és egy minimális felfelé kaptatás után már látni is fogod a helyes irányt... amin már nem is csodálkoztam. Taktikusan itt bevártunk mindenkit, hiszen az emelkedő eléggé combgyilkos volt, így mindenki keményen megküzdött vele. Egy idő után vissza is mentem megnézni hol járnak a többiek és Bélabát még sikerült a helyes útra terelnem, de Veráék már lefordultak a Tihanyi visszafordítóra. Kis telefonálás és újra együtt volt a banda.

Balatonvilágosnál sikerült megmászatnom a banda felével egy újabb emelkedőt, mert elnéztem a találkozási pontot (bocs Ritty, Kristóf), így kénytelenek voltunk visszagurulni a Hársfa vendéglőig, ahol Kati már várt minket. Itt megkajáltunk (iszonyat finom halászlevet toltunk), majd kis ejtőzés után irány a vasútállomás. Megmásztuk még egyszer az előbb emlegetett emelkedőt, majd az egyik legszebb Balatoni panoráma tárult elénk.

Ezután már csak egy laza gurulás várt ránk és meg is érkeztünk a kiindulópontra. Szétszedtük a bringákat, bepakoltuk a kocsiba, majd a csomagokkal és maradék kerókkal becuccoltunk a vasútállomásra.

Bevallom, olyan érzésem volt, mintha az egészet csak álmodnám, baromi sok élménnyel gazdagodtunk (én legalábbis tuti, hehehe). Köszönet Bélabának, hogy megszervezte ezt az egészet, mert bevallom nem az én művem volt... én tuti elbénáztam volna, mindenfajta hülye bringás szempontot fölöslegesen belekeverve. Ez pont így volt jó, jutott idő pihenésre, strandolásra, bámészkodásra, kikapcsolódásra!

A vonatút visszafelé egy rettenet volt. Világosnál ugyan a bringákat nyögve-nyelve fel tudtok tenni, de már nem volt ülőhely. Ráadásul beszorultunk a csomagokkal két WC közé, ahol nem volt lehúzható ablak.... Ahogy Kristóf fogalmazta: " A MÁV igazgatójának az orrá alá is nyomatni kéne ezt a szagot, de ne folyamatosan, hanem szakaszosan, éppen annyira, hogy ne tudja megszokni...", azt hiszem ezzel nem csak a mi kívánságunkat fogalmazta meg...

Szint, sebesség, térkép az adott szakaszról itt!!!

Augusztus 2-án vágtunk neki az útnak, hogy megkerüljük a Balatont bringával. A csapat 7 főből állt, 6 bringás (ezek közül egyedül én voltam "vérbringás", a többiek mondhatni "eseti felhasználók") és egy plusz kísérő (személygépjárművel). Meglepő módon, az indulás előtt egy nappal, a Fiatba sikerült beszuszakolni 4 kerékpárt, így a maradék 2 bringával megkockáztattuk, hogy mindenfajta előzetes egyeztetés nélkül fogunk bepróbálkozni a MÁV-nál. A terv szerint 3 ember és 4 bringa kocsival,  a maradék (csomagok nagy része, 4 ember és 2 bringa) vonaton utazik. Hát mit mondjak, a Fiat dugig lett és olyan szép látványt nyújtott megpakolva a sok géppel, hogy majdnem elmorzsoltam egy kövér könnycseppet induláskor (a csomagtartóba a 4 váz, pedált, kormányt nyergeket, ki/leszerelve, az anyósülés mögé a 8 kerék került).

A vonatozó csoportba osztott az élet és az 50%-os MÁV kedvezményem, amiről egy egész szóval összefoglalhatnám a véleményem: szívás. Bővebben: egy darab többcélú, kerékpárszállításra is alkalmas vagon, amire Debrecenben még vígan felfértünk, sőt egy 3 kerekű szörnyet is sikeresen felkínlódtunk. A tulaj hölgynek azért üzenném, hogy ezt, azért már én is túlzásnak tartottam... egyrészt, mert a triciklije minimum 3 bringa helyét foglalta el, másrészt, ha mi nem vagyunk ott, akkor kétlem, hogy egyedül felrakja azt borzalmat a vonatra (nem kis késést összehozva ezzel). Persze, Budapestet elhagyva már minden talpalatnyi hely tömve volt bringákkal, nem kicsit súlyosbítva a helyzetet, hogy a triciklis hölgy és két pulyája, a bringatárolóban ültek le a kihajtható székekre (bár simán volt hely a normál utas részben is, amikor felszálltak) nem kevés kerékpártól elfoglalva a helyet. Egyébként vicces volt, hogy az északi parton  tekerve egy német szerelvény ment el mellettünk, amihez egy teljes vagon kerékpárszállító volt csatolva... hát igen, ott azért sejtik, amit itthon még nem, a Balaton egyre jobban rácuppan a kerékpáros turizmusra.

Ami még érdekes volt a MÁV-val kapcsolatban, hogy mivel én MK tag vagyok, így az egyik bringát kedvezményes kerékpárjeggyel vihettük, de (!!!) és most kapaszkodj meg: nem létezik menettérti (oda-vissza, 3 hónapig érvényes) kedvezményes kerékpárjegy! Persze elővételben meg tudod venni a visszaútra a kerékpárjegyet, ha meg tudod mondani, hogy pontosan mikor jössz vissza, de lássuk be sok túra esetén ez változhat, így szarakodhat az ember a visszaútnál is a pénztárnál. Röhej!

Visszatérve a túrára, Balatonvilágosnál cuccoltunk le a vonatról, mivel a tervezett útvonalunknak ez a település volt a kiindulópontja és végcélja is egyben. Bringák ki a kocsiból, csomagok be, egy kis szerelés és már menetkészek is voltunk.

Az első szakasz Balatonvilágos - Balatonlelle (44,95km) volt. Itt meg kell jegyeznem, hogy a kitáblázás és az utak minősége a kiváló és az iszonyat pocsék között váltakozik az egész balatoni körúton. Nem egyszer tévedtünk el nem egyértelmű, vagy egyszerűen, hiányzó tábla miatt. Persze térképpel és a helyi erők segítségével simán lehet korrigálni.  De hogy ne csak papoljak, íme egy kép, ami jól példázza az egészet:

Igen, itt a helyes irányt a feketével odafirkált nyíl mutatta. Volt olyan szituáció, ami 6km-rel dobta meg az aznapi távot, mivel nem egyértelmű volt a táblázás (konkrétan két irányba is mutatta a balatoni körutat Tihany felé) és jó munkásemberként, Murphy törvényét betartva, persze, hogy a rossz irányba mentünk tovább. Szóval nagy-nagy tanulság, hogy a biztonság kedvéért, azért legyen nálad térkép (nálunk volt, Bélabának hála)!

Az első szakasz főleg autóúton sicc! normál (gépjárműforgalmat is lebonyolító) úton megy, de a szántódi rév után valami csodálatos bringaút következik. Kétsávos, sima, mint a babapopsi, sehol egy repedés.

Viszont az igazsághoz hozzátartozik, hogy a táblázás ezen a szakaszon is pocsék, bár nehezebb eltévedni, mint az északi rész bizonyos szakaszain, hiszen a legtöbb úton, ami párhuzamos a Balatonnal előbb utóbb észreveszel egy zöld táblát, sárga felirattal, ami visszaterel a balatoni körútra.

Útközben itt-ott megálltunk egy-két izotóniás ital (sör) elfogyasztására és némi technikai segítség igénybevételével (GPS) érkeztünk a balatonlellei Nana motelhez, a szállásunkhoz (ezt a balatonbringa.hu segítségével sikerült leszervezni, sőt ők kompletten megszervezik neked az egész balatoni hacacárét, ha időben felveszed velük a kapcsolatot).

Maga szállás egy valamikori szockó üdülő, közös vizesblokkokkal, lepukkant szobákkal, viszont olcsó és közvetlenül a Balaton partján fekszik (ami strandolás szempontjából nem mellékes). Sőt Lidl is elég közel van, úgyhogy simán fel lehet tankolni az estleges kimerülő izotóniás készletet (sör). A kerékpárokat zárható helységben tudják elhelyezni, ami azért nem rossz. Egyedül az éppen ott nyaraló iskolás csapat volt, ami kissé idegesítő volt az éjfélig tartó rohangászásukkal és folyosón üvöltésükkel. Igaz, pár izotóniás ital (sör) után igazán már ez se érdekelt és úgy aludtam, mint a bunda.

Szint, sebesség, térkép az adott szakaszról itt!!!