"Tekerek ezen-azon, ezt-azt..." - minden, ami tömény bringa.

BringaBuzi™


Blazsó nyerte a Vértes Maratont!

2012. május 14. - korcs75

Május 12-én került megrendezésre a TakarékPont Mountainbike Challenge sorozat harmadik állomásaként, a II. Villapark Vértes Maraton. A festői környezetű Vértes hegység lankáin vezető útvonalon 320 versenyző mérte össze tudását.

 

A nyárias idő sokakat kicsábított a természetbe, a Villapark pedig kiváló infrastruktúrával várta a helyszínre érkezőket. A megmérettetésen három különböző táv - 13, 23 vagy 55 km - valamelyikén indulhattak a résztvevők. Elsőként a hosszútáv versenyzői rajtoltak el, majd negyedórás különbségekkel a közép- és rövidtáv mezőnye.

 

A legrövidebb szakasz a gyerkőcöket és a családi futam résztvevőit várta. A középtáv teljesítése némileg nagyobb kihívást jelentett a versenyzőknek, így ennek megfelelően küzdöttek a résztvevők a dobogós helyekért. Sokáig Borsos Benedek (Bringabanda SC) állt az élen, aki magabiztos előnnyel tartotta vezető pozícióját, ám egy technikai hiba miatt át kellett adnia az elsőségét. A befutóra végül Simonyi András (Bike4life), Czine Roland és Palumby Zsombor sorrend alakult ki.

 

A leghosszabb táv rajtjára várakozók között többen jelen voltak a hazai montis élet meghatározó szereplői közül, így izgalmas csatára volt kilátás. A lassú rajtot követően, az erdőbe érve, az első emelkedőn kialakult egy vezető boly - Szalontay Bence (Merida-Maraton CST), Táncos Gábor (KTM-Digitaljet), Búr Zsolt (Bringabanda SC) és Blazsó Márton (VKE-Nelson) -, akik kicsit megléptek az üldözőktől, de az ezt követő lejtős szakaszon felért rájuk a Tóth András (VKE-Nelson), Fenyvesi Péter (Bringabanda SC) és Szalay Péter (X2S Haibike Team) alkotta trió.

kép: Tirszin János


Az élen állók csatájába külső körülmény is beleszólt, ugyanis „szorgos kezek” a pálya jelöléseit módosították, így többen rossz irányba mentek. Így járt a mezőnyt vezető Blazsó is, aki komoly energiák mozgósítása árán küzdötte vissza magát az élre. A 55 km-es verseny végén a célvonalon végül Blazsó Márton (VKE-Nelson), Táncos Gábor (KTM-Digitaljet), Tóth András (VKE-Nelson) sorrendben haladtak át a legjobbak.

 

kép: Tirszin János

 

„A tavaly életre hívott maraton folytatásaként második alkalommal csábítottuk a Vértesbe a bringásokat. Az időjárás szuper volt, a hely adottságait pedig próbáltuk maximálisan kihasználni, mind a szolgáltatás, mind a terep adottságai révén. A résztvevők számát tekintve, annak ellenére, hogy több mint 300-an álltak rajthoz, van még hová fejlődnünk, de azon fogunk dolgozni, hogy a jövőben még vonzóbbá és színvonalasabbá tegyük a rendezvényünket. Továbbá sajnálatos tényként szembesültünk azzal, hogy néhány rosszindulatú személy milyen károkat tud okozni, gondolok itt a pálya jelöléseinek áthelyezésére. Azon leszünk, hogy a jövőben ilyen ne történhessen, és próbáljuk megtalálni a megfelelő megoldást. Végezetül  rendező társaim nevében is köszönöm mindenkinek a részvételt, aki megtisztelt minket a jelenlétével” – foglalta össze az első benyomásait Rónai Ferenc főszervező.

 

A Mountainbike Challenge versenysorozat névadó szponzora, a TakarékPont által a leggyorsabb 14 és 18 év közötti versenyzőnek felajánlott különdíjat Palumby Zsombor nyerte, aki így egy TakarékPont számlával, egyéves ingyenes számlavezetéssel, valamint díjmentes TaPassz mini bankkártyával gazdagodott.

 

Takarékpont Mountainbike Challenge sorozat küzdelmei június 23-án folytatódnak a MTB Pikniken, amelyre már elindult az előnevezés.

 

A II. Villapark Vértes Maraton eredményei: http://tktk.hu/data/full_eredmenylista.pdf

 

Szombaton Vértes Maraton!

 

Három hétvége alatt már a harmadik eseményéhez érkezik a TakarékPont Mountainbike Challenge sorozat, Gyenesdiás és Szentendre után ezúttal Várgesztesen mérhetik össze a bringások az erejüket.

 

A tavalyi évben életre hívott maraton folytatásaként, a szervezők még nagyobb lelkesedéssel készülnek az idei versenyre, akiknek a célja, hogy minél több túrázót, sportbarátot, versenyzőt csábítsanak a Vértes hegységébe, hogy a résztvevők megismerhessék az ország e gyönyörű „szegletét”. A várgesztesi Villaparknak köszönhetően, kiváló  infrastruktúrával, jól felszerelt apartmanokkal várják a bringásokat, akik akár egy hosszú hétvégét is eltölthetnek a versenyközpontban.

 

A verseny főrendezőjének, Rónai Ferencnek a pálya megtervezésében és kijelölésében idén is a Bringabanda SC két élversenyzője, Baros Bálint és Búr Zsolt segít. A rövidebb táv, ami egyben a hosszú táv első köre is, mindenki számára teljesíthető „akadályokat” tartogat, ám a vértes jellegzetes helyein kanyargó útvonal, a sokat tapasztalt maraton-menőknek is okoz majd meglepetéseket.

 

A versenyközpont egyszerűen megközelíthető az M1-es autópályáról, vagy az 1-es számú főútról, ahonnan Tatabánya Újvárosnál kell Oroszlány irányába fordulni, elérve Környét, a falu szélén Várgesztest már táblák jelzik. Székesfehérvár irányából érkezve szintén táblák jelzik a helyes irányt.

 

Az érdeklődésre való tekintettel az előnevezési időszakot a szervezők meghosszabbították, így gyakorlatilag a verseny rajtjáig bárki nevezhet az Odin rendszerben (www.odinsport.eu), a helyszínen csak a nevezési díjat kell majd rendezni.

 

A Vértes Maraton ezúttal is értékes díjakért zajlik, emellett minden célba érkezőt gulyással és cukrászsüteményekkel várnak. A frissítésről a Nutrixxion gondoskodik, valamint további lehetőségként (rajtszám ellenében) minden induló számára rendelkezésre áll a Villapark élményfürdője, így a fürdőruhát se hagyja otthon senki.

 

Természetesen folytatódik a „versenygyűjtés” is, ugyanis a TakarékPont és MyActionCam jóvoltából a legtöbb Mountainbike Challenge eseményen rajthoz álló versenyzők értékes díjazásban részesülnek. Emellett a sorozat minden eseményen, így a Vértes Maraton is jár a leggyorsabb 14 és 18 év közötti versenyzőnek egy tetszőleges TakarékPont számla, egy éves ingyenes számlavezetéssel és díjmentes TaPassz mini bankkártyával (www.takarekpont.hu).

 

További információ a Tatabányai Kerékpáros és Triatlon Klub honlapján (www.tktk.hu) és a rendezvény Facebook csoportjában (www.facebook.com/vertesmaraton) található.

Kettős Bringabanda siker Szentendrén!

Május 5-én szombaton a Dunakanyar kapujában, Szentendrén a történelmi óváros macskaköves utcáin került megrendezésre a TakarékPont Mountainbike Challenge versenysorozat második futama.

 

A szentendrei City Cross verseny a Hegyimazsolák SE szervezésében valósult meg, immáron második alkalommal. Az igazán impozáns helyszínen, a Templom téren felállított rajtközpontban gyülekeztek az indulni vágyók, akik közül sokan - Budapest közelsége miatt -, bringával érkeztek.

 

A viadal során a versenyzők egy 1,7 km-es hosszúságú, néhol egészen szűk, lépcsőkkel tarkított, végig macskaköves utcákon kanyargó pályán mérhették össze erejüket, a kiírás szerint egy óra plusz egy körön keresztül.

 

A harangszóval kísért, 11 órai rajtjelre nagy lendülettel vágott neki a mezőny a futamnak. Az első néhány körben hamar kirajzolódtak az erőviszonyok és a gyors pálya miatt gyorsan megkezdődtek a lekörözések. A Bringabandás Búr Zsolt egyértelmű esélyesként rótta a

köröket, komoly kihívója nem akadt.

 

A verseny az éles kanyarok, a csúszós kövek, a szűk sikátorok és a lépcsőkkel tarkított szakaszok ellenére is balesetmentesen zajlott. A városi futam végén kettős Bringabanda siker született: Búr Zsoltot Szécsi Tamás követte, míg a harmadik helyen Reitinger Gábor (Vitalitás SE) futott be.

A nők versenyét Fördős Anna (Trek SE) nyerte, akit Bartos Judit (Merkapt Maraton Team SE) és Reitingerné Golyán Szabina (Vitalitás SE) követett. A célba érkezőket a szervezők sós és édes süteménnyel és zsíros kenyérrel várták. Az eredményhirdetés során a győztesek egy-egy macskakövet emelhettek a magasba. A TakarékPont különdíját, amely a leggyorsabb 14 és 18 év közötti versenyzőnek jár, az ifjúsági kategóriában diadalmaskodó Fetter Ármin (PCCC) vehette át.

 

A TakarékPont Mountainbike Challenge sorozat nem lassít, ugyanis egy hét múlva, május 12-én Várgesztesen következik a Vértes Maraton!

 

Eredmények:

 

Felnőtt férfi:
1. Búr Zsolt - Bringabanda SC
2. Szécsi Tamás - Bringabanda SC.
3. Reitinger Gábor - Vitalitás SE

 

Felnőtt nő:
1. Fördős Anna - Trek Józsefhegyi SE
2. Bartos Judit - Merkapt Maraton Team SE
3. Reitingerné Golyán Szabina - Vitalitás SE

 

süti beállítások módosítása