"Tekerek ezen-azon, ezt-azt..." - minden, ami tömény bringa.

BringaBuzi™

Kada Pak Ratt 2

2016. június 22. - korcs75

De régen volt már post köszönhetően, hogy Csipisz éppen a Mária Maratont túrja bringával, nagy lelkesen (erről tervben van egy nagyobb és/vagy több kisebb post), én pedig sikeresen leamortizáltam a bal alkarom egy kis benzin+szikra kombóval, ezzel lezárva az idei "verseny" szezonom. Sebaj.

Mivel volt időm olvasgatni és bíztam benne, hogy az Őrségbe tervezett nyaralásunkat nem kell elhalasztani, így elkezdtem kutakodni egy jófajta nyeregtáska után, ami kiválthatja a hátizsákot a tervezett csillagtúrák során.

kada3.jpg

Valami olyan megoldást kerestem, ami elég nagy, hogy egynapi cuccunk beleférjen (esőkabátok, szerszámok, elemózsia, pénztárca) és ne kelljen plusz hátizsák. Rögtön képbe jött az Apidura, de meglátva az árcímkét rögtön hátraarcot is fújtam.

Netes keresgélés közben jött szembe a Bikewagon saját cucca, a Kada Pak Ratt 2, ami ár-érték arányban a legjobbnak tűnt ($49) és fórumokon utánanézve is sokan dicsértek.

kada1.jpg

Utánaolvasva, ugyan az original (első) verziónak voltak gyerekbetegségei , de ezeket a 2. verziónál javították. Külön piros pont, hogy bizony a Bikewagon-os srácok bőszen olvasgatják a nagyobb mtb fórumokat és bizony az első verzióval elégedetlen kommentelőknek piripénzért (50%-os kedvezménnyel) felajánlották a 2 verziót. Egyébként ebay-en is fent vannak, így akár onnan is tudsz rendelni.

kada2.jpg

Első blikkre egész pöpec kis cucc, jó anyagok, igényes kidolgozás, de persze puding próbája az evés. Mindenesetre kíváncsian várom hogyan fog muzsikálni a használat során.   

A bejegyzés trackback címe:

https://bringabuzi.blog.hu/api/trackback/id/tr158830888

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Aradebil 2016.06.25. 12:50:33

én most éppen egy Revelate váztáskával szemeztem, amíg nem láttam meg az árát :O Szállítással egy mennyiből jött ki? Huszas?

korcs75 · http://bringabuzi.blog.hu 2016.06.27. 12:18:19

@Aradebil: 17 és fél volt szállítással, de hasonló képességű tatyót 20 alatt nem nagyon találtam postával. A Hauler-re voltam rácuppanva, mivel azt, ha leszeded egy extra pánttal lehet hátitatyónak is hordani, de azt is elég borsos áron mérik.
Ami még alternatíva lehet, az az orosz Uraltour - Saddle Bag. Az postával úgy 60 dolcsinál áll meg, ~18EFt.
eng.uraltour.com/saddle-packs/

korcs75 · http://bringabuzi.blog.hu 2016.08.30. 11:48:55

@Aradebil: wow, ha esetleg veszel és kipróbálod, majd írd meg milyen és kitoljuk egy postban;-)

Aradebil 2016.09.04. 14:36:32

@korcs75: és a KTM is 10 körül, mi zajlik itt kérem szépen?!
bikemag.hu/shopping-guide/ktm-saddle-bag-tour-xl-nyeregtaska

Bikemag szerette, kommentek szerint kicsit nehezen pakolható az Author, de rendeltem egyet. Igaz rögtön sold out lett a bikemag cikk miatt, így kb még 2 hét mire megkapom, de majd írok :)
süti beállítások módosítása