"Tekerek ezen-azon, ezt-azt..." - minden, ami tömény bringa.

BringaBuzi™

BBB BSD-08 Anatomic Design

2008. június 12. - korcs75

Valahol hallottam, hogy egyszer egy hozzáértő azt mondja, hogy nem érdemes nagyon drága nyerget venni, mert az egyik legsérülékenyebb pontja a bringának és az embernek egy szétszakadt 30Eft-os nyereg láttán óhatatlanul lefelé görbül a szája, miközben hatlamas krokodil könnycseppek buggyanak ki a szeme sarkából. Azóta is bennem cseng ez a mondat és nyeregválasztásnál is mindig ott motoszkál a fejemben.

Amikor eljött az a pillanat, hogy nyerget kellett vennem a kiszolgált Ike-om helyébe (megviselt már szegény, sőt nehéz is, ormótlan is, de szerettem), akkor is ez a mondat vezérelt. Tudom, tudom a nyergek terén a Ritchey, WTB, Selle Royal (főleg ez utóbbi) az isten. Na igen, de milyen áron?! Ha az ember igazán ütőképes súlyú nyerget szeretne, akkor igencsak bele kell nyúlni a pénztárcájába, hiszen az alábbi termékek közül az ütősebb modellek (súly, tartósság, kényelem terén) jócskán 20-30EFt környékén mozognak. Az ember ilyenkor elgondolkozik, hogy kell e ez neki és ha arra az elhatározásra jut, hogy igen, akkor a zsebébe nyúl, megveszi, vele alszik, csókolgatja és 2 hétig nem eszik, aztán versenyen visszarakja a régit, mert félti a „kisz gyönyörűszéget”. A másik megoldás, hogy szétnéz a használt piacon, ami elég lutri.

Mivel én nem vagyok Krőzus és a használt cuccokban se bízok (max. ha baromira ismerem az illetőt, akitől vettem) így úgy döntöttem, hogy a 10EFt körüli, de ezt az árat meg nem haladó nyergek piacán nézek szét. A hosszas keresgélések után 2 lehetséges versenyző maradt: Ritchey Vector Groove WCS és a BBB BSD-08 Anatomic Design. Igaz a Ritchey mintegy 2000Ft-tal meghaladta a kitűzött maximális végösszeget, de hát a Ritchey az Ritchey, főleg ha WCS is! Igen kérem szépen, jó bringabuzi módjára, nekem is elcsöppen a WCS betűcsoport hallatán a nyálam. A súly mindkettőnél 220 gramm, ami ebben a kategóriában szerintem egészen kiváló! A döntő érv, az ár mellett, végül is egy röhejes indok lett: mégpedig az, hogy bazz mindenkinek Ritchey van, nekem már azért se kell. Adjunk egy esélyt a BBB-nek! Hozzáteszem eddig BBB cuccom, csak egy gumi leszedő szett volt, ami hűségesen és megbízhatóan szolgált, amíg el nem hagytam valamelyik maratonon (Ezennel kérek szépen mindenkit, aki megtalálta tartsa meg, mert már van új:-D). Szóval megrendeltem. Ma jön meg (érdekes módon nem vagyok lelkileg instabil tőle, nem is értem a lányoknál ez, hogy van:-D), a használata során fellépő fartájéki tapasztalatokat majd egy későbbi posztban részletezem. Addig is egy ’gyári’ kép róla:

BBB BSD-08 Anatomic Design

A bejegyzés trackback címe:

https://bringabuzi.blog.hu/api/trackback/id/tr704866451

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása