Már 1 éve, hogy a budaörsi Decathlon bizalmat szavazott nekem, azóta igyekszem gyarapítani a cég forgalmát a kerékpár részlegen. A bringaboltok után kíváncsi voltam milyen lesz egy multinál dolgozni, de ahogy a jelen állapot is mutatja, szeretem, és nem tervezek még átigazolni sehová, az utóbbi néhány hónap történései pedig csak megerősítettek ebben.

Az átverés

 A Decathlon belsős, dolgozói facebook csoportjában meghirdettek egy versenyt, „Mi a legnagyobb sportálmod?” címmel. Ha elküldtél egy képet magadról, amin sportolsz, és mellé leírtad, hogy mi a legnagyobb sportálmod, máris bekerültél a kalapba, ahonnan kihúztak május 5-én 5 nevet. Ha egyike voltál ennek az 5 húzottnak, máris egy 20.000 Ft-os ajándékkártyával gazdagodtál. Az én sportálmom a Francia Alpokban megrendezett Megavalanche-ra való kijutás, és végre egy eredményes teljesítése volt. A Megavalanche egy olyan enduro/dh verseny, ahol a megszokottól eltérően nem egyesével rajtolnak el a versenyzők, hanem tömegrajt van. A méltán híres Alpe d' Huezben rendezik meg évről évre, ami télen síparadicsom, de rengeteg híres Tour de France befutó is volt már itt az évek során. A következő Tour befutó kevesebb, mint két héttel a Mega után volt, ennek megfelelően lépten-nyomon citromsárga emléktárgyakba ütközött az ember. Ha benvezel 2 versenyen veszel részt, egy selejtezőn, és az itt elért helyezésedtől függően az egyik főversenyen rajtolsz el, ha ügyes vagy akár világsztárokkal egy mezőnyben. 4 éve egy sérülés miatt kellett átruháznom másra a nevezésemet, 2 éve pedig a selejtezőn egy kattanás kíséretében megadta magát a Speci Enduro váz bal láncvillája, és ott véget ért a hét. Izgalommal telt a várakozás az eredményhirdetésig, majd jött a csalódás, mert aznap nem történt semmi. Még rá pár nappal sem, így letettem arról, hogy nyertem, gondoltam, ha nem így lenne, már értesítettek volna.
Majd egy pénteki napon jött Rita, a központ kommunikációs osztályán dolgozó munkatárs, hogy megkeresne hétfőn néhány kommunikációs anyag miatt. Semmi feltűnő nem volt ebben, éppen új főnököm lett, és tudtam, hogy vannak gyártás alatt lévő komm.anyagok, amiket még az előző főnököm indított el és én is tudok róla. Menetrend szerint jött is Rita, majd elvitt az áruház végébe egy kevésbé zsúfolt sorra, ahol ott várt a Decathlon kereskedelmi igazgatója. Elkezdett járni az agyam, vajon mi lehet az a kommunikációs anyag, amihez mi 3-an kellünk, de aztán Balázs megkérdezett arról, mi a sportálmom, és itt leesett a dolog, hogy nincs szó semmilyen komm.anyagról. Persze sejtettem, hogy nem azért kerítenek ekkora feneket ennek az egésznek, hogy sok sikert kívánjanak a következő nyereményjátékhoz, de azt, ami ezután következett a legmerészebb álmaimban sem gondoltam volna. Amikor már rég arra felé járt az eszem, hogy az ajándékkártyát kipótolva megveszem a hőn áhított görgőt jött egy csavar, mert közölték, hogy lenne itt egy „kis” meglepetés.
Amikor kezembe vettem a papírt, amin az állt, hogy megvalósítjuk a sportálmod, nem nagyon értettem a helyzetet, pedig állítólag nincs gond a szövegértésemmel.
Ennek már több hónapja, de még mindig nehezen hiszem el, hogy mivel leptek meg. Kijuttattak a Megavalanche-ra, amivel kapcsolatban nekem csak annyi volt a dolgom, hogy élvezzem (és még tartsam titokban egy pár napig ) vagyis biztosítanak mindent, az utazást, nevezést szállást, felszerelést. Persze az egész fel lett véve titokban kamerára..:)

A paripa

 Na igen, a felszerelés. Bár a váz meg lett hegesztve gyönyörűen a Madarász Bt. által, amikor feltették a kérdést, hogy mi lenne nekem a jobb, ha a sajátommal mennék, vagy biztosítanának egyet, az utóbbi mellett döntöttem egy 10 éves, javított, a rugóstag felületkezelése alapján csavarodott vázzal szemben.
Bár a b’Twin-nek vannak nagyon jó összteleszkópos bringái, de sajnos nem az enduro kategóriában. Szóba jött egy Peak 720-as, de mivel nem volt elérhető a világon sehol, „külső” márka után néztünk. Akkor már 1-2 hete állt a szobámban egy 2014-es Merida One-Sixty váz, amit Pántya Zsolti barátom szeretett volna eladni Pesten, de amikor a jelölt kipróbálta az L-es vázat, max. jelzésig kihúzott nyeregcsővel, és még mindig nem tudta kinyújtani a lábát, nagy szívfájdalommal, de letett róla. Miután minden paraméternek megfelelt, már nem kellett azon gondolkodnom, hogy jut vissza a váz Debrecenbe. Az alkatrészeket illetően, amiből lehetett b’Twin került rá, így valósult meg egy másik nagy álom, az állítható nyeregcső, de a nyereg, pedál, sárvédő is b’Twin lett, az alkatrészek nagy része pedig Shimano/Sram vegyes vágott, szintén a Decathlon szponzorálásában. A hátsó kerék, kormány Zsolti apámtól érkezett, az első kerék, villa pedig az Enduro-ból. A shimano Deore fék csöve szerintem egy tandemre is elég lenne, ennek a levágásában Pálmai Zsolti segített a Bike Pont-ban. Így lett egy nem kifejezett súlybajnok, de egy rendkívül megbízható és minden szempontból tökéletes bringám, amit ezúton is NAGYON-NAGYON KÖSZÖNÖK MINDENKINEK, aki részt vett valamilyen úton-módon a megvalósításban. Már csak egy kis matrica-kozmetika ment rá, hogy az embereket ne zavarjuk össze egy Merida-Decathlon párhuzammal, és kész is lett!



A reklám helye

 A ruházatban viszont amennyire csak lehetett, igyekeztem kimaxolni a Decathlonos termékeket, így lett egy b’Twin táskám, zoknim, kesztyűm, mezem, nadrágom, protektorom, Kipsta cipőm és Aptonia táplálék kiegészítőim. A táskában a gigaszendvicseim, belső, szerszámok, telefon, pénztárca, tehát minden fontos cucc még a 2l-es ivószatyor mellett is elfért, amiben bár izotóniás ital volt, semmilyen mellék ízét nem éreztem, és a szopókája is jól vizsgázott nálam. A nadrágon az elöl található kizipzározható szellőzők a nagy melegben sokszor jól jöttek, és bár a Megavalanche-on kívül furcsa volt, hogy nincsenek meg a szokásos zsebek rajta,  mivel itt nem hordasz sok cuccot a zsebedben nem is kell, a telefonnak meg ott az oldalsó zsebbe külön bevarrt rész.  A mez „integrált” szemüvegtörlője is okos ötlet volt, de külön örültem a bal karon annak a kis zsebnek, ahova pontosan befért a felvonó bérlet, így még forgolódni sem kellett a liftnél. A színe, pláne a nadrággal sokakat megosztott, olykor valakit pizsamára emlékeztetett, de azt senki nem kérdőjelezheti meg, hogy iszonyatosan feltűnő. A Kipsta cipőt bár alapvetően kosarazásra szánták, a bevarrt bokamerevítőnek köszönhetően jól tartotta a lábam, és a talp kialakítása is megfelelő volt a platform pedálhoz.



Let’s start!

 A kb. 1450km-es útra 4-en kerekedtünk fel, a Decathlonból Gulyás Marianna kerékpár és műhely sportigazgató kísért el, az Stcom rendezvényszervező cég részéről Várnai Gyurival gazdagodtunk, a fotós/videósunk Novinszki Tamás volt a Flying Vision-től. A társaságra véleményem szerint nem lehetett panasz, jó hangulatban telt mind a 6 nap, hülyeségből se volt hiány. Gyuri akarva/akaratlanul odafelé bevállalta az egész utat egyben, visszafelé az olasz szakaszon osztozott Tamással, szóval innen is big up neki(k)! Reggel Tamással felvettük a rajtszámot, aztán megrohamoztuk a helyi boltot, feltankoltunk rendkívül finom bagettel, felraktuk a kamerát és útnak indultam, révén a többiekkel ellentétben már nálam volt a lift pass, a többiek gyalog jöttek, így úgy voltam vele, hogy amíg odaérnek nyomok egy bemelegítő kört.

A pálya

 Az előző évekkel ellentétben, ha értesüléseim helyesek idén egy szponzorációs ügy miatt a kvalifikáció pályája nem ment le Huez-be, hanem Alpe d’Huezben fejeződött be. Hogy ne kelljen senkinek csalódottan hazamennie a rövidítés miatt, más irányba vitték el a pályát, és megspékelték egy hosszú, tekerős szakasszal, ami szerintem kivétel nélkül SENKINEK nem esett jól, de én ezzel a résszel jól jártam (volna). A nap innentől a pálya begyakorlásából, a minél jobb felvételek készítéséből és a tájban való gyönyörködésről szólt. A kamerázást szerintem én élveztem a legjobban, plusz aki ismer tudja, hogy enyhe feltűnési viszketegségben szenvedek,  így nem volt gond úttalan utakon visszacipelni a bringát egy jó felvétel miatt. Elérkeztünk a nap utolsó köréhez, ami bárhogy is alakul a vége, tényleg a legutolsó lett volna a napon.


Au…

 Úgy néz ki, van a pálya egyik részén egy felsőbb erő, aki mindenképpen meg akarja akadályozni, hogy elinduljak a Pic Blanról rajtoló Megavalance-on, mert körülbelül 100m-es pontossággal ugyan ott, ahol 2 éve a vázam eltört, ott most egy kicsit kellemetlenebb alkatrész, a kulcscsontom adta meg magát egy ugratót elhagyva egy jobb előre félcsavar csukamozdulattal és rontott talajfogással bemutatott 7 pontos ugrás után. Valószínűleg az adrenalin okozta azt, hogy annyira nem fájt a történet, hogy amikor kérdezték a mögöttem jövő riderek, hogy iz it evriszing okéj, én válaszul köröztem a karommal és közöltem, hogy persze, egy kicsit fáj, de nincs baj. A mentőautóban annyira nem osztották az orvosi diagnózisom, miszerint a kulcscsontom nem tört el, de azt mondták várjuk meg a doktort. Monsieur Doktor meg is jött, és bevittek egy helyi privát medical centerbe. Ott se hitt nekem a doktornő, amikor mondtam neki, hogy nem tört, majd amikor megmutatta a röntgenképet, a sokévadnyi vészhelyzeten való felnövésnek köszönhetően sajnos beletörődtem, hogy valószínűleg ott az a kis szünettel a közepén lévő csont bizony nem születési rendellenesség. Így a többiek elszaladtak a patikába egy hátizsákkötésért, azt felrakta a doktornő, jött egy új röntgen, a kulcscsontom a helyén volt, mehetünk a szállásra.

Bringa nélkül

 Ott megálmodtuk a következő napok programjait, mert ha már a szállás is ki van fizetve, akkor miért ne maradhatnánk e csodálatos helyen. Másnap a selejtező rajtját az orvosnál való megjelenési kötelezettségünk miatt nem értük el, de mivel a rendelő előtt mentek el a bringások azért nem maradtunk le 100%-ban róla.  A nap további része városnézéssel, és a 20.000 Ft körüli Tour de France-os csapatmezekre való nyálcsorgatással telt. Az egyik ilyen nyálcsorgatásnál szóba elegyedtünk az eladó hölggyel, aki azt ajánlotta menjünk át a 40 percnyire lévő Les 2 Alpes nevű településre, ahol szintén bringaverseny van. Kocsiba be, irány Crankworx. Ott néhány világsztár, csapatsátor és bámészkodás után sajnos hívott a kötelesség, randink volt a doktornővel. Szombatra a csajoknak és rajtuk kívül 2 másik futamnak való szurkolást tűztük ki célul a 3330m magas Pic Blancon, ahonnan elrajtoltak a bringások. Az első meredek havas lejtőt sokan próbálták meg 2 keréken teljesíteni, de sokaknak ez nem ment annyira könnyen, annyira, hogy valaki már alapból ülve próbálta meg abszolválni, de így legalább már tuti nem estek el. Próbáltuk elhitetni az ott levőkkel, hogy hatalmas sztár vagyok, így adtam egy interjút a kameráknak. Sajnos egyik híres gyári csapat versenyzőjére se hasonlítok, így az autogram adás elmaradt, de legalább készült 1-2 kép a verseny atyjával, George Edwards.al. Mivel Ő angolul, mi franciául nem tudtunk a nagy beszélgetés elmaradt, de olyan őszintén kívánt nekem valamit, amiből egy kukkot se értettünk, hogy egészen meghatott. A felvételek után a nap további részében kirándultunk, kihasználtuk a versenyzők által használt felvonókat és buszt, így eljutottunk 1-2 közeli csodálatos faluba, amiket serényen dokumentáltunk.
Külön öröm volt találkozni egy francia Decathlonos munkatárssal, Robin Lechevallier-el, aki olyan szinten jól küldte, hogy már a selejtezőben 3. lett. A főversenyen a 13. helyről esett ki a (a b'Twin feliratos, de külföldi beszállítótól szerzett bringával) egy láncszakadás miatt. Azt mondta jövőre a cél a top 10, mi szurkolunk neki!
George Edwards

Go home!

 A hazaindulást hátráltatta még 1 napig a másfélszeresére duzzadt jobb karom, és a doktornő ez iránt tanúsított aggodalma, szóval este 10 és hajnali 4:30 között megtapasztaltam az egyik Grenoble-i kórházban, hogy nem feltétlenül működik gördülékenyebben a francia egészségügy a miénkhez képest. Vasárnap reggel 6ra értünk haza Alpe ’ Huezbe, ami lehetett volna fél 2 is, ha nem kell feleslegesen várnom 4 és fél órát egy ct-re (mivel trombózisra gyanakodtak, csináltak egy ultrahangot ami negatív lett, és ezért akartak csinálni egy ct-t), de a lényeg, hogy megengedték, hogy kocsival jöjjek haza. A hazaút sem telt eseménytelenül az alagút baleset miatti másfél órás kerülővel, de épségben, egyben hazaértünk

Köszönet!

 Nagyon szépen köszönöm a Decathlonnak, hogy megvalósították a sportálmomat! Továbbá minden kedves munkatársnak, aki bármilyen úton-módon részt vett benne, és azt a rendkívül pozitív és kedves hozzáállást, amit a balesetemnél és az ebből fakadó munkaképtelenség során tanúsítottak, egy percig se lehetett aggodalmam semmi iránt! J

Köszönöm Pántya Zsolti barátomnak a sok-sok segítséget és információt, amivel megkönnyítette az egész utazást, továbbá a szükséges alkatrészeket és felszerelést, a Bike Pontnak és Pálmai Zsoltinak a gyors szerviz segítséget. Dórinak és anyukámnak, hogy ápoltak és pátyolgattak a betegségem alatt, továbbá mindenkinek, aki aggódott értem, segített a mielőbbi felépülésben, és végül, de nem utolsó sorban Gulyás Mariannának, Novinszki Tominak és Várnai Gyurinak, hogy elviseltek és segítettek abban a pár csodálatos napban!

Ha érdekel még néhány kép erről a pár napról, itt megnézheted őket!

Végül, de nem utolsó sorban, a videó, ami 2 percben próbálja visszaadni ezt a hatalmas élményt, benne az ominózus eséssel!

Jövőre ugyanekkor, ugyanitt!

labidagi