Túl vagyok életem első többhetes túráján, és nagyon nehéz szavakba önteni a történteket. Az út közben vezetett naplóféléből és a fejemből, gpsből, fotókból előbukkanó emlékekből megpróbáltam előkotorni minden napról annyit, hogy egy rövidke blogbejegyzést gyárthassak így reggelire. Nem ígérek magvas eszmefuttatásokat, mély filozófiát, amit többnyire társítanak az efféle hosszabb távollétekhez a megszokott közegtől, de az biztos, hogy jól esett kiszakadni a mindennapokból. Bár én ugyebár alapból nem voltam mókuskerékben....

A pénteki nap eltelt az utazással, megérkezéssel és kötelező leesett arccal ámélkodással a csodavároskában, ahol jött egy eső, lett is egy dupla szivárvány amit egyesek isteni jelként, mások fizikaként jellemeztek, na meg persze a kötelező körökkel úgy mint fogadás, beszámolók és bemutatkozások (mintha a csapat nem össze lenne drótozva az elkövetkező 3 hétre) volt némi templomlátogatás is. Esti szállásunk 3 csillaggal bírt, franciaágyas szoba saját vizesblokkal, beléptetőkártyával meg minden kütyüvel.

Ennél a pontnál megállnék pár mondatra. Aki ismer, az tudja hogy nem vagyok egy nagy templomba járó, vagy nagy keresztény, Vagy bármilyen hívő ember. Sőt. Néha pofátlanul, és kelletlenül materialista tudok lenni. Mit keresek én itt? Bár a későbbiekben egymás között a csapattal gyakran katolikus tábornak hívtuk magunkat, a cél sosem az volt, hogy ez a banda megtérve érkezzen haza. Vagy ha igen, akkor ezt elszúrták. Olyan nézőpontból és alapossággal szemlélhettük a vallást ahogyan akartuk, az első napok képzavara és túl buzgalma után letisztult az is hogy a templom és miselátogatás nem kötelező program, mégis betértünk néha a nagy épületekbe, végigálltunk pár szertartást.

Miért? Ki lehetett bírni, és annak ellenére hogy túl sok újdonságot nem hallottunk, kicsit azért ez is hozzájárult a csapategység fejlődéséhez. Nem mellesleg hihetetlen néha belegondolni, hogy a több száz éves monstrumok miféle módon épültek, az az ember pedig, aki valaha próbált a kezével bármit alkotni ami bonyolultabb egy papírgalacsinnál, talán az aprólékos beltéri díszítést is értékelni tudta. Eleinte magamon is érzékeltem hogy úgy álldigáltam ott mint az új gyerek a napköziben, aztán megszoktam, onnantól meg nézelődtem, és sok szép dolgot láttam.

Szombat reggel egy áldással feltuningolva és Fülöp metropolitával kísérve ( Aki amúgy egy váratlanul közvetlen emberként maradt meg mindenkiben a későbbiek során) némi gurulást követően elváltunk a csapattól, mehettünk végre terepkedni! Laza emelkedéssel, slotteren kezdtük, mert így kezdődnek a menő dolgok, ment a bámészkodás, 13 km-nél átmoccanva a patakon kaptunk egy füves egynyomost kis dombocskák völgyében, tetejükön szétszórt épületekkel, ami csakhamar átment sziklás vízmosta meredélybe. Itt némi elkerülhetetlen toligálási és lépcsőházmászó terepgyakorlat jött.
Kisvártatva felértünk 1015méterre, ami ugyebár egy kékes tető odahaza, egy pihenő az alpokban Lahnsattel előtt, két hegy között.
Jól tekerhető dózer következett, amelyen egy tipikus alpesi kisebb völgyben haladtunk, percenként jöttek a fotótémák, megállások. Alföldön élőként nehéz volt ignorálni a környezetet, és több nap után is kotorásztam a telefon után fotózni amíg rájöttem felesleges próbálkozni, fotózhatatlan az érzés. (a projekt nem igazán tette lehetővé egy nagyobb gép hurcigálását, talán majd legközelebb...)

A völgyünk végén beért minket az esőfelhő ami az utóbbi kilométereken mindig indulni késztetett bámészkodás helyett. Egy mókuskeréken kitekerhető füves emelkedővel elbúcsúztunk a völgytől, és elkezdtük az első jobbféle ereszkedést a siratófalként is ismert szakaszon. A fákon mindenütt keresztek és képek, koszorúk, kicsit olyan volt mintha egy temetőben csapatnám lefelé. A gyalogos zarándokok ezen a szakaszon emlékeztek meg plakettek és egyéb tárgyak formájában útjukról, sok táblán évente frissült a dátum. Lejjebb aszfaltos patakvölgybe torkollott az utunk, immár elkelt az esőkabát. Az erdőbe érve néhol még mindig zaklatóan "aztaaa, odanézz" volt a körítés. Egy omlás, amit bele dózeroltak a kanyarból induló utunkba kicsit belassított minket, de meglett a jelzés, így irányba téve a kerekeket át óvakodtunk a víztől csúszós hídon a patak felett.

Innen Nasswald még 4km volt, oda megérkezni sem volt egy akármilyen érzés. Schwarzau-ig már aszfalton vitt az út. Amíg a társaság nagy része meccset nézett, mi Katyussal felderítettük a naturparkot, ahol többek között szarvast és muflont is sikerült megszemlélnünk.
Az esti szálláson is akadnak állatok, bár inkább preparálva. Meg kicsit fura jószágok ezek, sosem láttam még ennyi nyulat őzaganccsal. Biztosan valami helyi különlegesség. A szállás kicsit hektikus, a szobában van a zuhanyzó, kicsit menedékházas feeling a sokféle falburkolattal és stíluskavalkádot felvonultató bútorzattal-azonban tökéletesen megfelel szállásnak, és a reggeli is jó volt másnap. A szobatársunk Laura vagy Liza (igazából mint kiderült mindkettő) aki a staff női fele, valószínűleg ő lesz az anyánk a végére.

Napi/össz-táv/szint: 40.98km/862m