Itt az ősz. Vitathatatlanul, kegyetlenül, sárosan-lucskosan, szelesen, színesen, lélekemelően-akárhogy, de megérkezett. Elő lehet vakarni a szekrény mélyére száműzött átmeneti, vagy téli cumókat azoknak akiknek nincs "szezon", el lehet tenni, vagy rászegelni a görgőre a bicajt azoknak, akiknek van. Ennek megünneplésére mentünk egy karikát a medvés körön.

Jópár szombattal ezelőtt, a szokásos kiindulópontunkról, a Vámospércsi úti Gyöngyház Kerékpárbolt elől indulva, túráztunk egy lazát, hogy lepacsizzunk a bagosi földikutyákkal. Igen-igen, ha nem tudtad volna Debrecentől nem is olyan messze, Hajdúbagos mellett található, a magyarországi földikutya populáció egyik utolsó menedéke, a Hajdúbagosi Földikutya Rezervátum. Azt persze nem árt tisztázni, hogy ha arra jársz, nagy valószínűséggel (és itt tényleg értsd úgy, hogy a nagy, az 99.99999%) egy földikutyát se fogsz látni, mivel ennek a kis szőrös állatnak az életmódja, leginkább a vakondokéhoz hasonlít (gy.k.: a föld alatt élnek). Jelenlétükre a vakondtúráshoz hasonló, de annál jóval nagyobb földkupacokból lehet következtetni. Maga a túra útvonalat innen letöltheted, megnézheted, sőt, akár ihatsz rá egy sört is, csak, hogy jó legyen.

Na de a bringák! Az enyémre ugye, egy 2.8-as 27,5+-os gumma van előre felrakva.  Ati egy klasszikus, ha lehet ezt mondani, 29-errel képviselte magát 2.1-es gumákkal, viszont Misi felült a fat vonatra, így egy Felt DD Fat-tel rakta meg a távot. De miért érdekes ez? Hazafelé útba ejtettük a Vekeri úton található és méltán dicsért lángosozót, ahol lőttünk egy jó képet a méretek érzékeltetéséhez:

Soha nem gondoltam volna, hogy egyszer egy 29-es 2.1-es gummára azt fogom mondani, hogy olyan kis filigrán... és tessék...  

Mivel gyönyörű időre ébredtünk szombat reggel (ködös, -6 fok), így Misivel úgy gondoltuk megtekerjük, idei első havas túránkat, vagyis Debrecenből kilátogatunk a Hajdúbagosi Földikutya Rezervátumhoz. Három dolgot is tesztelni akartam, egyrészt egy SMP Well nyerget, egy Camelbak Podium kulacsot, másrészt a 650B+-os gummát a hóban. A túra útvonalát ezen a linken, vagy itt alul a "Summary"-ra linkelve tudjátok megnézni, kiexportálni, ha érdekel benneteket: 

Eleve a -6 fok miatt picit túlöltöztem, termo gatya, két zokni, lábmelegítő, passzos bringásnaci és ezek felé még egy endura rövidgatya, ezt így kompletten alulra, de bevallom ezt nem éreztem soknak. Felülre aláöltöző, mez, termo pulcsi és egy dzseki, téli kesztyű, viszont már egy picit sok volt. Az útvonalat (lsd. fentebb) eleve úgy terveztem meg, hogy kifelé főleg terepen tudjunk menni, visszafelé, pihegősebb aszfalt-kerékpárút kombóval. Maga rezervátum télen is elég jól néz ki, a maga fagyos pusztaságával (világvége, nukleáris tél fíling), de nyáron, egy csapadékosabb időszak után, nagy része elmocsarasodik, ami mágnesként vonzza a gázló és vízi madarakat. 

Végéhez közelít a 2016 os Mária úton végig terepkerékpározós hebrencskedés (via: Korcs) írásainak utólagos feldolgozásának publikálása. Aki még itt van, annak köszönöm a figyelmet, aki csak most csatlakozik be, az bátran olvasson vissza a post valamelyik linkjén, ígérem, a többi nap leírása jóval kisebb terjedelemmel bír mint ez a vér gyenge cliffhangerrel operáló befejezés...

A tegnap esti kis bónusz bicajozásnak hála ma együtt mentünk a többiekkel kb 10 kilométeren át. Van abban valami flash, hogy felvezetéssel, néhányad magaddal mész egy főúton. Nem critical mass andalgás,-topogás, hanem közlekedés céljából. 10km aszfalt után kimanővereztünk egy balos leszakadásra, és irány a jól bevált kavicsos dózer.

Statisztikailag is könnyebb, kb 40 kilométeres biciklizés, ezer alatti szinttel jutott mára. El is döntöttük hogy nem loholunk, megnézünk mindent ami utunkba kerül, ez főleg Marosvásárhelyre vonatkozott. Erősebb mászással kezdtünk, ahol mivel az utóbbi napok során érezni kezdtem a térdemet esténként, egy jó kis kímélős fokozatot tettem oda. A retro 3x9 ből erre is futja.:D

Reggel kikecmeregve az ágyból egy kis villa nekromancia után bekezdtük egy friss köves dózeren, ahol még kicsit kereste az utat néha a 3 barra fújt kerék. A road mezőny útvonalán néztünk rá a terepre, az előző napi eső miatt óvakodva a termőterületekre jellemző ragasztótól.

Indulás után húsz perccel egy erős mászás végén érkeztünk meg a falu fölé, ahol Setivel bicajoztunk egy nyugisat előző este.

Mára az volt a terv, hogy a Zilah.-Mákófalva távot letoljuk az aszfalton, mert várhatóan elázott az egész világ. Ez a képlet addig állt, amíg megláttuk a jelölést, na meg azt hogy remekül járható!

How to be a roadie?
Reggel bizakodva, vagy inkább gondolkodást mellőzve belekeveredtünk egy eső utáni termőföldekkel szegélyezett ragasztós sárvölgybe, ahogy elhagytuk Tasnádot. Gyorsan ki kellett találnunk, hogy ez így nem lesz nyerő.