Várós volt ez az etap nagyon, több szempontból is. Egyrészt ugye nekem érintette a "hazai" terepet is, amellett, hogy összekötötte a Bükköt a Zemplénnel, annak is azzal a részével, ahol eddig nem nagyon jártam még.
Kevés szint volt mára, az első 30killás meg is volt egy huzattal, 20+átlaggal. Ez javarészt murvás, száraz gazdasági utakon haladt, ahol tudtuk küldeni neki rendesen, akadt némi lejtés is. Harmincnál egy kereszt árnyékában (még hogy nem jók semmire!) Monok előtt valamivel némi kajálás vált szükségessé, azután desszertnek következett a nap legemlékezetesebb szakasza, ami bár rövidke volt a maga kb 5 kilométerével, de rögzítette bennünk, hogy az útvonal egyes pontjai nem feltétlenül jellemezhetőek a jól kijárt jelzővel. Gazdasági utunk először gazosodni kezdett, majd egy következő fokozattal az elhagyatottság szintjén beleveszett egy, a nyugati széltől lágyan hajladozó gabonamezőbe. Gondolván, hogy van már rutinunk ebben, visszatértünk a pár száz méterrel visszább levő leágazáshoz, ami bár nagy kerülőt sejtetett, még mindig a bőven megéri kategóriát jelentette korábbi tapasztalataink alapján. Egy kisebb mászás után a tőlünk balra induló, búzatáblát kettészelő útra tettük le a voksunkat, melynek lejtése okán egészen hamar elértük a valószínűleg utat is jelző fasort. Itt kezdődött a probléma, ugyanis a fasor nem rejtett utat. Követtük a traktornyomot a búzamezőben, ami már már a jó poén szintjét hozta, de sajna csak egy önmagába visszatérő hurkot formázott a csapás. Megpróbáltunk és végül át is törtünk a csalános-bokros jelleghatáron, ahol egy kiszáradt patakmeder fogadott minket, amelynek iránya és járhatósága is egyaránt megfelelt szándékunknak.
Kis kitérőnket egy újabb búzatáblában gázolva, és kissé már bosszankodva folytattuk, de ennek a túloldalán már fasor tövébe lefektetve a levelekkel telegyűlt lánckeréksor miatt már alig hajtható bicajt örömömre szolgált bejelenteni így hat kilométer bóklászás után Walternak, hogy utat találtam. Régi, gazos, döcögős, de a miénk. El is vitt minket az újra jól kijártként leírható úthoz, melyen eljutottunk Monokra. Itt egy korsó kólával és némi kajálással ünnepeltük meg sikerünket egy presszónál, ami nem kocsma, mint ezt a helyiek rendkívül sérelmes hangú beszélgetéséből leszűrhettük. Monokról egy ritkábban járt nyomon távoztunk, ami bőven alkalmasnak mutatkozott még bicajozásra, később viszont a track szerint jelölt irányba, vagy az ettől eltérő, Mária jel szerintibe is eléggé láthatatlan út vezetett, így kicsit tovább mentünk, hogy legalább valami útfélén forduljunk le a korrigálás után. Egy darabig még haladni is lehetett, aztán szokás szerint előbb mélyebb fű, majd elvesző út. Ezt most megfejelte egy jelzett keresztbe futó útig bepróbált csalánirtó expedíciónk, ami egy kerítésben végződött. Eme kis kitérő után inkább visszamentünk a még épp járható régi erdei útra, ahonnan némi türelmes tekergészéssel és saccolással jól elkaptunk egy eléggé meggyőző, irányban és minőségben is javulást hozó szakaszt. Ond után aszfaltos szervizúton majd füves susnyákoson mentünk Rátkára, onnan Mádig már egész jó út vitt. Mádon a Tokaji Borbarátnők Társasága látott vendégül minket pogácsával és fröccsel, ide is a többiek előtt érkeztünk meg, igyekeztünk ezen jó tulajdonságunkat megtartani, így a régi dicső múltú Zemplén maraton utolsó szakaszát követve a Bortó mellett elgurulva becéloztuk Tarcalt. Itt ketté váltunk, adtam Walternak pár tippet a geoládái kapcsán mint kvázi helyi gyerek, majd feltekertem a Kápolnához, hogy leteszteljem az utat errefelé is.
Egy kis szint akadt benne, de azért túlélhető volt. Miután kigyönyörködtem magamat, irány a bányató, lábáztatás céljából, itt találkoztunk össze Walterral ismét, hogy Tokaj irányába tegyük a kereket. Az út a hegy és a vasútvonal között vitt, itt is nagyon régen jártam már, és csak Tokaj felől. Felkerestem a régi bányát, ami nem sok jóval kecsegtetett, majd pár kisebb mászás végén lecsorogtunk a Tokaji állomásra.
Innen nem volt már sok hátra, a Rakamazt megközelítő track több ponton teljesíthetetlen volt, ilyen például a fesztiválterületet körülvevő vizesárok keresztezése, ami két éve készült el. Aszfalton vettünk fel egy 30as utazósebességet, és bőven a roadok előtt beértünk Rakamazra, ahol már várt Katyus, aki a holnapi etapra csatlakozott a road csapathoz.
napi táv/szint: 77.18km/885m
