Az utolsó magyar etap. Elkezdtük a harmadik hetet. Mi újság amúgy a társasággal? Adott tízen pár ember, három csoportban, értsd a futók és az aszfaltosok, meg mi ketten a nagypofájú, mindig tilosban járó, interjút sosem adó #nemcelebkedunk montisok. Persze annak ellenére hogy napközben ki-ki a saját csapatával él együtt, megvannak a jelek arra nézve, hogy a csipet-csapat lassan azért kezd elcsaládiasulni. Alakulgat kifelé a közös nyelv, nem kell elmagyarázni hogy "meg ne sértődj már, poén volt" és egyebek. Mennek az apró csínytevések is...
Az esti megbeszélések, amikor felvetődik a körkérdés, milyen volt a mai nap, nálam főleg standupolással telnek. Én igazából szeretem ezt csinálni, néha az adott pillanatban szívom a fogamat, de tudtam mire vállalkozok, és ennek megfelelően állok a dolgokhoz. Biciklizni jöttem. A többiek? Úgy tűnik, lassan ráéreznek arra hogy lehet még feszegetni a határokat. Eleinte azért megvolt az a fajta rivalizálás köztünk meg az aszfaltosok között, hogy bezzeg mi mennyire szabadon mozgunk, oké, de ott van az hogy nekünk nincs fullos support, magunknak kell mindent intézni. Ha van út oké, ha nincs, az is oké kell hogy legyen. Ezek a körök lementek. Míg az elején rengetegnek tűnt ez a 23 nap, meg az 1300kilométer, most már tudom hogy ha kell, lendületből, defektes kerekekkel is meglesz. Ha meg nem, hívjuk a Setit.
Egyszerűbb etapnak ígérkezett a mai, Rakamaztól Máriabesnyőig. Miután Ákost irányba tettük, mert véletlenül rossz csapatot követett, kigördültünk Rakamazról egy kis forgalmú aszfaltúton, ami nem sokkal később egy homokos gazdasági útba ment át. Ez csak egy kicsit lassított, mert bár akadt pár rész ahol mélyebb volt a homok, azért lekeményedett agyagszerű felület is ami kissé kordában tartotta azt, nem úgy mint egy jó 5hetes aszályos Pallag-Józsa vagy Bodaszőlő szakasz, ahol kb szétfolyik az út. Erdősebb részre érve nem sokkal a kezdete után susogósra vette a figurát a hátsó kerekem, hiába, jelezték is a Nyíregyházi pajtások, hogy el fog kelni a tartalék belső. A löttyel feltöltött tömlő kapott egy foltot gyorsban, aztán menetelés tovább. Volt pár saras rész, de bőven a járhatóság keretein belül maradtak. A meleg elviselhető maradt, így egy kis Kótaji cseresznyézés után csekély viszontagság árán értük el Nyíregyházát.
Sóstóra érkezve külön váltunk Walterrel, míg ő az eredeti úton haladt és lecsekkolt pár geoládát, én benéztem a Bringaszigetre Vinnai Zsoltihoz pár szóra végre valami régebbi ismerőssel, meg úgy egyáltalán. Felötlött bennem, hogy a váltógörgőim eléggé megkoptak a megszorult csapágyak miatt, a vége egy csere lett, ráadásul mintegy hozzájárulásként a túrámhoz, fizetnem sem kellett! Összejött még egy találka a helyi országúti erőkkel, majd Kis Jocóval és Farival, aki otthoni meggyes pitét is hozott magával, amit örömmel fogyasztottam. Ilyen a tirpák vendéglátás. :D
Ideje volt felvenni a nyomot, egyeztettem Walterral, és kisvártatva találkoztunk Nyírpazonynál, ahonnan dózerre, majd homokos/erdős területre vitt tovább az út. Itt akadt pár kisebb pocsolya, de különösebben nem akadályoztak minket. Az utolsó három kilométernyi erdei úton azonban valaki előszeretettel fényesítgette a traktorja mögött húzott tárcsázóberendezést, felszántva vele a végső szakaszunkat.
Máriabesenyőn (Ez Máriapócs te f@sz! By Walter) volt időnk még rendesen szétnézni, fagyizni meg kilátózni, és ha kicsit korábban eszmélünk, még talán harangtornyot is mászunk aznap. Na de ami késik....
Napi táv/szint: 61.1km/245m
