Indulás után húsz perccel egy erős mászás végén érkeztünk meg a falu fölé, ahol Setivel bicajoztunk egy nyugisat előző este.
Aztán óvatosan át bújkálva egy tehenekből és bivalyokból álló kisebb csordán-legyen akkor gulya- jöhetett egy kis hamisítatlan fennsík hangulat. Leglők, messziről széttépett juhnak is hihető birkanyírás maradvány, kellő fantáziával akár medvének is titulálható villám sújtotta fa maradványa... és még abszintot sem ittunk az este.
Erdősebb rész következett, majd kb 14km nél keresztbe autópálya építés... a "kiégtünk" szó azt hiszem a megfelelő lehet, jellemezendő a helyzet komikumát. A gyaloglásra, főleg lefelé végképp alkalmatlan spd cipőmben majd orra estem amíg letipegtem a 45 fokos lejtésű támfalon, ami tulajdonképpen a hegy metszeti vonala volt. Lent már jobban látszott merrefelé lett volna járható az utunk akár tekerve is, de mindegy, ezt is ki kellett próbálni már az életben egyszer. Átbucskáztunk, majd kaja az egyre szürreálisabb Máriaúton-autópályafélen. Sosem bicikliztem még épp épülő autópálya-mederben, sásban, nádban, búzatáblában, EKKORA csalánosban. Ahogy korábban Walter is kimondta, újradefiniáltuk magunkban már az út fogalmát egy ideje. Ez amúgy koránt sem baj, és nem is éltük meg soha csapásként, többnyire remekül szórakoztunk, Monok előtt pár napja pl fára is másztam, stb.. Ezek a sztorik azért főleg ilyen részeknél válnak a helyzetet bővebben bemutatóvá, mert az hogy száguldottunk lefelé a hegyen szélesen vigyorogva, többnyire le van tudva annyival hogy "csapattunk". Kicsi tekerés még az erdőben, és a távolban feltűnt Kolozsvár! Rendes jelöléssel már tegnap sem találkoztunk, most feltűntek fehér és egyéb színű szalagdarabok a bokrokra kötögetve.
Jött két siratófal, ebből az egyik "hát itt meg mi ment fel" tolós, a másik épp tekerős. Jött még pár lanka majd lejtő, végül beértünk. Egy boltban tankoltunk kólát, kaját, valami savanyú túrós izét, először azt hittem romlott, de később mondták a többiek hogy ez direkt ilyen, szóval nem volt baj hogy ízlett. Egy 5 pontos geoláda kereséssel kicsi sightseeing is volt. Első ponttal fel a fellegvárba, persze lépcsőn, bár egy része pont jó hosszú fokokkal épp ritmusosan kiugrálható volt. Itt már egy kis kaja is elfért. Jött egy pár két német juhásszal. Az egyik szép állású jószág elcsámborgott hozzánk, magasról tett a gazdája hívó szavára, Walt elé tette az agyonrágott sűrű nyáltól tajtékos apportlabdáját. Walt meg elhajította neki a gazdája felé, a kutya erre utána SÉTÁLT. Vicces jelenet volt. Kaja után irány a belváros kis lépcsőzéssel. Élhető forgalom fogadott minket, kicsit Budapest feelingem is volt.
Next stop: Mátyás király szülőháza, itt is egy geoláda, Majd a főtér is kötelező kör volt a gótikus templommal és a Mátyás szoborral. Örültem hogy végre nappal is körülnézhetek itt, Sepsiből, jövetben a legutóbbi polos kiruccanásból sajna hajnal egy körül jártunk erre, így sok mindent nem láttunk a városból, bár a kaja legalább jó volt.
Nézelődtem, ismerkedtem a klasszikus homlokzatokkal, meg persze az elmaradhatatlan román zászlókiállítással. Amúgy ezt még nem írtam, de ahogy átmegy azt ember a román határon, mindenhol Román zászló. Tényleg mindenhol. Nem csak házakon, de madzagra kötve az utak felett keresztbe is ott van a kék-sárga-piros trikolor, úgy minden harmadik kaotikusan agyon vezetékelt villanyoszloppár közzé kifeszítve. Meg a buszokon, hírlapbódék festési tematikáján, tényleg mindenhol. Szóval ha életemben elvesznék, és nem látnám ezt a három színt magam körül száz méteren belül, 99% hogy nem Romániában lennék. Furcsa volt kicsit erre a benyomásra, hogy kb csak magyar szót hallottam itt is. Esni kezdett az eső, így gondoltam, megnézem már ezt a szép nagy gótikus templomot odabentről is, nem sietünk, hátha eláll. Bent ásatás folyt, jó egy méter mélyen volt a középkori utcaszint amit igyekeztek feltárni, és egy viseltes koponya is kilógott a földből, ugyanis akkoriban trendi dolog volt a templom közelében temetkezni, főleg ha valami egyházi vagy nemesi méltóság volt az ember fia.
Kolozsvár után pár kilométerrel már lógott az eső lába, kicsit húzta még majd szakadni kezdett. Kikecmeregtünk a bányából ahol épp voltunk, ezzel hatalmas mákunk volt, ha ott ér az eső, hát nemtom, nagy sár lett volna.:D Ráálltunk a főútra, majd a Pata felé leágazó aszfaltútra a masszív zuhéban. Egy buszos felvett volna minket, (!!!) de akkorra már tökmindegy volt. Azért jól mulattak rajtunk az utasok, úgy tűnt. Erős tempóval lementünk az utolsó terepszakaszra, ahol a hömpölygő vízben úszó dózeren szerencsére lefelé, majd szintben vitt a megtervezett kerülőút. A vége előtt kicsivel azért még bepróbálkozott a ragadós sár, de kis tolással megúsztuk az aszfaltig. Sajna a szállásra érve kiderült hogy a zuhanyból hideg víz jut csak, ugyanis elfelejtették beüzemelni a vízmelegítőt, (konkrétan két fokkal melegebb volt mint az eső) és a sáros göncöket is csak módjával, a csapban tudtuk kinyomkodni, de ez volt amúgy a legcsekélyebb problémánk. (...)
Holnap a huszadik nap. Lassan kipörög a túra. A csipet csapat már gyakorlatilag családdá vált, a túltolások Walterrel Hannával és Lizával, (lásd még: szesztilalom. :D ) a kényelmes filozofálások a szép magyar szókincsről István atyával mind szinte úgy hatnak, mintha ismerném ezt a gárdát évek óta.
Táv/szint: 55.38km/921m
