Végéhez közelít a 2016 os Mária úton végig terepkerékpározós hebrencskedés (via: Korcs) írásainak utólagos feldolgozásának publikálása. Aki még itt van, annak köszönöm a figyelmet, aki csak most csatlakozik be, az bátran olvasson vissza a post valamelyik linkjén, ígérem, a többi nap leírása jóval kisebb terjedelemmel bír mint ez a vér gyenge cliffhangerrel operáló befejezés...

Az utolsó nap reggelén előkerültek a tartalékok, az olyan dolgok amiket eltettem későbbre. Így egy olyan official mez amiben csak egyszer tekertem még, a Vinitől  kapott zselé, egy marék müzliszelet és házi csoki amit végül csak sikerült venni menet közben. Olyan cuccok amikkel elmegy az ember ha hirtelen kell, meg amit meg lehetett enni, azt csak nem akartam hazacipelni már.
Elfogott kicsit a célvonal érzés. Ez olyasmi, amikor egy kiszemelt táv vége felé közeledve magadba nézel, és látod hogy maradt még az akkuban féltávra való, amit odaeresztesz a bicajra a maradék öt kilométeren. Ilyenkor minden flow, még az emelkedő is, a fejed tudja hogy mennyi van még hátra, a periféria pedig igába hajtva teszi, amit az agy parancsol. Ez már készen van, le van tekerve, csak végig kell mozizni, erről szól a mai nap.

Tamási Áron szülőfalujában járva nem hagyhattuk ki nyughelyét, és persze szülőházát sem (bár az utóbbi melletti csűrről sikerült csak a kép rendesen), ezeket persze Walter szervezte le a geoládázósdival. Ez amúgy tök jó hobbi abból a szempontból, hogy többnyire érdekes helyeken találhatóak ezek a megkeresendő pontok, szóval én remekül elvoltam ezzel. A faluból kiérve egyből a tegnap már szemrevételezett durva mászóval kezdtünk. Kattogó térdízületekkel, de kellemesen bemelegedve érkeztem meg a Jézus szíve kilátóhoz, vagyis a PléhJézushoz, ahogyan a hegytetőt uraló óriási saválló acél monstrumot a helyiek becézik. 3.55km, 380szint, 36perc.

A kilátás pazar, a szél gyorsan megszárított, és mentünk is tova. Utunk további részén találkoztunk a komfortzarándokok egy csoportjával, akiket szemből egy lankásabb, hosszabb úton szekerekkel hordtak fel. 8-10szekérnyi emberről van szó, tehát dübörög a biznisz.

Sunyin felmentünk ezer méterig, az Orosz-hegyi kilátóhoz is, ahol összeborogatott kukák szúrtak szemet. Eszembe jutott, hogy előfordulhat, hogy medvegyev elvtárs járt erre az éjjel egy kis nasit kajtatva. A kilátónál kajálás majd egy mókázós, tempós lejtőn az erdőn át Oroszhegy falucskába.

A falu határában egy háznál két őzgida volt a házőrző, őket jól megnéztük, majd egy lejtős úton elrobogtunk a következő emelkedőig, ahol a pásztorok a már megszokott, úti célunkra vonatkozó kérdéssel fogadtak, majd egy "isten tartson meg"-gel köszöntek el. Jött némi emelkedő eleinte csak úgy natúrban a legelőn át, majd egy kövekkel megerősített dózerúton. Zetelaka után újra fel, 120méter jött a falu végétől dózeren. Innen egy lejtő egy keskeny völgyben legelésző gulyán vitt keresztül, jött egy rövid de erős kaptató, a sáros-technikás fajtából. Ezután következett a 23 napra visszaemlékezve csak szolidan legveretősebb lejtmenetnek kijáró díjamat elnyerő szakasz.

A következő mászás bár csak70 méternyi volt, de igen köves és vízmosta, ennél fogva technikás példány. A tetején egy durva flash, több kilométernyi fennsíkon vitt tovább a track, ritmustalan, rögös fűcsomós, sose fogyó fajta. Út kb nem is volt, ami kicsit járhatóbbnak tűnt, az a villanypásztoron belülre jutott, az eleinte csak ugató, majd elfogópályára álló kutyák oldalán. Kényelmetlen volt a  tempó amivel letudtuk őket hogy megunják a pár száz méterről való követésünket. Még átkeltünk egy kicsi patakon és újra dózerre értünk lassan, ami kivitt egy faluban a főútra egy jópofán meredek kaptatóval. Egy boltban banán és kóla hogy egy kicsit rendbe szedjük magunkat. Innen a track dózer és beton út lett volna, de inkább aszfaltra váltottunk, ahol bár több volt kicsit a szint de lehetett tempót menni.
Igyekezetünknek hála beértük a futókat. Visszatértünk a trackre, egy régi menedékház kapuján átemelve a bicajt. A lerobbant épületmaradványok mögötti hiányos betonkerítés túloldalán birkanyájba futottunk, később pedig egyszerre 7 felnőtt és 2 kölyök kutya által őrzött másik adagba.

A juhász sráccal beszéltünk a kutyákról, a medvéről, hogy mit esznek a kutyák ha már ennyien vannak, és csak nem kéne feletetni vele a nyájat amit őriznek, és a legfontosabb hogy ne legyen beteg mert ezek megeszik. A képen szereplő kicsi kutya alig kisebb mint egy átlagos német juhász, életkora fél év, a nagyobbik pajtás már kicsivel több mint egy éves, ülve épp a derekamig ér. Ilyenek és emellett még brutálisabb megjelenésűek is előfordultak utunk során, amikor is előkerült a kézközelbe tett gázspray (elektromos kütyüt sajna nem tudtunk már beszerezni) de használnunk soha nem kellett. Vagy mákunk volt, vagy a juhász volt kellően közel mindig.

A track már-már kínlódva oda-vissza kerülgette ezután a főutat, hol egynyomos kicsit lejtő erdei vízmosásban, hol füves mellékúton. Elmentünk egy bánya mellett is, ahonnan valószínűleg az az oszlopsor indult és tartott Csíkszeredáig, mely a későbbi füves, legelős szakaszon kilométeres hosszon menetelt az úttal párhuzamosan mellettünk. Sajnos nem nagyon időztünk, igazából csak áthaladtunk a városon, láttam pár szebb épületet. A rendhagyó megjelenésű templom különdíjamat a Makovecz vitte el, a Márton Áron Gimnázium is emlékezetes látvány volt, bár méretei miatt már-már homályba veszett a túlvége... A később meglátogatott kegytemplom is a nagyobbacska belvilágú épületek közé tartozott az általam valaha látottak közül.

Bár ez nem a hivatalos befutó, esetünkben azért ez a tábla is egyfajta célkapu. Megvolt az utolsó nap is. A kíméletes hosszúságú fogadó ceremónia után egy finom vacsora, aztán valamit még csinálni kellett a nap hátralevő részével.

Útra keltünk a szállásunktól jól látható kálvária felé, melynek állomásai között abból az apró heccből hogy Seti ajándékozott nekem egy kétujjnyi követ hogy cipeljem csak az lett, hogy egyesek felnőtt cipő méretű köveket kaptak ajándékba. Ezekből a kisebbik csúcson, a batyus parti állomásunkon kisebb totemet építettünk ittjártunk mementójaként.

A naplemente a völgybe visszatérve ért minket, megjártuk addigra a nagy-Somlyó kilátóját, utána csak ültünk kicsit a völgy oldalában, és bámultunk bele a naplementébe. Itt vagyunk, megcsináltuk.

Napi táv, szint:61.6km/1441m

össz táv, szint:1270.15km / 19003m
Ezek a saját gpsből kinyert adatok, ami néha lemerült, a rázkódástól kikapcsolt, vagy induláskor nem volt bekapcsolva kicsit, stb. Walter hasonló útvonalat alapul vett gps adatai alapján a vége 1500 km fölötti táv és 23ezer körüli szint volt.

Köszönetnyilvánítások tartalmú P.S.: Kedves szervezők, staff, túratársak, és főleg útitársak! Köszönöm nektek ezt a három hét meg két napot. Sok olyan dologra figyelhettem fel amik felett elsiklik az ember a hétköznapok során, és volt pár olyan tapasztalatom is, ami kicsit szemben áll az eddig általam is erősített sztereotip nézőponttal. Nem tudok olyan drasztikus felfogásbeli különbséget megfogalmazni amit néha kicsit túlbuzgó emberektől hallok egy ilyen utazás után, és nem is vártam ezt, nem látok tisztábban, talán az egyetlen ami feltűnt, hogy mennyire nyugodt, és türelmes is tudok lenni, ha a dolgom nem áll ki másból, mint hogy reggel felüljek egy bicajra, és csak a táj befogadásával kelljen foglalkoznom. Biciklizni mentem. Ez sikerült. Már megért egy-két misét. :D
Jövőre nem jönne valaki junkieban egy országútis/cxes gyorsított menetre?