Nem tudom megfigyeltétek e már, hogy ha valamit újítanak fel vagy építkezés zajlik és ezek miatt akadályozott a kerékpáros és/vagy gyalogos közlekedés, akkor azt itthon nagyívben leszarják. Ugord át, kerüld ki, fordulj vissza, majd megoldja valahogy csórikám.
Mész az utcán nagy boldogan és a baromi hosszú utca közepén egyszer csak rádöbbensz, nem tudsz továbbmenni, mert onnantól le van zárva... Nem ám az utca és/vagy kerékpárút elején jelzik ezt, hogy te szerencsétlen pára el tudd kerülni, hanem éppen ott ahol a fenforgás zajlik. "Megoldják azt Józsikám, visszafordulnak és mennek másfelé, nem kell ezt túllihegni!"
Emlékszem, amikor térkövezték (mert ebben az országban mindent térkövezni kell, persze megfelelő alap nélkül) a debreceni Tanárképző előtti részt és kerékpáros forgalmat egyszerűen ráterelték az útra, majd vissza, egy méretes padkán át a kerékpárútra. Na akkor megkérdeztem egy munkást, hogy nem lehetne e, a padkára feljutást megkönnyíteni egy pallóval, mire művezető ezt meghalva odakiáltott: "-Józsikám rakjál már oda egy deszkát!" és lám máris könnyebb lett a kerékpárútra visszajutás a kb, életveszélyes útról. (Később kaptak kordont is gyalogosok és a kerékpárosok is, mert belátták, hogy ráterelni kerékpáros és gyalogos forgalmat egy szembe jövő sávra, lehet nem túl biztonságos.)
Nemrég Szolnokon jártam és régi tervemet valósítottuk meg (Szolnok-Tiszafüred táv teljesítése a Tisza gátján). Szolnokon szépül a belvárosi rész (újraaszafaltozás, de főleg térkövezés) és nagymértékben leszarják, hogy a gyalogos és kerékpáros forgalom hogyan oldja meg ennek kikerülését... Abba bele se gondolok, hogy ez babakocsival mekkora kihívás megoldani... pedig lehet elég lenne itt -ott egy palló, egy kis odafigyelés.