"Tekerek ezen-azon, ezt-azt..." - minden, ami tömény bringa.

BringaBuzi™

2017 Tirpák cross sorozat, Decathlon kupa

2017. december 04. - LordCsipisz

Egy vasárnapi verseny, ami nem szombaton van!
Egy utólagos komment szerint röviden ilyen volt a verseny:
"Megint egy szuper, kemény és végre hideg verseny volt!
Köszönjük!!!!"
Minden szava igaz szóval a): a verseny jó volt és
b): nem vagyunk teljesen normálisak.


A debreceni bandát kicsit legyakta mindenféle dolog, a lényeg, hogy magamra maradtam-de mivel Ármin, de főleg Betti imád biciklisekre üvöltözni a pálya mellől kiváltképp hidegben, Ármin múló torokgyíkja visszaidézése végett azért csak összebútoroztunk végül a járműbe.
Az út zökkenőmentes volt, és mire odaértünk ott is voltunk, valamint annak rendje és módja szerint odaérkezett az év első, tirpákföldre jutó havazása is. 
Borzasztóan körülményesen felöltöztem, bóklásztam egy kicsit, váltottam pár szót a familyvel, és mentem egy ismerkedős kört a pályán félgőzön. 

p_20171203_092943.jpg


Ja, igen, János 29 esével. 
A bicajjal már azért van némi tapasztalatom, de semmi olyan, aminek komoly hasznát vehetném. Kassán mentem vele egyet, meg itt a környéken párat, de egyik esetben sem volt szükségem a le-felugrálásra, valamint a 180 as fordítók kezelésére.
A bicaj egyébiránt az ide, síkvidékre nekem tökéletesen elég 11/34 es 9 es sor/32 es narrow-wide lánckerék setuppal jött a versenyre, így a lekerült cuccokkal sikerült 11kilóra lekarcolni a bicajt. Ez abszolút nem egy rekord tömeg, de mivel a giantem a mindenevő gumikkal majdnem 14 kiló, nekem nagy csökkenést jelentett ez a majd 3 kiló.
Megugráltam/futottam a dupla palánkot 2x gyakorlásnak, fordultam a kerírésnél nyélen (aaaaannnnyira jó az a kanyar, eszméletlen!) meg az erdei csikicsukin is megnéztem a kanyarokat tekerve ahogy a csövön kifért+kis fékek, aztán visszaszédültem némi tomboláért a rajt/cél területre, majd a fiatalság futama után jöhetett a rajt.
A beszólítás miatt az 5. sorból indultam, ami kicsit megijesztett, mivel bár tágas rajtzónát kaptunk, egy elég keskeny, avaros jobbos és emelkedő várt a végén, amibe sokan beleparázhattak-ahogy tették is. A Fire hallatán még 2x sem ismételte meg a sampler a jól ismert gitárriffet, én már ordítottam hogy középen-köszi-balról-köszi jobbramegyek-köszi-figyeljjövökjobbon-angyalvagy és egy masszív fröccsel előztem majdnem a teljes sort, kivéve azt a 4-5 embert, aki előttem maradt. A rajt tehát pompásan sikerült, ideje volt berendezkedni az előny megtartására, illetve az előttem levők előnyének redukálására.

img_5020.JPGEz nem én vagyok, de jó küzdős kép, nem? A hó meg csak esik.

A Rocket ron elég jól futott a keményre lebiciklizett/futott nyomon, de tudtam hogy nem mehetek kónuszon sokat az elején, ha be is akarom fejezni a versenyt. Az első kanyarkombóba elég jó tempóval érkeztem, ami kicsit macerássá tette, az a neonszínnel jelölt tuskó kikerülése volt, szóval inkább átmentem rajta. Egy kis koppanást éreztem hátul, szóval ezt a manővert a további teendők közül inkább kihúztam.
Az első 180 as fordítóba külsőből belső ívre is rettenet lassulással fértem csak be-már ahhoz képest, ahogy ezeket a 26-tal kezelem- de szerencsére ez a bicaj jóval agresszívabban gyorsítható, így az első körökben nem volt probléma az ilyen manőverek utáni sebességveszteség gyors visszaszerzése. Az első kör simán lement azon kívül hogy valaki egy kis fán átkelve előzésnél belassított így egy általam előzött versenytárs rámdőlt, mind túléltük, volt power, jöhetett még pár kör!

24297301_1747144165297656_5397329280018186931_o.jpg

Ármin rendszeresen egyensúlyvesztést okozott a süketítő jótanácsaival, amiken jókat rötyögtem magamban becsszó. Igyekeztem a lehető legközelebb jutni gurulva a palánkhoz, imádkoztam hogy az öttíz cipő lopakodóS1 (FiveTen stealthS1) talpa tapadjon és ne essek át az egész zónán a picsába a kezemben a repülő bicajjal. Közben agyaltam hogy a kanyarokban tényleg ki kell majd fejlesztenem vagy adaptálnom valami technikát, mert borzalmasan nyögvenyelősen mennek.
A 3. környékén már érezhető volt a folyamatos havazás áldásos hatása, pár kanyarban akadtak kisebb csúszásnyomok, és nem voltak illúzióim annak kapcsán, hogy ezzel a fasza, de gyakorlatilag az általam mostanság preferálthoz képes semislick gumival egyhamar elszállok egy kanyarban mint a közmondásos győzelmi lobogó, ha nem veszem kicsit finomabbra a dolgot. Bár páran felértek és beelőztek, még akadt esélyem szépíteni azokból akik a verseny eleje óta előttem mentek de elkezdtek fáradni. Hátulról megjött Hornyák Kolléga is, aztán el is ment, valamint felértem a kisvárdai 1 helyezett Szögyényi Gáborra, ami alapján úgy saccoltam, odapiríthatok a dobogónak is, ha még van kraft.

24297365_1747153071963432_8285107417357494667_o.jpgÁrmin. Ármin everywhere.....

Igazából előzni még volt, szóval jöhetett egy 2 körös "figyelj oda minden mozdulatra, mert csak 3-5 másodperc előnyöd van, az meg falhozvert lófasz" felzárkózást akadályozó üzemmód. Lecsipkedni a kanyarokból amit lehet, az időközben utolért mezőny végét úgy kerülni hogy ne okozzanak lassulást, egyiküket még be is biztattam hogy álljon be mögém, hogy macerásabban előzhető maradjak. Sokat sandítgattam hátra, de végül sikerült letudnom a nagy harcot egy "mission accomplished!" felirattal, ami fél percig villogott előttem amikor beértem, az ingadozó vérnyomásom és a zihálásom ritmusára.

Sajnos ez a nagy final battle csak egy 4. helyre volt elég, de jó kis harc volt ez, remélem megismételjük.
Az elit futam csúszott egy fél órát, ezalatt sikerült teljesen nyomorultul fullra átöltöznöm (próbáld ki egy autóban ezt úgy hogy csak az első 2 ülést használod.) Ármin lecsapta a töksáros kerót és el is pakoltuk, így aránylag komfortosan, mínusz a nem túl télies cipőmben sikerült odaállni az immáron fehér pálya mellé.

p_20171203_115504.jpgEz itt az első kör egyharmada utáni állapot a 2. helyezettről. Sehol senki...

Az első körben a palánkhoz mentünk, ide már döbbenetes közökkel érkezett az eleje, Búr Zsolt és Cser Gábor na meg Zorán egy x+dimenzióban hajt, még a mi jól bevált Kis Józsinknál is gyorsabbak. Nem csak a mezőny számomra utolérhetetlen tagjainak, de egymásnak is percekben mérhető időt adtak a végére-és ez már az első 4 körben úgy nézett ki, hogy a top 3 tagjai egymást is 1-1,5 perccel, őket pedig a 4.től lefelé a többiek szűkebb közökkel, de még így is több mint 1 perccel követték. Ezt még leírni is bonyolult, szóval kurvagyorsak, na.

24173715_1747195965292476_3112723663808352193_o.jpg

 Pár szó, mint mindig ilyenkor a rendezőségnek:
Továbbra is nagyon szuper a sorozat, és látványosan mindent megtesztek hogy azzá is tegyétek. Szervezőként indulni a saját versenyeden egy bazinagy hendikep lehet, de ti mégis folyton hajnal 6 kor posztoltok egyet a pálya mellől, amire én felébredve már a 30. lájkot bököm, majd 2 óra múlva küldök egy szelfit a kocsiból-kávé, reggeli, egy jó trónolás, stb után. Szóval srácok le a kalappal, és big up hogy tartjátok "odahaza" tirpákiában azt a szintű csoportosulást, ami miatt ezt így nektek megéri megismételni ennyiszer. Amikor kinn vagyok tekerni egyedük a környéken, sokszor eszembe jut, hogy mijük van a Nyíregyieknek hogy ott van egy rakás bicajos, itt meg nincs? Mindegy is, ha rájöttök, kettőt kérek! :D

Képekért most és mindeddig, valamint előre is köszönet Vígh Attilának!
További köszönet Kovács Zsoltnénak!
Mindenkinek aki a pálya mellett vagy a sátrakban neveztetett, szalagozott, tombolázott, pakolt, hóembert épített, hatalmas köszönet!

24232628_148047735840808_3314145123013308344_n.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://bringabuzi.blog.hu/api/trackback/id/tr913426929

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása