A hétvégén elérkezett végre a nagy nap, amiért az elmúlt 2 hétben keményen küzdöttem! 
Helyesbítve illett volna kimenegetni tekerni kicsit edzés jelleggel, de az az igazság, hogy eléggé nem akaródzott. Helyette egy kis zabálás, némi ivászat tarkította az ünnepek környéki edzéstervemet. Néhányat azért bringáztam, de inkább csak amolyan funrideok jöttel össze nyakig sárosan befejezve.

Pittbullterrier

A harmincadikai verőfényes napsütéses reggel keresztbe húzta minden tervemet az aznapi sarazást illetően, a sóstói erdő talaja ugyanis homokozásra tökéletes, nyers föld formátumban került ezúttal a kerekek alá.
Mentem pár ismerkedős kört félgőzön, a neccesebbnek nevezhető helyeken több nyomvonalat is beteszteltem, hogy már az első körben is nyeshessek néhány tizedet, ha tudok. A pálya sok hosszú egyenest tartalmazott ami bár nem a specialitásom, de szupergyorssá tette a pályát. (leggyorsabb pálya title)
A pálya központi elemét, a Halász-dombot ezúttal 4x másztuk meg, ez rengeteg előnyszerzésre adott lehetőséget ha az ember fia ki tudta fogni azt az ablakot, amiben nem szerepelt belassuló, vagy épp eldőlő versenytárs. Volt 2 darab szűk balos kanyar ami nem lett a szívem csücske, mert mókásan fértem el csak bennük, és párszor érezhetően rövidült a megszerzett előnyöm miattuk.

Such aero! Én úgy gondolom, ezt a kormányt erre találták ki.

Naszóval. 
A rajthoz beszólításkor a 2. sorba szólt volna a jegyem, de páran nem jelentek meg, így megkaptam az első sor közepét. Ennél faszább helyről már nem is álmodhattam volna, ennek ellenére azért vagy 12-en már elém is kerültek az első 20 méteren (közülük 2-3 fő visszaszámláláskor a 2 után indult el...) ami nem sok jóval kecsegtetett a pár száz méter múlva a tulajdonképpeni pályának egyik legszűkebb részéhez érkezve. Odáig még csíptem pár helyet, ott pedig kis udvarias ordibálva kommunikációval még kiharcoltam annyit hogy beleférjek a pályába (a képek alapján volt itt valami kis borulás is, de szerencsére nem miattam.:D )
Kis taposás után jöhetett a farönk keresztbe, amit a közepén, ahol a legmagasabb akadály volt voltam kénytelen lerendezni, de simán átfért az egyszem tányérkám alatt, tehát itt is fogtam 2 embert.

Az első egyenest megnyomtam, felutaztam egy kis szélárnyékért, majd az első kanyar után egy támadás, azután még egy, csak hogy fogyjanak. A "hegy" első mászása 2 lépcsőben történt, egy kaptatósabb és egy kis alattomos, innen az egynyomos csikicsukira már nem maradt senki előttem aki tökölészett volna, haladtunk lefelé rendesen, kivéve persze a kidőlt fánál, ahol eléggé szűkös volt a helyünk a 29-cel befordulni. A Sóstói aszfalt mellől kisvártatva fullon dübörögtetve az utánégetőt eshettünk neki A MÁSZÁS-nak. A pálya leginkább technikás, egy darab feltúrt nyomvályúból álló meredekjének. Őmeredeksége rendre szedte áldozatait, legyen az hobbista vagy elit futamban résztvevő, itt volt legesélyesebb hogy valaki keresztbe fekszik a pályán, és lehet számolgatni az ezzel elpörgő, kínkeservesen összekapart másodperceket. Itt nem volt kérdéses hogy mókuskeréken, vagy mondjuk egyel alatta kell felgépészkedni, ügyelve a kikapart gyökerekre is.

Szerencsémre, és hála a népes ordibátortábor biztatásának, akire aktuálisan rátettem a célkeresztet keményen taposott felfelé és majdnem felért mielőtt lelépett, így huszárosan beleállva az utolsó 3 méterbe kikerülhettem balról, és már rongyolhattam is lefelé, ahogy a csövön kifért.

Ama ominózus kikerülőmanőver.

A célterületen rivalgó sporttársakat magam mögött hagyva jött a következő mászás, ami a kiállós-féle volt ugyanúgy mint az első, egy közepes áttételen szépen fel lehetett gyúrni rajta a bicajt sok lendületvesztés nélkül.

Első körökben még vidáman, eh?

A tetején találkoztam szembe az elejével, így pirítottam nyílegyenesen lefelé, hogy a kettes számú szűk kanyarban még vesztegessek egy kis időt. Az utolsó felfelé is kisebb áttételesre sikerült, az utolsó körökben inkább ülve maradósan lehetett rendesen feljutni rajta, az első kettőben még beleállós volt ez is.

Fura a tekkinteted Lacc. #szakalladismijen

Innen a célkapuig jó tempót diktált az út, egy nagyívű balkanyar után egy kicsit ugyan beszűkült az út a játszótér kerítése mellett, de lehetett haladni rendesen. A második körre realizálódott bennem pár dolog, úgymint:
-kicsit meghajtottam magamat, szóval pihenni kéne
-a nyakamon maradt a pályabejárásra felvett csősál és irritál
-ami csak rátett arra, hogy a reggelim is elindult felfelé megnézni, mire ez a nagy rohanás.
A pihenőt elnapoltam, az öklendezés az első egyenes közepe táján elmúlt, szóval ment minden tovább a terv szerint. Eddig tartott ki a nyélen fokozat, most jöhetett az ing, gatya.

A pálya kiürült, előttem százon belül mozgott mindenki akire fel kellett érni, mert ha már idáig ilyen jól ment, csak meg kell szakadni a próbálkozásban, hogy feljebb menjek. A lejtő ismét parádésan gyorsan ment, alig pár fékező impulzussal tekeregtem lefelé a fák között mint valami pondró. Tavaly azért itt majdnem Nick Furyt (csakis a klasszikus, nem afroamerikai verzió) csinált belőlem egy kiálló faág, amit a járomcsontommal törtem le, és hónapokig minden gagyibb kamerával készült fényképen (pl a későbbi svéd személyimhez készült példány) úgy néztem ki, mint akinek bevertek egy bazi nagyot. Mászófal pipa, gyors lejtő pipa, megint egy-két előzés pipa. 

A harmadik körre értem fel legelőre (A LEGELŐRE Aaahahahahaha), amit először el sem hittem, ugyanis még kerekezett előttem valaki-mint később kiderült, a kör végére értünk fel.

Óriási egyetértésben, hogy menjünk innet' E. :D

Szökevénytársam Kanyári Zsombor lett, aki felnőtt kategóriában indulóként nem veszélyeztette a helyezésemet, így némileg igyekeztem is összemelózni vele, hogy ne legyen unalmas a maradék verseny-meg persze egymást is rángatva kicsit növeljük a gapet a többiekkel szemben, mert az azért nem volt leküzdhetetlen mértékű. Zsombor végül az utolsó kör harmadik mászásán lépett meg, így a hobbi abszolút győztes befutót fújhattam, de mivel nem jegyzett dolog, nem csorbult a pedigrém ezzel. Begurulva a célba még lihegtem egy kicsit, aztán örültem ki a fejemből hogy ez a nap így összejött.
Ezzel a futammal megosztott első helyen állok jelenleg a sorozatban a hobbi kategóriában, szóval izgis lesz a következő meccs is, főleg hogy az előzetes pályavideó alapján lesz benne szűk kanyar rendesen, és nem lesz sok emelkedő benne. Na, majd kitalálok erre valamit. :D

Jó innen a kilátás, és pózerkedni is lehet. Maradni kéne. :D

És megint itt vagyunk. Remek szervezés, remek lebonyolítás, szuper szurkolók. Nem győzök csodálkozni, tirpákföldön mennyien össze tudnak jönni egy egy futamra. Igazából marhára irigy vagyok, idehaza teljesen el is szoktam a társaságban tekeréstől. :D

Képekért újfent köszönet  Molnár Tibornak és Vígh Attilának, akik segítségével még évek múltán is eszembe jutnak majd ezek a remek kalandok!

#Myracingfamily