"Tekerek ezen-azon, ezt-azt..." - minden, ami tömény bringa.

BringaBuzi™

Nyíracsádi kerékpárút - Mi az értelme?

2018. október 26. - korcs75

Nem olyan régen megjelent a MKKP Nyíregyháza facse oldalán a egy bejegyzés, ami szinte azonnal elterjedt és nem csak bringás körökben.... Persze valahol érthetően, hiszen a bejegyzés így néz ki: 

Ránéz az ember és rögtön azt gondolja: "igen, megint egy értelmetlen micro kerékpárút". Nos, aki járt már arra, az tudja, hogy ez a kép elégé mesterkélt, hiszen az út másik oldalán (bal) fut be az Asszonyrészt és Nyíracsádot összekötő kerékpárút, ami persze nem látszik és azt vezették át az út jobb oldalára. 

Jó-jó, de ez még mindig értelmetlen, ez mire kell?! A választ a következő szabályozás adja meg:

54. § (1) *  Kerékpárral a kerékpárúton, a kerékpársávon vagy erre utaló jelzés (117/c. ábra) esetében az autóbusz forgalmi sávon, ahol ilyen nincs, a leállósávon vagy a kerékpározásra alkalmas útpadkán, illetőleg - ha az út és forgalmi viszonyok ezt lehetővé teszik - a lakott területen kívüli úton, a főútvonalként megjelölt úton az úttest jobb széléhez húzódva kell közlekedni.
(2) *  Lakott területen levő olyan úton, ahol az úttest kerékpár közlekedésre alkalmatlan, továbbá ahol a (7) bekezdés a) pontja szerint tilos, kerékpárral a gyalogos forgalom zavarása nélkül és legfeljebb 10 km/óra sebességgel a járdán is szabad közlekedni.
(3) *  Kerékpárral az útpadkán, az úttesten és a járdán csak egy sorban szabad haladni.
(4) *  Kerékpárral
  a) lakott területen kívül a főútvonalról balra bekanyarodni vagy megfordulni, továbbá
  b) a kerékpárútról a vele párhuzamos útra balra bekanyarodni
nem szabad.
A kerékpárosnak a kerékpárról le kell szállnia és azt tolva - a gyalogosok közlekedésére vonatkozó szabályok szerint - kell az úttesten áthaladnia.

Nézzük a gyakorlatban: Jössz Asszonyrész felől, az út bal oldalán és eléred Nyíracsádot. Ott ugye véget ér a kerékpárút és rá van vezetve az úttestre. Vagyis balra kanyarodva kellene rá kanyarodnod az úttestre és itt jön képbe az előbb említett szabályozás:

"b) a kerékpárútról a vele párhuzamos útra balra bekanyarodni
nem szabad."

Vagyis itt le kellene szállnod és körültekintően áttolnod a másik oldalra, majd ezután visszaszállnod és a úttest jobb oldalán folytathatnád kerékpárral az utad vagy (!!!!!) és oppá (!!!!) máris értelmet nyer a fenti kép, egy ilyen bénának látszó megoldással, a balra kanyarodást kiiktatva, tereled rá az útra. Egyébként ezzel a megoldással még védi is kerékpárost, hiszen ha ez nem lenne, akkor az úton, jobb oldalt kéne visszaszállni a kerékpárra, ami lássuk be, nem mindenkinek megy kisebb-nagyobb kilengések nélkül (balesetveszély). 

S lőn minden értelmet nyer... még ha bénának tűnik is ez a megoldás, itt speciel ne a tervezőket, hanem a szabályozást és kiragadott képrészletet (esetleg a közúti közlekedés szabályainak nem ismeretét, de ebbe bele se merek gondolni) hibáztassuk. 

A bejegyzés trackback címe:

https://bringabuzi.blog.hu/api/trackback/id/tr4414323079

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

MGP70 2018.10.26. 11:40:28

Nem egyedi kialakítás.
A mellékelt fotó Sóstógyógyfürdőn készült, most adták át az állatkert hátsó bejáratát, készítettek egy pár száz méteres bekötést a Sóstói kerékpárútba és a másik oldalt van ez az íves kiálló. Az a szerepe, hogy az ellenkező irányból ( egy felüljáróról) érkező kerékpáros biztonságosan ki tudjon állni jobbra mielőtt átmegy az úttesten. Nagyon is jó megoldás. Nem úgy, mint kétszáz méterrel lentebb ahol a város felől jövő forgalom és a Blaha Sétány kerékpárútja keresztezi a Kemecsei főutat, és ha a Kemecseiről akar valaki a kerékpárútra fordulni menetben az egy életveszély.

promontor · http://jozsefbiro.blog.hu/ 2018.10.26. 15:22:28

Nem értek egyet a poszttal. Ez egy tipikusan túlbonyolított megoldás, ami ráadásul hiányos is (mert a kerékpáros átvezetés nincs felfestve). Kerékpárosszemmel alepvetően arról szól, hogy jól megszivatnak, mert egyszer át kell kelnem az úton (két irányba is figyelve az érkező járművekre) majd utána mégegyszer elsőbbséget kell adnom (ráadásul jól kitekerve a nyakamat). Ezzel szemben az úton közlekedő járműveket semmilyen módon nem kényszerítik se lassításra, se figyelemre. Ez egy rossz mentalitású megoldás. Egyébként a valószínűsíthetően minimális helyi forgalmat figyelembe véve teljesen felesleges is.

@MGP70: A Sóstógyógyfürdői megoldás ennek a fordítottja, ott nem a kerékpárútról az útra kanyarodást oldja meg, hanem fordítva, az útról a kerékpárútra való eljutást. Egy fokkal jobb, mint a nyíradányi megoldás. Bár legbringabarátabb az lenne, ha a normál sávot elhúznák jobbra, középre meg tennének egy biciklis kanyarodósávot.

Burgermeister 2018.10.26. 15:34:37

Kanyarhányásra van ez kitaláva skandináv minta alapján.

ZYLO 2018.10.27. 08:26:26

"b) a kerékpárútról a vele párhuzamos útra balra bekanyarodni
nem szabad."

Ez nem egyértelmű tiltás, mert ahol át kellene tolni, már nem párhuzamos a kerékpárút az úttal, hanem merőleges.

korcs75 · http://bringabuzi.blog.hu 2018.10.29. 09:31:07

@promontor: Itt most igazán, nem az volt a kérdés, hogy jó ez, vagy nem jó, hanem, arra próbáltam keresni a választ, hogy miért van és ha már van, mi benne a jó (, hogy ne csak fikázzuk). Sajnos itthon nagyon sok dolog túl van szabályozva és/vagy a tervezésnél nem veszik figyelembe a különböző szempontokat (lsd debreceni egyirányításkor kijelölt kerékpáros útvonalak). Persze, hogy ez nem a legjobb megoldás.

korcs75 · http://bringabuzi.blog.hu 2018.10.29. 09:33:38

@ZYLO: Lehet kötözködni, de rendőr ezt ugyanúgy figyelmen kívül fogja , hagyni, mint a járdán kerékpározáskor azt az indokot, hogy olyan forgalmas az út, hogy az már életveszélyes, ergo kerékpározásra alkalmatlan, így a KRESZ szerint mehetek a járdán 10km/h-val.

promontor · http://jozsefbiro.blog.hu/ 2018.11.01. 09:45:25

@korcs75: OK. Végülis mégegyszer - ezúttal figyelmesebben - elolvasva a posztodat, értem amit mondani akarsz. Az infrastruktúra csak leképezése a szabálynak, ne az infra létrehozóját szídjuk.

Csak persze az a baj, hogy a szabály tök logikátlan, értelmetlen és értelmezhetetlen, ergó lett egy vélhetőleg sok pénzbe kerülő, logikátlan, értelmetlen és értelmezhetetlen infrastruktúra.

Mindazonáltal a poszt számomra kifejezetten hasznos, mert rájöttem, hogy az általam eddig totálisan "félreértelmezett" mondat, nevezetesen a "a kerékpárútról a vele párhuzamos útra balra bekanyarodni
nem szabad" mit is jelent. Mármint mit jelent a Kresz íróinak fejében. Mert egyébként a magyar nyelvet megcsúfoló, értelmetlen zagyvaságról van szó, hiszen egy útról egy párhuzamos útra nem lehet "balra bekanyarodni".

Én eddig úgy értelmeztem ezt a mondatot, hogy ha a kerékpárútról balra le akarsz kanyarodni, de emiatt keresztezned kell a mellette levő, vele párhuzamos utat, akkor ez nem teheted meg. (Persze ez is elég értelmetlen, mert, mert mi van, ha jobbra akarsz kanyarodni és ott kell keresztezned a mellette levő, vele párhuzamos utat, de ezen már csak megvontam a vállam, mondván nem ez az egyetlen következetlenség a Kreszben).

Átgondolva a dolgot, hajlok rá, hogy a Te értelmezésed a "helyes" (mármint nem nyelvtanilag, hanem olyan értelemben, hogy erre az esetre gondolhattak a kresz írói). De arra azért kiváncsi lennék, hányan értik helyesen ezt a szabályt.

Kiváncsiságból elővettem a régi Kresz tankönyvemet, abban az alábbi mondat szerepelt erről a témáról: "A kerékpárúttal párhuzamos úttestre kanyarodni tilos, mert a kerékpárút megléte esetén a kerékpáros az úton nem haladhat." Ebből kiderül, hogy igazából a tankönyv szerzője se nagyon értette a dolgot, hiszen ha azért nem lehet a párhuzamos úttestre kanyarodni, mert azon a kerékpárút miatt ott nem haladhat a kerékpáros, arra felesleges ez a szabály, hiszen arra már van másik paragrafus. Az az eset, amiről meg ez a paragrafus a te értelmezésed szerint valójában szól, nevezetesen, hogy mi van, ha vége a kerékpárútnak, az meg láthatólag eszébe sem jut. Egyébként meg érdemes azt is megfigyelni, hogy a magyarázatból kimaradt a "balra" kitétel, amit nyilván végképp nem tudott értelmezni a tankönyv szerzője, hiszen ha a kerékpárútról a vele párhuzamos útra átmanőverezel, az két elemi kanyarodásból áll, ahogy arra ZYLO kommentje is utal.

közösperonos átszállás 2018.11.05. 11:41:08

@korcs75: Hupsz, csak amott írtam, de már látom, hogy itt részletesebben van ugyanaz.

Szóval a dologban az a tévedés, hogy ha az út bal oldalán jössz, akkor az út tőled jobbra van, így nem is balra kanyarodnál rá, hanem jobbra. Azt meg az adott pont nem tiltja.

korcs75 · http://bringabuzi.blog.hu 2018.11.05. 12:46:27

@közösperonos átszállás: mindent bele lehet magyarázni ;-) De ott egy balra kanyarodás van, mert a kerékpárút adott szakasza (a képen nem látható rész) ráfordul merőlegesen az útra... és már jöhet is a másik kötözködés, hogy így meg már nem párhuzamos a kerékpárút , hanem merőleges (azon az 1m-en) :-D
süti beállítások módosítása