"Tekerek ezen-azon, ezt-azt..." - minden, ami tömény bringa.

BringaBuzi™


Túrni csak ügyesen

2013. március 18. - korcs75

Mai napi kedvenc (igen, az ott egy bicikliút, ami átmenne a zebra mellett a másik oldalra):

IMG_20130318_070249.jpg

Piros pont! - hóeltakarítás, Debrecen

Bár egy senki vagyok ahhoz, hogy pirospontokat osztogassak, de ha már múltkor szóvá tettem, hogy Debrecenben nem takarítják a kerékpárutakat, meg kell említsem, hogy a tegnap este elkezdődött havazás után, ma reggelre, a Füredi, a Böszörményi és Egyetem súgárúton is példaértékűen letakarították a kerékpárutat (a többiről nem tudok nyilatkozni)! Jár a piros pont!

Nem értem... már megint

Van ez a HÓ24! kampány az Magyar Kerékpárosklubtól (továbbiakban MK) idézem:

  1. Első lépésben fotókat gyűjtöttünk arról, hol volt fennakadás a hó miatt.
  2. Második lépésként nyílt levélben fordultunk az Fővárosi Közterület Fenntartóhoz, tárgyalásokat kezdeményezve a problémáról. A levél itt olvasható: http://kerekparosklub.hu/sajtoszoba/kozlemenyek
  3. Harmadik lépésben egy bianco levelet is feltöltünk majd ide, aminek segítségével a vidéken aktívan tenni akarók megkereshetik a helyileg illetékes szerveket.

kép: kerekparosklub.hu

Figyeled?! Idézem: "a vidéken aktívan tenni akarók megkereshetik a helyileg illetékes szerveket"! Hát nem tudom, hogy neked ez, hogy jön le, de nekem úgy, hogy Budapesten az MK, az egész (országos) MK névében lép fel, a vidéket meg meghagyja a területi, helyi aktivástáknak, csoportoknak, hogy intézzék maguk, helyi "erőből".

Előttem van a kép, ahogy a pár fős (igen sajnos kb. ott tartunk, hogy alig vannak, de ilyen központi hozzáállással nem csodállkozom) debreceni MK részleg felvonul és átadja - már ha eljut odáig, hogy át tudja adni - a nyílt levelét Kósának, aki kuncog egy jót, hiszen nemrég bejelentette, hogy "a kerékpárutakat nem fogják takarítani"!
A helyi média talán ki is küld egy gyakornokot, aki ír is egy pár soros cikket, persze gondosan kerülve azt a kérdést, hogy egy város hogyan lehet kerékpárosbarát egy ilyen bejelentés után?! De mindegy is, másnapra mindenki elfelejti az egészet.

Ha egy országos szervezet egységként lép fel, akkor komolyan veszik, hiszen országosan tud szólni az emberekhez, nem mellékesen az országos médiák is szóba állnak vele. A hóeltakarítás a kerékpárutakról nem csak Budapesten probléma, hanem vidéken is, vagyis országos! 

A kedvencem az a hozzászólás facsén, amit az egyik MK elnökségi tag (Kürti Gábor) tett, amikor szóvátettem, hogy a Budapest mögé bállítják az egész MK-t, viszont vidéken rendezze magának mindenki helyileg:

"En nem ertem mi a baj azzal, ha a budapestiek nekimennek az igy is nagy falatnak latszo ugynek. Menjen neki mindenki helyben. Kerjen hozza fejleces levelpapirt. A helyi ugyeket helyi kerekparosklubbosoknak kell tolni, mert helyi onkoris cegekkel kell utkozniuk.Mi itt Budapesten ugyanolyan hus-ver emberek vagyunk, nekunk is mi intezzuk el."

Nem, kedves Gábor, ha egy országos szervezet elnökségi tagja vagy és úgy is lépsz fel, akkor az egész országos MK-t képviseled és érte ügyködsz, nem csak Budapestért, és ha a "helyi ugyeket helyi kerekparosklubbosoknak kell tolni", akkor a (Bp.) kerületi szervezetkenek kellett volna fellépniük, "fejlécest papírt kérniük", nem pedig az országos MK-nak, egész Budapest viszonylatában.

Bevallom, amikor "megújult" az MK, többek közt azt hittem a vidék-főváros viszonylatban is lesz változás és egységes szervezetként fog ügyködni, nem szétforgácsolva (egységben az erő). Hát eddig úgy néz ki tévedtem. Persze nem csodálkozom, hiszen az MK tagsága és elnöksége sejtésem szerint nagyrészt Budapestre koncentrálódik (nem sok vidéki érzi magának az országos MK-t).

Végül tisztáznám, hogy nem Bp-n élőkkel (tagokkal) van bajom (soha nem is volt), de úgy látom, még mindig nem sikerült  levetkőzni azt a hozzáállást, hogy Budapest egyenlő Magyarországgal (márpedig nem, bármilyen sokan is élnek ott).

Hómobil

Egyre több helyen esik a hó és valljuk be a bringára felpakolható "öteltesebbnél ötletesebb" kiegészítők szart sem érnek egy jó kis szánkóhoz képest, hegyről lefelé. Viszont spéci, célirányos gépekkel tele van a piac, pl. itt a slopecycle, ami a snowboard oldalról közelíti meg a témát:

De persze, aki jobban szereti a downhill életérzést, azoknak is van megoldás, hiszen a Lenz Sport vékonyabb talpakkal és összteleszkóppal szereli a sítalpas "hóbringáit".

Ezekkel a gépekkel kívánnék kellemes ünnepeket mindenkinek és ha már idén nem is, de jövőre tuti találkozunk (nagy a család, höhöhö)... és végül igyatok sok sört, mert az jót tesz a vesének! Höhöhöhö!

Gyorskötöző az "Isten"

Amikor először láttam, voltak kétségeim a gyorskötözős "hólánc" technikát illetően. De aztán olvastam ezt az egészen meggyőző tesztet és megvalósítást a dutchbikeco.com-on. Persze továbbra is hátrány, hogy a gyorskötöző szétcseszheti a felni festését és a V-, cianti-féket használóknak is felejtős ez a sufnituning.

Ktrak jetiknek

Csak hogy télen, hóban se kelljen lerakni az embernek a montiját, már régóta kitalálták a szegecses gumit, ami nem rossz, de nem az igazi. Hát most egy olyan cuccot ajánlok, ami megoldást jelent az elvetemültek és a vastag pénztárcájú mániákusoknak! Mi lenne ez?! A Ktrak!:

http://www.bossbi.com/bike/ktrak/main.jpg

https://www.ktrakcycle.com/

Igazán lefelé, mélyebb hóban mutatkozik meg mit is tud a kit, de akkor meg felmerül a kérdés, hogy minek a hátsó meghajtás (és hát meghajtás nélkül ott a snowbike).... hát mindenki döntse el maga, hogy megétné e neki ez a cucc 399 dolcsiért, de íme egy videó a használhatóságról XC-s szemmel:

süti beállítások módosítása