"Tekerek ezen-azon, ezt-azt..." - minden, ami tömény bringa.

BringaBuzi™


Végre kész a Debrecen - Nagyvárad kerékpárút.

2024. január 02. - korcs75

Oppá, kérem szépen, csak elkészült végre a Debrecen - Nagyvárad kerékpárút utolsó befejezetlen szakasza, Mikepércs és Sáránd között. Magam is alig akartam elhinni, mivel ennek a szakasznak a kivitelezése 2017-től, úgy húzódott, mint a rétestészta. Ha emlékezetem nem csal, a Debrecen - Nagyvárad kerékpárutat többször is átadták azóta (LoL), így nem is csoda, hogy nem kerítettek nagyobb feneket ennek a bejelentésére. Bevallom én is egy mikepércsi rokontól (köszi Pisti) kaptam a fülest. Mondjuk elég sz@rul hangozna a hírekben, hogy "Ismét elkészült a Debrecen- Nagyvárad kerékpárút".... bezzeg az akku gyár, arra nem kell/kellett majdnem 7 év... de az egy másik sztori.

Na, de vissza a bringaútra: Ez a hír annyira hihetetlen volt számomra is, hogy első új évi bringázásom célpontja se lehetett volna más, mint az új szakasz. Felpattantam hát Szupira (Superior x-road) és letekertem megnézni, hogy tényleg igaz e a hír, tudod, csak hogy neked ne kelljen.... és tadááááám a hír igaz, szóljanak a fanfárok, tényleg kész van:

img_0854.JPG

"De szííííp", ugye? Bár azt eddig is tudtam, hogy Mikepércs belterületén alsóbbrendű utakon fogják elvezetni a kerékpáros forgalmat, de őszintén szólva nem gondoltam volna, hogy ez a rész lesz a legsz@rabb. Bár felfestettek egy csomó bringasávot, de a nem egyértelmű kereszteződéseknél nincs egy iránymutató tábla, ami jelezné merre kéne tovább haladnod, ha Nagyvárad felé szeretnél menni. Ez igazán nem is lenne baj, ha bringasávok egyértelműek lennének, de azok néha csak úgy megjelennek a semmiből, eltűnnek, vagy 2 különböző irányba haladnak. Ember legyen talpán, aki ezen kiigazodik... Olyan, mintha vérszemet kapott volna az Önkormányzat és mindenhova kerékpársávot festettek volna az egész településen belül, ha már lehet miért ne alapon. Legalább Gizike is nagyobb biztonságba fog eljutni az ABC-be.

Ezt persze simán lehetne orvosolni pár egyértelmű, kerékpáros forgalmat irányító táblával, amit pl. a becsatlakozó pontoknál ki is helyeztek: 

img_0847.JPG

Bár a fenti képen látható kis zöld táblás is úgy sikerült kihelyezni, hogy simán kitakarja az előtte lévő tábla, a Debrecen felől érkező kerékpárosoknak:

img_0846.JPG

Ezt is pillanatok alatt lehetne orvosolni pl. a két oszlop helycseréjével, vagy a táblák áthelyezésével úgy, hogy nem takarnák ki egymást kölcsönösen.

Egyébként simán elhiszem, hogy a helyieknek tök egyértelmű, hogyan lehet eljutni a kisebb utcákon Mikepércs egyik végéből a másikba és az is, hogy éppen melyik kerékpársávot kell követni, vagy az adott kereszteződésben merre kell fordulni, de ez egy külföldinek, vagy nem helyi lakosnak, egyértelmű jelzések hiányában, gondot fog okozni (halkan megjegyzem ,hogy Berettyóújfaluval ugyanez a helyzet).  

De beszéljünk egy kicsit a két település (Mikepércs és Sáránd) közötti szakaszról is, amibe nem lehet belekötni. Féltem, hogy a Idősek Otthona előtti öreg platán beáldozzák, de szerencsére két oldalt megkerüli a kerékpárút. Azon is lehetne fanyalogni, hogy kevés ott a hely, de ott tényleg ennyi van, ezt így lehet megoldani ezen a nyomvonalon. 

A másik kritikus pont, az utat keresztező vasúti sínnél volt, ami kb. 45 fokban keresztezi az utat, így ráhajtva elég könnyen meg tudta vezetni a kerékpár kerekét, főleg nedves időben. Ezt is példásan megoldották, úgy, hogy ne éles szögben. hanem merőlegesen kelljen áthaladni rajta, egy külön kialakított kerékpáros, sorompós kereszteződésben. Pacsi!

Összefoglalva, ha nem 2017 óta kellett volna várni erre részre, azt mondanám, hogy belterületen kívüli rész hibátlan (nekem), a belterületi részen pedig apró csiszolással nagyon sokat lehet javítani. Már csak egy kis marketing kéne, hogy az emberek tudjanak róla, hogy létezik olyan, hogy Debrecen - Nagyvárad  kerékpárút, na meg egy kis felújítás azokra a szakaszokra, amik 2017 óta elkészültek ugyan, de az állapotuk mára jelentősen leromlott.

 

Szálló por (M10) és Debrecen, avagy mi történik, vagyis történhet, szmogriadó esetében

Szar a levegő? Kapar torkod? Nem véletlen! Debrecenben a mai nap is az eü határérték feletti szálló por (PM10) értéket mértek. "Szmogriadó" höröghetnénk fel két köhögés között (juj, de drámai túlzás). De, egyáltalán mi a szmogriadó és mikor kell elrendelni, itt Debrecenben? Na először is felejtsük el a szmogriadó nevet, helyette itt a jobban hangzó füstköd-riadó, amit 8/2016. (III. 31.) önkormányzati rendelet szabályoz.

Nézzünk egy példát. A helyzet Debrecenben 2019.02.20-án 7 órakor:

2019-02-20_08_17_27-szmogterkep.png

7:00-kor a szálló por értéke 89ug/m3 volt. Nézzük meg mit ír erről a rendelet:

2019-02-20_08_41_35-82016-iii-31-fustriado-terv_pdf.png

2019-02-20_08_20_26-82016-iii-31-fustriado-terv_pdf.png

Ezek szerint, ha két egymást követő napon az átlagérték 75ug/m3 felett van és nem várható javulás, akkor elegendő csak tájékoztatni, de ha 100 fölötti ez az érték és nem várható javulás, akkor riasztani kell. Eleve érdekes kérdés, hogy mit jelent és ki határozza meg a nem várható javulást és a mintavétel milyen időközben történik 24 órán belül, de lépjünk most ezen túl (később visszatérek rá, legalábbis az átlagra). Nézzük meg mi lesz riasztás esetén, mert tájékoztatásnál max. bemondja az fm95, cikk a haonon, megírja 2 nap múlva a Napló... jó jó, kissé ironikus vagyok, de lássuk be: tájékoztatási küszöbérték elérésénél, szinte semmi sem történik, ami csökkentené a szálló por értékét.

Először is nézzük mennyi ideje van az Önkormányzatnak a kihirdetésre :

"(2) A riasztási küszöbérték túllépését követően 2 órán belül, PM10 esetén 8 órán belül ki kell hirdetni a szmogriadó riasztási fokozatát."

Tehát 2 napja szívod a szálló port és (talán) az OMSZ (Országos Meteorológiai Szolgálat) szerint, a következő pár napban se módosul a helyzet. Na ekkor még kapunk 8 órát plusz szmogot, mire érvénybe lép a riasztás. 

Na de mit tartalmaz Debrecen estében ez riasztás?:

2019-02-20_08_52_33-82016-iii-31-fustriado-terv_pdf.png

Okés... nézzük mit tartalmaz szálló por esetén a ez 2. melléklet:

2019-02-20_08_54_23-82016-iii-31-fustriado-terv_pdf.png

Hát igazán semmi konkrét...  felszólítások, lehetőségek, mindenhol "vagy"... igazán konkrétum sehol. De van ott egy érdekes mondat, éspedig:  ''A 7. pont szerint közlekedést érintő intézkedések bevezetése." Nézzük meg ezt a 7. pontot, hátha az már konkrét, kötelező jellegű intézkedéseket tartalmaz. ... és itt jön be a képbe, hogy ez egy kötelező, törvény által előírt dokumentum, de kb. nem olvasta már X éve senki. Miért?! Mert nincs 7. pont! Azt ezt szabályozó rész a 6. pontban található. Gondolom valaki módosította ezt a tervet, és kiszedett belőle pár elemet, köztük a régi 6. pontot. Ezek után újrasorszámozták, de annyira komolyan azért nem vették, hogy átolvassák az egészet, pedig Debrecenben a szálló por (PM10), szinte minden télen (is) nagy probléma és pont ez a rész tartalmazza, ezt az elírást, tehát csak feltűnhetett volna már valakinek, ha foglalkoznak vele (na jó nem zárhatjuk ki, hogy belső használatra szánt doksiban már jól van, és csak a honlapon nem foglalkoznak az aktuálisra frissítésre).

Na de mi van a 6. pontban?!

2019-02-20_09_15_25-82016-iii-31-fustriado-terv_pdf.png

2019-02-20_09_15_46-82016-iii-31-fustriado-terv_pdf.png

Minden csak elrendelhető, semmi se kötelező. Vagyis benne van a lehetőség, hogy semmi nem történik, max. a helyi médiákban megírják és bemondják, hogy "Riasztás van emberek, maradjatok otthon, ne lélegezzetek, használjatok már tömegközlekedési eszközöket plz!

Pár szó erről az átlagról, amit 24 órára értendő. Azt belátja mindenki, hogy ha úgy számolom az átlagot, hogy veszem a 24 órán belüli maximumot és minimumot és ezek átlagát, akkor teljesen más értéket kaphatok, mintha azt mondom, hogy veszem minden fél órában az értékeket és azokat átlagolom. Arról nem is beszélve ha pl 24 órai időintervallumban, minden 12. órában veszem a mintát (fenti grafikon X, vízszintes tengelyén 12 és 0), így pl a fenti grafikont megvizsgálva, a kijött értékek alapján, nincs is gond a szálló porral Debrecenben.

MajdNem Mikulás Alleycat vol.3. by Legend of yesterday

Anyám, nem is emlékszem mikor volt utoljára alleycat Debrecenben. Éppen ezért, amikor megláttam a "MajdNem Mikulás Alleycat vol.3. by Legend of yesterday" kiírását facsén és, hogy Levi meg Csipisz (Legend of yesterday) a szervezők között van, rögtön körvonalazódott, hogy "vazze nekem ezen indulnom kell". Bevallom sose volt az én műfajom az alley, mivel egyszerűen nem tudom megjegyezni az utcaneveket (kivéve, ahol már laktam), de szerettem csinálni. 

alley.jpg

Gyűltek az emberek a facsén és már el is könyveltem, hogy majd szépen bejövök valahol a középmezőnyben, a gyorsaság helyett a taktikára helyezve a hangsúlyt (és egyedüli 40 felettiként, megnyerem a 40 feletti kategóriát.. ha lenne, de nincs), viszont az időjárás közbeszólt. Baromi pocsék időt sikerült kifogni (eső, havaseső, szél), így az előre várható 15-20 fő helyett, kemény 5fő jelent meg Debrecen Bike Maffia főhadiszállásán a kitűzött időben.

Maga a feladatsor emlékezetes alley-k, mégemlékezetesebb feladataiból lett összeállítva, mai adott egy kis előnyt a többiekhez képest, mivel az indulók közt nem igen volt olyan, aki már akkoriban is alley-zett volna.

Csipiszék az időjárásra való tekintettel rövidítettek is a feladatok számán, így egy rövid eligazítás után, agyban felfűzve a CP-ket egymásra (meg Levi agyára menve, hogy "hol is van ez az utca"), elsőként indultam neki a távnak, akkor éppen szemerkélő esőben. Sajnos a manifesztemet (feladatsort) csesztem elkérni a végén, így emlékezetből jöjjön a leírás, ahogy én megéltem:

Elsőnek rögtön az Irodalmi múzeum felé lőttem ki, hogy az egyik ablakában megleljem a pluszpontos feladatot. Elég jól sikerült kifogni a lámpákat, így hamar odaértem és megtudtam, hogy verset kell írni a bringámról, ami kb fél perc alatt meg is volt, így már száguldottam is tovább a Hatvan utcai Hidas presszó felé, ami arról (IS!) híres, hogy tele van utcanév és egyéb táblákkal. Na itt kellett megtalálni, a fő feladat részeként, 2 oda nem illő táblát. Fakk!

Emlékeztem, hogy régen mennyit szívtunk ott táblakereséssel, így lazán, nem sietve vágtam neki, azon gondolkodva, hogy kikérek egy sört közben, de kb. rögtön  mákom volt, mert szinte kapcsiból feltűnt egy nem bádog, hanem papírra írt, celluxszal kiragasztott tábla...oppá és a következő is. A két utcanevet (Csapó és Pacsirta) gyorsan felírtam és már robogtam is tovább az István út végére a következő CP-hez, mai szintén a fő feladatsor része volt. Ezzel a CP-vel is mákom volt, mert emlékeztem a parkolóra és és biztosíték szekrényre is, amit keresni kellett, így elég hamar meg is lett az újabb info morzsa a fő feladathoz. 

A következőre betervezett CP-m, a rég Házgyár területe volt egy kamion shoppal, ahol egy időkapu nyílt (ezeken az időkapus CP-ken csak a meghatározott időintervallumban lehet feladatot teljesíteni plusz pontokért), így szembeszélben és akkor már enyhe havasesőben toltam a 33-as felé, mert bár sejtettem, hogy hol van a régi Házgyár területe, de a pontos helyről fingom nem volt.

Amikor szerintem(!!!) közeledtem a célállomás felé (valójában nem), meg is állítottam egy "környékbelit" (az első embert akit találtam), aki faszán el is küldött az ellenkező irányba.... mentem pár száz métert, amikor felöltött, hogy mintha említették volna, hogy ez kint a lóf@szban a Top-Shop áruházegyüttes mögött van... így megfordultam és az ösztöneimre hallgatva, abba az irányba robogtam tovább. S lám, szembe is jött még 2 induló, amiből sejtettem, hogy jó volt megérzés. Persze mivel fingom nem volt merre van a kamion shop, így simán  túlmentem, de egy megállított autós, aki hála égnek ismerte környéket és eligazított. Meg is lett a kamion shop, ahol Csipisz várt rám "látványosan" unatkozva. 

Itt a kamion shop mögötti gokartpályán kellett egy kört, nyélen menni, időre, majd mivel a terveimben a következő CP, ami szintén egy időkapu volt, még nem nyílt, így bekajáltam egy műzlit és lazán elindultam, egy plusz pontért táblás csokit venni. Mivel a megcélzott CP  a Tessedik Sámuelen volt, így arra vettem az irányt, mert tudtam, hogy nem messze tőle, van egy kisbolt.

A csoki meglett, én meg már kezdtem szarrá ázni, így elindultam hátha meglelem az időkapus CP-t korábban (hehhehe), esetleg találok valami fedett helyett, amíg kinyit. S lám, meg is lett a buszmegállóban Levi, akinél ugyan várakozni kellett, de legalább jól eldumálgattunk és addig se áztam. Nála a feladat trackstand volt, amit, mivel világéletemben gyűlöltem a fixie-t (bocs srácok, nem lehet mindenki iszonyat trendi) elég bénán sikerült elsajátítanom (nem is volt rá szükségem soha). Na itt bénáskodtam egy sort, majd léptem az úccsó főfeladatos állomás felé a Lovarda előtti bringatárolóhoz.

Itt már a 8000-es dzsekim is azt mondta, hogy ennyi víz elég volt és kezdett szépen átázni, de mivel csak egy utcát néztem be, így hamar odaértem és meg is lett a főfeladat, amit kiadta a Pacsirta utca és Csapó sarkán lévő tömb kapukódját.

Wáhááá körbeért a kör, még ha akartam volna se tudtam volna jobban felfűzni egymásra az állomásokat. Kilőttem és pikk pakk ott voltam, kód beüt, én bejut és............ állok, nézek, sehol senki, körbevizslatok, semmi....

Itt mi a T_Ö_K_Ö_M_E_T kell csinálni?! Berregés nyílik az ajtó, bejön még két alley-s, az egyik elkezd felfelé tépni a lépcsőházban... kérdezem a másikat, hogy itt mi a lótúrót kell csinálni?! Hát valamelyik lépcsőfordulóban van egy tépős lap onnan kell letépni egy sorszámot és ennyi. Na akkor rohanás fel, minden lépcsőfordulóban szétnéz... Utólag kiderült, hogy Levi elmondta, hogy 9-10 közöttin lesz, úgyhogy lehetett volna liftet is használni, de persze ez nekem kimaradt valahogy.  Még elkaptam azt az info morzsát az előttem felfutótól, amikor vacilált, hogy a legnagyobb sorszámot vagy a legkisebbet kell e elhozni... majd letépte az első kettőt, így taktikusan én 10-est (legnagyobb) sorszámot hoztam el. Bejött.

alley_map.JPG

Bár harmadiknak érkeztem be és egy pluszpontos (hógolyót hozni) feladatot skippeltem, így is sikerült az első helyen végezni. Mondhatnám, hogy az évek, meg a rutin.... de inkább csak a mák (szerencse) és az indulók gyér számának köszönhetően.

Bár a végére sikerült a kelleténél jobban szarrá ázni, azért egy egész jó kis alley volt. Sajnálom, hogy az időjárás kicsit betett neki, de remélhetőleg lesz folytatás;-) Köszönet a szervezőknek Levinek, Csippónak és a DBM stábjának, bár rövid kis alley volt (~30km), de az időjárás miatt, nem is hiányzott senkinek se több;-)

CM After - Debrecen

"2013. 04. 21én kerül megrendezésre Debrecenben a Critical Mass kerékpáros felvonulás, amit a Magyar Kerékpárosklub lelkes debreceni önkéntesei szerveznek. Úgy gondoltuk egy kis programmal kiegészítjük a délutánt az Ifjúsági Ház Kontra Klubjában. 
A folyamatos GoldSprint futamok mellett fotósunk vár titeket, de lehetőség nyílik arra is, hogy a betegeskedő kerékpárokat megbütyköljétek az öntevékeny szerelőműhelyben és ha mindez nem lenne elég, akkor rövidfilmek vetítésével is kedveskedünk.
Nyitva lesz a büfé is, szóval a felvonulás során elvesztett folyadékot lehet majd pótolni."

644700_503337073049244_387580211_n.jpg

összefoglalva a vasárnap délutáni program:
16:00 indul a debreceni Critical Mass a Békás-tó partjáról
http://www.facebook.com/events/376616425785130/
18:00 lazulás a Kontra Klubban
https://www.facebook.com/events/241034116035718/

Kátyú - felütéses defekt

Jövök reggel a Klaipedán (az egy utca Debrecenben), szép szabályosan az út szélén, előttem egy személygépkocsi (figyeled, mintha rendőrségi jegyzőkönyvet fogalmaznék) takarja ki az utat... Csatt, a hátsó kerék koppan egy kátyúban úgy, hogy nekem fáj belülről. Defekt, megállok belsőt cserélni és oppá... a gumileszedő átmegy a külső peremén... döbbenet kiül az arcomra. Úgy felkoppantam, hogy a felni pereme szépen behajlott és átütötte a belsőt és a külsőt is. 

Lehet hülye vagyok, de Debrecenben az utak állapota már annyira kriminális, hogy írtam a Városüzemeltetési főosztálynak, hogy nyilatkozzanak, hogy hol tudok kárbejelentést tenni... Nagy valószínűséggel elhajtanak a "pichába", na de NA! Azértnehogymár!

 

Piros pont! - hóeltakarítás, Debrecen

Bár egy senki vagyok ahhoz, hogy pirospontokat osztogassak, de ha már múltkor szóvá tettem, hogy Debrecenben nem takarítják a kerékpárutakat, meg kell említsem, hogy a tegnap este elkezdődött havazás után, ma reggelre, a Füredi, a Böszörményi és Egyetem súgárúton is példaértékűen letakarították a kerékpárutat (a többiről nem tudok nyilatkozni)! Jár a piros pont!

Nem értem... már megint

Van ez a HÓ24! kampány az Magyar Kerékpárosklubtól (továbbiakban MK) idézem:

  1. Első lépésben fotókat gyűjtöttünk arról, hol volt fennakadás a hó miatt.
  2. Második lépésként nyílt levélben fordultunk az Fővárosi Közterület Fenntartóhoz, tárgyalásokat kezdeményezve a problémáról. A levél itt olvasható: http://kerekparosklub.hu/sajtoszoba/kozlemenyek
  3. Harmadik lépésben egy bianco levelet is feltöltünk majd ide, aminek segítségével a vidéken aktívan tenni akarók megkereshetik a helyileg illetékes szerveket.

kép: kerekparosklub.hu

Figyeled?! Idézem: "a vidéken aktívan tenni akarók megkereshetik a helyileg illetékes szerveket"! Hát nem tudom, hogy neked ez, hogy jön le, de nekem úgy, hogy Budapesten az MK, az egész (országos) MK névében lép fel, a vidéket meg meghagyja a területi, helyi aktivástáknak, csoportoknak, hogy intézzék maguk, helyi "erőből".

Előttem van a kép, ahogy a pár fős (igen sajnos kb. ott tartunk, hogy alig vannak, de ilyen központi hozzáállással nem csodállkozom) debreceni MK részleg felvonul és átadja - már ha eljut odáig, hogy át tudja adni - a nyílt levelét Kósának, aki kuncog egy jót, hiszen nemrég bejelentette, hogy "a kerékpárutakat nem fogják takarítani"!
A helyi média talán ki is küld egy gyakornokot, aki ír is egy pár soros cikket, persze gondosan kerülve azt a kérdést, hogy egy város hogyan lehet kerékpárosbarát egy ilyen bejelentés után?! De mindegy is, másnapra mindenki elfelejti az egészet.

Ha egy országos szervezet egységként lép fel, akkor komolyan veszik, hiszen országosan tud szólni az emberekhez, nem mellékesen az országos médiák is szóba állnak vele. A hóeltakarítás a kerékpárutakról nem csak Budapesten probléma, hanem vidéken is, vagyis országos! 

A kedvencem az a hozzászólás facsén, amit az egyik MK elnökségi tag (Kürti Gábor) tett, amikor szóvátettem, hogy a Budapest mögé bállítják az egész MK-t, viszont vidéken rendezze magának mindenki helyileg:

"En nem ertem mi a baj azzal, ha a budapestiek nekimennek az igy is nagy falatnak latszo ugynek. Menjen neki mindenki helyben. Kerjen hozza fejleces levelpapirt. A helyi ugyeket helyi kerekparosklubbosoknak kell tolni, mert helyi onkoris cegekkel kell utkozniuk.Mi itt Budapesten ugyanolyan hus-ver emberek vagyunk, nekunk is mi intezzuk el."

Nem, kedves Gábor, ha egy országos szervezet elnökségi tagja vagy és úgy is lépsz fel, akkor az egész országos MK-t képviseled és érte ügyködsz, nem csak Budapestért, és ha a "helyi ugyeket helyi kerekparosklubbosoknak kell tolni", akkor a (Bp.) kerületi szervezetkenek kellett volna fellépniük, "fejlécest papírt kérniük", nem pedig az országos MK-nak, egész Budapest viszonylatában.

Bevallom, amikor "megújult" az MK, többek közt azt hittem a vidék-főváros viszonylatban is lesz változás és egységes szervezetként fog ügyködni, nem szétforgácsolva (egységben az erő). Hát eddig úgy néz ki tévedtem. Persze nem csodálkozom, hiszen az MK tagsága és elnöksége sejtésem szerint nagyrészt Budapestre koncentrálódik (nem sok vidéki érzi magának az országos MK-t).

Végül tisztáznám, hogy nem Bp-n élőkkel (tagokkal) van bajom (soha nem is volt), de úgy látom, még mindig nem sikerült  levetkőzni azt a hozzáállást, hogy Budapest egyenlő Magyarországgal (márpedig nem, bármilyen sokan is élnek ott).

I. Chili Csokikupa

Első Debreceni Csokikupa kerékpárverseny a Chili Sport rendezésében. 2012.10.6-án kerül megrendezésre először Debrecenben a Csoki kupa, a Sámsoni út mellett található motocross pályán.


A verseny ingyenes, a nyeremények pedig a verseny nevéből adódóan is csokoládé lesz. Ha ráérsz, és van kedved összemérni erődet barátaiddal/családoddal, gyere ki és indulj el, de ha a versenyzés annyira nem vonz, a szurkolótábort is erősítheted jelenléteddel. Amit még tudni érdemes a versenyről:

Kategóriák:

1. Profi (5 kör) 
2. Felnőtt férfi (5 kör) 
3. Felnőtt női (4 kör) 
4. Gyerek (1 kör)

Ha a létszámból adódóan lesz rá igény több kategória is lehet. A gyermek kategóriák felvezetéssel és záró emberrel biztosítva lesznek. - Nevezési díj: nincs, nevezni pedig a helyszínen lehet.

Pálya:

A lehetőségekhez képest izgalmas, gyors pálya lesz. Senkit ne tévesszen meg a motocross pályán lévő tengelyig érő homok, a verseny nem abban lesz megtartva, hanem mellette, gyermekek által is jól tekerhető terepen.

Megközelíthetőség:

Lehetőleg kerékpárral, mert az autós behajtást megnehezíti egy lezárt sorompó. De ha mindenképpen kocsival jönnél, a Debrecen vége táblánál lévő buszforduló és a menekült tábor előtt/mellett tudod lerakni a kocsit. Kerékpárral pedig vagy az említett buszfordulónál lévő sorompóval lezárt úton kell haladni, vagy a buszforduló után, az út jobb oldalán lévő sorompónál kell ugyan így eljárni.

Időpont: 2012.10.06. 15:00

Ekkor már szeretnénk az első futamot elindítani, szóval érdemes kicsit korábban érkezni. -A versenyen mindenki saját felelősségére indul, rendezők által ismertetett szabályokat mindenkinek be kell tartani. Fejvédő használata kötelező, az esetlegesen bekövetkező balesetért, kárért a rendezők felelősséget nem vállalnak.

A verseny közúti forgalomtól elzártan lesz. Baráti versengés lesz, amivel hagyományt szeretnénk teremteni a versenyszezonon kívüli időszakra, hogy senki ne lustuljon el.

Autómentes nap az Ifiházban! - Debrecen

2012. szeptember 22-én, egész nap KERÉKPÁROS programokkal várják a debrecenieket és a Debrecenbe érkezőket!

Helyszín: Ifjúsági Ház Debrecen (4025 Debrecen, Simonffy u. 21.)

10:00 től:
Bringás Bolha Piac: hozd el megunt kerékpáros cuccaidat add el vagy cserélj!
Kontra Műhely: kerékpár átvizsgálás, beállítások, karbantartási tanácsok.
Ügyességi pálya: kicsiknek és nagyoknak is!

11:00 Main Race: futárverseny erőseknek :)
15:00 Lomszobor építés
16:00 Városismereti verseny családoknak
17:30 eredmény hirdetés
18:00 GoldSprint
19:00 RockSuli koncertek a pincében
19:30 Tűzzsonglőrök
20:30 Kerékpáros film vetítés

Face esemény itt!


Nagyobb térképre váltás

süti beállítások módosítása