"Tekerek ezen-azon, ezt-azt..." - minden, ami tömény bringa.

BringaBuzi™


Helló turi.... izé MK

2013. november 11. - korcs75

Sokat agyaltam rajta utóbbi időben, de végül a Tarlósnak írt nyílt levél adta meg az utolsó lökést és újra befizettem a tagsági díjat az MK-ba.  Van még mit alakítani (szerintem), de kezdem úgy érezni, hogy az irányvonal, amit utóbbi időben az MK képviselni kezdett az követhető és szerethető. Kommunikációban is rengeteget javult a helyzet, már csak a vidéket kéne egy picit erőteljesebben nyomni (tudjátok, ez a vesszőparipám).

BAM 2013. szeptember 23. - október 25.

Mivel minden évben részt veszek a BAM-on, ezért most se hagyom ki! Mindig kérdezik, hogy mi értelme, hiszen simán lehet csalni, mivel nem ellenőrzik?! Hát egyrészt ne csalj, mert minek, másrészt meg magadért, a bringázás öröme miatt csináld (itt még nyerhetsz is vele). Nehogy már ne legyen egy program sikeres, ami becsületedre épít és a saját örömödre!

Tolvajkergetők - 2. Rejtély a Műegyetemen... avagy az a rész, amit ki kellett volna hagyni.

Hát megéltük a második a részt is... az első rész inkább volt a beharangozó kicsit felturbózott változata, ez a második meg... srácok, őszintén mondom, ezt ki kellett volna hagyni. Semmi sem bizonyítva csak feltételezgetve, ránk bízva a döntést, de utalgatva rá, hogy ez egész ügy nem tiszta... de mindenki döntse el maga (na persze). Ha nem lennék bringa fanatikus és csak ezt a 2 részt mutatná meg valaki, azt mondanám, hogy kész, a többi nem is érdekel.

Félreértés ne essék, nekem nem a módszerrel és a kezdeményezéssel van a bajom (mint pl. az MK-nak), mert ha rendőrség nem tesz semmit, szerintem az embereknek kell tenniük valamit törvényes kereteken belül (pl.: polgárőrségek is valahogy így alakulhattak meg, segítve a rendőrség munkáját).

Az külön vicc kategória, hogy az MK facse oldalán e témában megjelenő postnál kiderült, idézem:




MK tagság új bringát ér!

Ugye van ez a "MK tagság új bringát ér!" kampány ami szép és jó. Ezért pirospont! De! Elolvasom az előzetes tájékoztatót:

Hogyan nyerhetsz?

  • Készíts magadról egy téli kerékpározós fotót!
  • Töltsd fel a fotód ide: http://kerekparosklub.hu/belepesiakcio/
  • Lépj be az MK-ba vagy hosszabbítsd meg tagságod 2012. február 29-ig (utalásod érkezzen be eddig az időpontig).
  • és ha szerencsés vagy, akkor tiéd lehet az új  Gepida kerékpárt

Szegény, régi MK tag rátalál a kiírásra és örül, hogy "jéééé minden feltétel adott, hiszen még 2011. októberben meghosszabbítottam a tagságom és az 2012. február 29 előtt volt". Fogja feltölti a csillió téli kerékpározós képe közül azt, amin Ő is szerepel és reménykedve várja a sorsolást... vagyis várhatná.... Ugyanis a leírásban szereplő feltétel kicsit másképpen szól az oldal alján belinkelt részvételi szabályzatban. Ott ugyanis az áll:

Vagyis 2012. január 12. után kell hosszabbítani vagy belépni.... tehát hiába hosszabbítottam meg a tagságom októberben, én nem veszek részt a sorsoláson. (Egyébként, ha januárban befizeted a tagsági díjat, azt majd a köv. esedékes hosszabbításnál figyelembe veszik és akkor, már nem kell fizetned, persze ez sincs sehol a hivatalos kiírásban)

Jogos, mert mindig olvasd el a részvételi szabályzatot... de kérdem én, miért nem lehetett a a kiírásban szereplő feltételben pontosan meghatározni az időintervallumot a félreértések elkerülése végett?! Kicsit olyan érzésem van, mint az áruházi "átveréseknél", ahol a szórólapon nagybetűvel hirdetnek valami kedvezményt és szépen megcsillagozva, apró betűvel oda van írva a lap aljára, hogy az akcióban csak a kék szemű, barna kabátot viselő gibbonok vehetnek részt. Ráadásul, ha nagyon szőrözni akarok, akkor:

ez rész se igen van köszönőviszonyban az előzetes kiírásban szereplő "Készíts magadról egy téli kerékpározós fotót!" mondattal, hiszen a szabályzatban emlegetett "téli kerékpározás"-om során akár a tájról is készíthetek fotót, úgy hogy én pl. rajta sem szereplek... így persze érthetővé válik egy-két kép a galériában, pl. ez is:

kép: kerekparosklub.hu

Jóhiszeműen azt gondolom, hogy külföldön készült a kép, ahol enyhék a telek.

 

 

Szendvicsember bakker...

A következő kis lehetőségre felhívó levél landolt a postaládámban. Lényege, hogy szombaton, ha bizonyos időben és helyen lefényképezteted magad egy BAM szendvicsemberrel nyerhetsz valamit (az, hogy mit, most lényegtelen). Ami viszont kicsit (na jó, nem kicsit) idegel, hogy a helyszínek közt (Budapest, Sopron, Pécs, Szombathely, Miskolc, Érd), megint valahogy nincs ott Debrecen... végül is csak az ország második legnagyobb városa, miért is lenne... kérdésem csak az lenne, hogy miért nem?!

Voltunk, ittunk, ettünk, vagyis bringásreggeliztünk

Jelentem megvolt a bringásreggeli és el is majszoltuk a kollégákkal (ismét szép számban képviselte magát a cég) a friss pogácsát és a szörpöt, amit köszönünk szépen, nekem speciel nagyon jól esett a közbeiktatott kerülő miatt és a szervezésben se volt gond.

Rinyák jönnek, egyéni véleménnyel fűszerezve, szóval innen csak erős idegzetűeknek!

Azonban azt, hadd mondjam el, hogy útban a helyszín felé az egyik szemem sírt a másik meg nevetett. Azért nevetett, mert iszonyat számban találkoztam bringásokkal és ez jó érzéssel töltött el, viszont azért sírt, mert a sokan csak azért vették elő a kerót, mert ingyen reggeli volt (oké-oké, de legalább elővették). Azért örülök, hogy lassan kezd divatba jönni a bringázás, de nem tudok szabadulni attól a gondolattól, hogy nálunk a kerékpárosok megnövekedett létszámát nem a környezettudatossággal és az egészséges életmóddal magyarázhatjuk, hanem a benzin és a tömegközlekedés árának iszonyatos növekedésével, miközben a bérek (és itt nem a parlamentben ülők bérére gondolok) vagy stagnálnak már egy jó ideje, vagy csökkennek (éljen a 16%-os adórendszer, mindenki jól jár vele, ahogy Nagy Anna kormányszóvivő mondta (videó), hehehehe).

A másik nyűgöm és most lehet telhetetlennek fogok tűnni az, hogy miért nem lehet Debrecenben is kakaóscsiga?! A kérdésem elsősorban nem a debreceni MK-nak, hanem az MK headquarters-nek szólna. Mert ugye lehet, hogy a debreceni MK-nak nem futja rá. De akkor miért nem lehet kiegészíteni a központból?! Vagy ennyire a fővárosra kell koncentrálni, (igaz ott látványosabban lehet tevékenykedni, több média megjelenés miegymás) hogy erre már nem telik?! Nem értem én ezt (tényleg nem), de tuti lesz valaki, aki megmagyarázza. Bár a probléma, ha tényleg az a probléma, amire gondolok, nem új keletű (hozzáteszem, hogy nem minden szavával értek egyet, nagyon sok nem bunkó pesti ismerősöm van, de a vízfejű kezdetű sorral tudok azonosulni)!

Nem értem

Ha valaki azt mondja nekem egy héttel ezelőtt, hogy jövő héten agyba-főbe matricáról fogsz írni, szerintem ott helyben vigyorogva lehülyézem. Igen, megint matricáról lesz szó, a már emlegetett lakatolós matricáról. Gondoltam próbálok szerezni párat és ragasztgatni is egy kicsit, ezzel letudva az ez évi jó cselekedetemet. De jött a hír:

"Debrecenben nem lesz közterületi tárolókra ragasztás, mert a Közterület felügyelet súlyosan meg fogja büntetni érte a klubbot. Már volt rá precedens. 5000 Ft / matrica. A kerékpárboltok kirakatára lehet ragasztani."

Hát kérem szépen erre szoktam azt mondani, hogy "a rendszer nem enged", póriasabban megfogalmazva meg: mekkora f*szság már ez a Közterület felügyelettől!

 

 

süti beállítások módosítása