"Tekerek ezen-azon, ezt-azt..." - minden, ami tömény bringa.

BringaBuzi™


Masi Speciale Randonneur

2011. június 06. - korcs75

Hagyományos váltás, hagyományos kinézet, de valami miatt iszonyat rápörögtem erre a gépre. Aki nem ismerné a céget, annak itt egy kis történelem, de ha lusta vagy elolvasni elárulhatom, ők se szarral gurigáznak, hiszen olyan neveknek készítettek vázakat, mint Fausto Coppi, Eddy Merckx, hogy csak kettőt említsek. Érdemes bepillantani a fixi, SS kínálatukba is, ugyanis határozottan elősegíti a nyáltermelését az embernek. Höhöhöhöhö.

 

 

 

Meglett a Patai-Szabó.... egy része

Csipisz leírása következeik, arról, hogyan lett meg a Patai-Szabó egy része:

Kisebb beszámoló következik most.

Történt egy gyönyörű, napsütéses napon, vagyis egy épp ideálison mindenféle bicajozásra, de pokolin számomra a légmozgásmentes műhelyben, hogy jött lassan a délután öt óra. Ilyenkortájt már rendes embernek nem sok kedve van a melóhoz egy végigpörgött nap után, de mivel félfüllel hallottam hogy csak egy hajtómű és középcsapágykiszedésre jött be a kliens, gondoltam rántok egy kesztyűt, aztán rendezem mihamarabb. az állványban már be volt fogva a váz, ími elsőre igen tetszetős darab volt, aztán hozzá közelebb lépve feltűnt először a ragacsnyom az alsó és nyeregvázcsövön, majd a lilás árnyalat a sötétkék-fekete vázon. Na álljunk meg egy szóra, ez a patai lesz. Egy szem 600 as hajtókar volt az egyetlen dolog ami hirtelen azonosításra került, de ha valaki megkérdezte volna hogy milyen kar van a Patain, meg kék kulacstartó, meg 520 as shimano pedál van-e rajta, nem tudtam volna válaszolni őszinte igennel. felvittem azonnal a pulthoz, mondom, ez lopott. Mondtam a gyereknek is aki behozta, hogy bizony itt bukóba lesz a cucc, és a gyors távozást sem javaslom, a bolt be van kamerázva, így ez nem vetne rá túl jó fényt. Lelépett, majd jött vissza az öccsével, aki a vázat elmondása szerint a zsibin vette négyezerért reggel, a hajtókar miatt. Egy percig sem hiszek amúgy nekik, ez amolyan megérzés. Hívtam a tulajt, mondtam, rendezze ide a jardot is. A bolti gépen megmutattam a körözést is nekik, persze gyorsan elgörgetve a skidmark fejlécet, nehogy ez alapján csekkolni tudják újabban igen élénk forrónyomos bicajainkat, hátha épp a tolvaj áll velem szemközt. Javaslatomat követve bevárták a tulajt, majd a jardot, közben egyikük ismerős volt főnöknek, mint olyan személy, aki próbált már kisétálni ki nem fizetett árucikkel még a nyugati utcai boltból úgy 5 éve, és mint ilyen, guggolt is már lopásért. A szerv ismerősként üdvözölte őket, így a közben betévedő vevők láthattak tarkóra tett kezes motozást, meg bilincselést is. Remélem előkerül még ez-az ezen a nyomon elindulva, minden a rendőrségen múlik.

Bónusz fejezet: a szerv érkezéséig Zsoci és a barnamagyar gyerek beszélgetésében felmerült pár dolog a garázsfeltörés kapcsán. Nem tudom egy ilyen kérdés egy gyanús egyéntől, vagy úgy általában, egy garázsfeltöréskor nem érdekes-e? (gondolom nem túl elterjedt a bekamerázott garázs?)
-Kamerafelvétel van a feltörésről?
Azért kicsit fura. Nekem legalábbis.


süti beállítások módosítása