Hétvégén megvolt a Kishutai céges rendezvény. Sikerült ismét behülyíteni pár kollégát, hogy ha nem is Kishutáig, de Tokajig bringával menjünk. Laller kapásból benne volt az ötletben és sikerült az exprofi binyóst Janót is bevonni. A terv az volt, hogy elindulunk reggel, a többiek kocsival jönnek utánunk és Tokajban felvesznek bennünket. Így a cuccot nem nekünk kell cipelni és nem mellesleg, amíg várunk, megkóstolhatunk egy-két pohár tokaji finomságot.

A reggeli indulást 10-re beszéltük meg, úgyhogy 8kor felcuccoltam Krumplit, mivel hű SS-mel terveztem megtenni a távot. Sikerült leredukálnom a cuccot, hogy táskát ne kelljen vinnem, így a lista a következőképpen alakult: pótbelső, pumpa, láthatósági mellény, 7dl-es kulacs (citromos gatorade vízzel feltöltve), multiszerszám, foltkészlet, láncolaj (ez az eső után igencsak jól jött), 4db műzliszelet (2db csokis-banános, 2db áfonyás), kónuszkulcs, lámpák, pénztárca és a héten frissen vásárolt esőkabát. Próbáltam mindent a bringára feltuszkolni, így az SKS nyeregtáskámat is bevetettem.

Az indulás persze elhúzódott, úgyhogy 10kor még otthon toporogtam a többiek hívására várva

Délben sikerült elindulni, mivel Janó eltökölte az időt és még fel kellett dobnom egy küllőprizmát és a kulacstartót a gépére.  Elindultunk és Laller vette át a vezetést és tolta jó tempóban elől, egészen Böszörményig (az útvonal ugyan az volt, mint tavaly). Az idő pöpec volt, a nap se tűzött, mivel felhős volt az ég, de nem vészesen. Egészen Hajdúdorog felé közeledve semmi probléma nem volt, viszont ott már látszott, hogy nagyon nagy szerencsénk lenne, ha megúsznánk az esőt.

Hát nem volt mákunk, így Dorog előtt bele is szaladtunk egy trópusi felhőszakadásban. Áldottam az agyam, amiért pár nappal ezelőtt megvettem a Decathlonban az esőkabátom (QUECHUA Rain Cut). Kék termék volt és olcsó így bevallom, voltak fenntartásaim a vízállóságát illetően, de ennél durvább felhőszakadásban nem is lehetett volna tesztelni, így bátran ajánlom mindenkinek (arra kell figyelni, hogy van sima és összehúzható kapucnis változat, úgyhogy nem árt ezt lecsekkolni )! Egyedül Janó szívta meg, mivel semmilyen esővédelemmel nem rendelkezett, kissé alpárian megfogalmazva szarrá ázott az öreg Pinarellótól kapott mezében (igen Ő személyesen is találkozott vele).  A Nothwave Expedition GTX csukám is ismét bizonyított a vízállóságot illetően... baromi drága volt (az én fizumhoz képest), de megérte!

Egy kis útszéli kiserdőben vészeltük át a zuhét és indultunk is tovább, ahogy az eső alábbhagyott. Hajdúdorog és Hajdúnánás közti bringaútra ráférne egy felújítás, de nem vészes, viszont Tiszavasvári és Tiszalök közti kerékpárút tényleg nagyon frankó, kivéve azt a hülye megoldást, ahogy a vasúti síneknél visszaterelik az embert az útra.

Nem tudom ki, hogy van vele, de én imádom a kompátkelést (persze jó időben és ha nem kell fél napot várni a kompra). Megvan a maga hangulata és ez most sem volt másképpen.

Jól elökörködtünk a kompon, majd nekivágtunk az uccsó szakasznak. Itt a kompon szintén bringával velünk utazó hölgyet próbáltuk utolérni, de a srácoknak már kezdett fogyni a kezdeti lendületük, így amikor beértük és le is hagytuk, égettem magam egy sort a következőképpen:

Korcs: - Látod Janó, a korához képest milyen jól tartja magát a néni, biztos a bringázás teszi.
Janó: - Hát szerintem kb. velünk egyidős lehet.
Korcs: - Jaaa, akkor nem is tartja magát olyan jól. De mi igen, hehehehe!

... és persze mindezt úgy, hogy nem néztem hátra. Igen, ott jött a szélárnyékunkban mögöttünk. Sőt le is előzött minket és valamit mondott is. Remélem lebunkózott, mert megérdemeltem volna, úgyhogy innen is elnézést kérek!

Tokaj előtt sikerült Janót befűznöm egy sprintre a várostábláig és kiütközött az ex profisága, mert úgy jött utánam kihasználva szélárnyékom, hogy istennek sem tudtam leszakítani. Tokajban még volt idő egy töltött lángosra a híres-neves lángososnál, amit leöblítettük egy kevés sárgamuskotállyal, majd felpakoltuk a kocsira a cangákat és irány Kishuta!

Khm... khm... kiegészítéssel kell kezdenem, ugyanis túlkultiváltak az Erdőbényei maratonon, ugyanis nem Debrecenből mentem kerékpáron, hanem csak Tokajtól Erdőbényére, hogy részt vegyek a Drótszamár Fesztivál keretein belül megrendezett maratonon. Debrecen-Tokaj távot vonaton tettem meg, ami külön postot érne, de lusta emberként egybe letudom.

Indulás 7:37-kor, tehát kellhettem 6:00-kor, hogy ne kelljen kapkodni. Kényelmesen összecuccoltam, még egy kávéra is volt időm és irány az állomás. Csak a kesztyűmet, a naptejet és a laminált szinttérképet sikerült otthon hagyni, sebaj volt már ennél rosszabb is. A lényeg nálam volt: eső elleni védelem, kaja, szerszámok, pótbelső, szigetelőszalag (!!!), kellő mennyiségű folyadék, pénz, igazolványok, vonatjegy.

A vonatnál irány az első kocsi előtér része, ugyanis nem volt kerékpárszállító vagon jelölve a vonathoz. Rajtam kívül egy lány bringája volt felpakolva, de ketten kényelmesen elfértünk. Jött a kaller és közölte, hogy az elsőosztályú vagon egyik előterében van kerékpártárolós rész és legközelebb majd oda rakjuk a bringát. Mondtam neki, hogy, de jó lenne, ha ezt valamilyen formában jelölnék is a menterendben, mert magunktól nem találjuk ki, aminek igazat is adott. Elindultunk Nyíregyházára.

Nyíregyházán átszállás, kerékpárszállító vagon sehol, de utolsó kocsi peronja a WC nélküli fajta volt, tehát bőségesen volt hely, főleg, hogy egyedül voltam bringával. Tokaji vasúti hídon átrobogva szörnyű látvány volt a Tisza. Mintha egy kanálist látnál, tele szeméttel, pille palackokkal, műanyag cuccokkal... borzasztó.

Tokajba érve felpattantam a bringára és irány Erdőbénye (~22km). Egész jó tempóba mentem, bár végig enyhe szembeszél volt. Amíg lehetett igénybe vettem az iszonyat rossz minőségű kerékpárutakat, majd Bodrogkeresztúr után ráfordultam a 37-es főútra. Itt ugye nem lehet kerékpárral menni, de megkockáztattam ezt a rövid távot (bevallom nem tudtam, hogy vele párhuzamosan van egy alsóbbrendű út is). Egy erdész fickó integetett is, hogy menjek le, de én "nem vettem észre".  Szirénázás mögöttem, az ütő hirtelen megállt bennem, bünti jön, utánam küldték a rend őreit. Egy rendőrautó húzott el mellettem, egy koccanáshoz hívták ki őket és nagyívben lesz*rták, hogy bringával megyek a főúton, a tiltó tábla ellenére. Végre lefordultam Erdőbénye felé Szegilongnál és paff előttem volt az a gyönyörű táj. Bámészkodva repült el a maradék idő a faluig, ahol egy "aranyos" emelkedő még beköszönt üdvözlésképpen. Itt jegyezném meg, hogy a helyiek iszonyat kedvesek és segítőkészek voltak (köszönet nekik) és útbairányítottak a maraton helyszínére, ami a Béres Szöllőbirtok és Pincészet volt.

A hely a falutól nem messze, található. Nagyon igényes, minden kényelemmel felszerelve. Korán érkeztem így a rajtszámátvételnél is alig voltak. Itt ért az első meglepetés, kiderült ugyanis, hogy az 1-es rajtszámot kaptam, ugyanis én neveztem legelőször a maratonra. Röhögtem egyet, majd útra kelt a legenda, abból a kérdésből, hogy "Honnan jöttél?" és a rá adott válaszból: "Debrecenből!". Kénytelen leszek jövőre tényleg Debrecenből menni Erdőbényére, hehehehe. A rajtig még volt pár óra, így megettem a szendvicsemet, majd leheveredtem a lépcső mellé pihenni az árnyéka. Közben egyre nagyobb lett a tumultus, a pesti pólósok is megjöttek a különbusszal. Félszemmel gyorsan végigmustráltam a bringáikat, hogy melyikről mi kéne és raknék össze egy nekem való fixit, majd elkezdtek gyűlni a debreceniek is. Dumálgattunk, heverésztünk a beállásig.

A beállásnál elég hátulra álltunk, bár hozzáteszem nem volt nagy tömeg. Ez volt az első hiba, ugyanis a rajt utáni jobbos kanyar egy gyilkos kis emelkedőbe folytatódott, ahol ugrottak is le helyi és környékbeli nevezők a bringáikról. Egyébként minden elismerésem nekik, hiszen egy-kettő olyan bringával tekerte végig a távot, ami kerékpározásra is éppen csak alkalmas volt. Persze nekik ismeretlen volt a "Pálya!" beordítása, hiába mondta el az ilyenkor tudnivalókat a speeker, a rajt előtt. Lassan kerülgettem az embereket, majd egy treking kerós mellett próbáltam elmenni az egyik durvább emelkedőn, amikor  leugrott a bringájáról úgy, hogy kiütötte az első kerekem. Első zakó, szentségelés (ezért bocs, de így nem szállunk le a bringáról, irgumburgum). Dűlőre fel, dűlőről le és közben iszonyat éles kanyarok, poros csúszós utak a szőlők közt. Észnél kellett lenni, de így is sikerült egy két helyen túlságosan kisodródni. A második esésem, ami inkább eldőlés volt egy emelkedőnél volt, ahol a víz kimosta fél méter mély nyomvonalba sikerült becsúsznom... na itt volt az, ahol toltam a binyót egy szakaszon. Koncentrálás és az iszonyat meleg, árnyék szinte alig volt a pályán sok erőt kivett. A patakos átkelésekre külön felhívták a figyelmünket, de szerintem az járt rosszul, aki lassított (a köveken ilyenkor könnyen elpattog a kerék), mivel simán át lehetett rombolni ezeken a részeken.  A füves hajtósabb részeknél a szinte semmiből előbukkanó kátyúk és nyomvonalakra kellett nagyon figyelni, amit egy helyen én is benéztem és viszonylag nagy sebességnél pereceltem egy hatalmasat úgy, hogy csúsztam vagy 4 métert az oldalamon. Szerencsésen megúsztam az estet és már pattantam is a bringára. Erdőbényébe beérve, ami megmaradt, hogy végre egy kis árnyék, frissítő (az ásványvíz egész tartalmát a fejemre locsoltam) és iszonyat sok kis híd.  Végre tudtam a saját tempómba menni (ekkora ez már nem volt valami nagy szám, hehehehe). A végére még maradt egy kis vendégmarasztaló sóder út, kanyar az épületnél és már bent is voltál a célnál. Itt két dolgot hiányoltam, az érkező zónát és egy kis frissítést. Azt azért el kell mondanom, hogy hideg, jóízű ivóvíz a kijelölt igényes mellékhelységekben simán volt.

Összességében elmondhatom, hogy nagyon technikás kis pályát rittyentettek össze a verseny szervezők, gyilkos kis emelkedőkkel. A dögmelegben az árnyék szinte teljes hiánya és az egyórai kezdés iszonyat sokat kivett az emberből. A karom vörösre égett. Sokan aki két kört terveztek egy körnél kiálltak (nekem elve egy kör volt betervezve a Tokaji oda-vissza tekerés miatt). A pályakijelölés nagyon jó volt, a hangulat igazi családias, rég éreztem ilyen jól magam egy versenyen.

A verseny végén ettem egy kis gulyáslevest (nagyon jóízű volt), majd fél óra pihi és a kulacsok újratöltése után irány vissza Tokajba. A verseny még tartott és több helyen óvatosan kereszteztem a pálya útvonalát a faluban, a helyiek persze vadul integettek, hogy rossz irányba megyek, próbáltak volna visszaterelni a helyes útra (ez is baromira tetszett, hogy a kapu előtt kint ülő öregnénik is képben voltak, hogy  merre van a pálya és bringás verseny van). Taktikusan, most az alsóbbrendű utakat választottam Bodrogkeresztúrig (köszönöm a tippet egyik versenyzőtársamnak) és egész jó tempót tekerve több, mint fél órával a 16:36-os vonat előtt érkeztem az állomásra.

Visszaúton 2 megállapítást tettem. Az egyik, hogy fixen felszerelt kerékpártárolóba nem lehet berakni a bringám, ugyanis a plafon és a kampó közti hézag  túl keskeny, hogy oda beférjen bármilyen monti kerék (Nyíregyházáig utaztam ilyen vagonban). A másik az, hogy a vonat elejére felszállva, ami elsőosztályú volt, felhívta a figyelmem a kaller, hogy legközelebb ne az elsőosztályra szálljak bringával, mert ott nem lehet kerékpárt szállítani... no comment.

Jött a hír: céges hepaj Tokajban, péntektől vasárnapig. Agyaltam, hogy bringával kéne menni, de necces a visszaút, mivel Tokaj, csak Tokaj... booooooooor... nem lőre, hanem tokaji jóféle, másnaposan tekerni meg halál. Sebaj, ha visszafelé valakinek a kocsijába be tudom szuszakolni a cangát, akkor sínenen van az ügy. Telefon Janónak: - Befér? - Be hát! Sínen volt az ügy. Körbekérdeztem a céget, hátha találok valami nemnormális embert, aki csatlakozik hozzám. Laller végül rábólintott, neki van kedve. Irány a google maps, útvonaltervet készíteni:

Nagyobb térképre váltás

35-ös necces Böszörményig a forgalom miatt, elvileg ki is van tiltva kerékpárforgalom. Sebaj ennyit bevállal az ember. A másik necces dolog az időjárás volt: Záporok, zivatarok várhatóak... na fasza. Megegyeztünk Lallerral, ha péntek reggel tűrhető lesz az idő akkor nekiindulunk. Így is lett.

Debrecenből kiérve, alig, hogy ráfordultunk a józsai kerékpárútra Lallernak szétdurrant a hátsója. Pótbelső elő, jól kezdődik. Nézem a belsőt, ujjnyi lyuk rajta. Nézem a külsőt, hol, mi szúrta át ennyire. Szúrás sehol, de külső annyira szarrá kopva, hogy egyszerűen egy ujjnyi területen elfogyott az anyag, így a külsőn ment a bringa... Fasza! Egy foltot rányomtam belülről, új belsőt be, Józsáig bírja ki, ott majd veszünk egy új külsőt (Győzd le önmagad videó 2. rész, vigyél magaddal pénzt is...ugye-ugye!). Józsán Tokaji Gyula műszaki boltjában, kaptunk mindent:  külsőt, egy új pótbelsőt, sőt vizet, szappant és kéztörlőt a szerelés utáni kézmosáshoz (köszönjük szépen Gyula bácsi, ritka manapság az ilyen segítőkész ember).

Józsától Böszörményig a 35-ösön nyomultunk, semmi extra, a reggelnek köszönhetően, nem volt vészes a forgalom.

Böszörménytől Hajdúdorogig nagyon szar az út, zötykölődtünk rendesen. Hajdúdorogon megálltunk megnézni a görög katolikus székesegyházat. Kihasználva a pihenőt falatoztam is egyet.

Hajdúnánásra bringaút vezet, de szakaszosan feltörte az utat a mellé ültetett fák gyökere, így nem túl jóminőségű... mintha vonaton zakatolnál.

Nánástól Tiszavasváriba szintén zötykölődés, szar minőségű úton (valamivel jobb, mint a Dorogig vezető).

Tiszavasváriban fullos kerékpárút, át egészen a városon Tiszalökig, bár a központba érve inkább kimentünk az útra, mert annyian álltak a kerékpárúton, hogy ott elmenni nem lehetett (segélyosztás volt?). Tiszalök előtt megcsodáltuk a hiper-szuper börtönt... laza, hogy ilyen is van Magyarországon (mint egy bentlakásos koli). Érdekes, hogy ezt valaki büntetésnek hívja... , de persze ez egyéni véleményem.

Tiszalök után kompra szálltunk (100Ft a kerékpárjegy), Tiszatardost, majd Tiszaladányt érintve érkeztünk Tokajba. Rögtön be is ültünk egy sörre a körforgalomban lévő kiülős helyre (borozást másnapra szántuk) és abban a pillanatban le is szakadt az ég alja. Pont jókor, fedett helyen ki nem szarja le, sörrel a kezében?! Még egy patkány is ránk vigyorgott és szaladt be a kajás alatti nyílásba (Lecsó bazzeg!).  Méltó befejezés, wehehehehehe!

A visszautat egyedül abszolváltam, mivel Janó mégse tudott jönni, vonatozni nem volt kedvem bringával... így lemeóztam a gépet (átkentem a láncot) és nekivágtam. 7:20-kor indultam, mivel a komp csak 8-tól jár, amit nem ár tudni. Visszaúton semmi különös nem történt a szembeszélen kívül (utálom), Böszörményben álltam csak meg egy kis falatozásra. Debrecenben beérve anyáztam egyet a Mihály napi vásár forgataga miatt (ha tudom, nem arra megyek és kikerülöm).

Sanyival ez volt az első hosszabb utam, ahol nagyon jól muzsikált. A NorthWave Expedition csukámat is most nyüstöltem először. Jó tanács, ha ilyen csukád van, nagyon figyelj a nyelvére, hogy kényelmesen pontosan állítsd be - mivel vízálló , így nem különálló a nyelve - hajlamos a begyűrődésre, ami kezdetben nem zavaró, később viszont eléggé tudja nyomni az ember lábát (odafelé beszívtam).

Tanulság az úton az volt, hogy az emberek még mindig nem tudják, hogy a kerékpárút nem járda és  pár nyugdíjas kerékpáros igazi időzített bomba a vidéki utakon.