Indulás szombaton 10.00-kor Debrecenből, érkezés 14.30 körül Visegrádra. Szállás elfoglalás egy kis kavar után, majd irány a rajthelyszín. Sorbanállás, majdnem egy órán át, mivel összesen 2 lány volt beállítva a rajtszámok kiadásához (kicsit szentségeltem, amikor egy gyerek beállt elénk, hogy ő most akar nevezni). A csomag szegényes, de sebaj, a lényeg a pályán van, ha az jól ki van jelölve (...és jól ki volt) már nem érheti szó a ház elejét. Vasárnap reggel kelés, szöszmötölés irány a rajthely. Itt jött az első igazán jó hír: nem egybe rajtol mind az 1600 induló, hanem távonkénti rajt lesz. Persze megint a végére álltunk be a rövidtáv mezőnyének, amivel már két dolgot borítékolhattam is magamnak: 1.: be fogok ragadni a töltésnél, mivel ott sokan leszállnak, mivel nem tudják lendületből megoldani így inkább feltolják a bringát. 2.: párszor meg fognak fogni az egy kupacban tekerő, vidáman trécselő hobbibringások, akik mellett majd úgy kell elkönyörögnöm magam, hogy ugyan engedjenek már el. Mindkettő bejött. Sebaj... Az első 9km felfelé egész jó tempóban telt igazán semmi említésre méltó nem történt, az előzőleg már emlegetett, ugyan engedjetek már el szitukat leszámítva. Az itatókat simán ki szoktam hagyni, mivel, annyi létyó és kaja nekem vígan elég, amit magammal viszek. Az első durvább lefelén egy rizikós előzés után egy kijárt nyomvonal megvezette az első kerekem és hatalmas bukás lett a vége. Csúsztam kb 3-4m-t az oldalamon, bringával együtt, majd egy fába érkeztem fejjel. 'Nem kicsit' koppant a bukóm. Adrenalin egekbe, pattanok fel, minden egészben , bringa az első látásra oké, fejem a helyén, vér csak a horzsolásokból szivárog. Uhhh... érdemes volt beruházni egy jobb bukóra! Köszönet az Uvexnek, hogy tényleg jó a bukója (Uvex XP 100), életet mentett!

Az életmenő Uvex XP 100:

Vissza a bringára tekerés tovább lefelé... első kanyar fékeznék... upsz, hol a hátsó fékem fékkarja(???!!!)... bassza meg letört az esésénél... éppen, hogy be tudtam venni a kanyart hátsó fék hiányában. Innentől kezdve a célom a túlélés volt. Életemben nem koncentráltam ennyire a pályára és a többi bringásra mint most. Iszonyat nagy követési távolságot tartottam, ahol lehetett. Nem mentem bele semmi rizikósabb dologba a célom a táv teljesítése volt. A pálya iszonyatosan jó és technikás így nagyon megéreztem a hátsó fék hiányát, sokat ki is vett belőlem. Volt, hogy feltorlódtunk 6-an egy srác mögé egy durvább, sziklás lefelénél. Persze szegényt rögtön elkezdték osztani:

- Menjél már gyorsabban, bazd meg!
- Ki a fasz van elől?
- Bazd meg, szálljál le és toljad, ha nem tudsz menni, de ne tötymörögj!

Nem sokáig bírta, leszállt és elengedett minket. Aztán a hatos csoportból ketten elmentünk egy sráccal, aki sokáig mögöttem jött, egészen addig, amíg el nem értünk egy kisebb tömörülést egy csapatósabb lejtmenetnél. Ekkor a srác odaszólt nekem:

- Hajtsál most megelőzzük őket - erre én bevágtam az adut:

- Én nem vállalom be, mert nincs hátsófékem... - a srác nem kicsit lepődött meg és csak annyit mondott: 

- Jaaaaaaaaa.....

Az utolsó résznél a rámpa, mint látványelem igazán ott van, de nem sok technikai tudást igényel... bár mai napig nem értem, hogy sokan, miért nem vállalják be, hiszen a pályán nem egy helyen volt ennél jóval durvább lefeléket is megcsinálnak. A toronynál sikerült megint későn szólni, hogy vigyázz fékezz, mert éles kanyar. Erre csak visszaordítottam, hogy nem tudok fékezni, mivel nincs hátsófékem. Ki is sodródtam rendesen, de az össztelósnak hála átromboltam egy-két cölöpön, picit rövidítve a pályát és majdnem hatalmasat taknyázva. Anita, aki ott fotózott meg is jegyezte, hogy 'jó vagány vagy', akkor még nem tudta, hogy tényleg nem tudok normálisan fékezni és nem csak vagánykodok, hanem ez volt a pánikreakcióm.

Rombolok le a cölöpről:

Ezeket túlélve már csak nagytányérra raktam és röppentem is a cél felé, ahogy a lábam bírta! Ekkor sikerült megfognom azt a specis srácot, aki tavaly a Mátra Maratonon vert meg az utolsó 500 méteren. Hát neki se igen jöhetett össze a felkészülése, ha ennyire a végén volt;-) 

Bár az idő eredményem és a helyezésem a várakozásom lényegesen alulmúlta, de a történtek fényében mégis elégedett vagyok és nem utolsósorban iszonyatosan élveztem az egészet. Nem véletlenül ez a kedvenc pályám a Top Maraton sorozatban. A célba beérkezve örültem, hogy vége, de azért széles vigyor ott ült az arcomon. A kaja nekem nem jött be így sörrel kárpótoltam magam, ahogy egy jó alkeszhez illik és debrecenieket is meginvitáltam egy sörre, jó lokálpatrióta révén.

Köszönettel tartozom a sok lelkes szurkolónak, akik a szurkolásukkal előcsalogattak belőlem egy kis pluszt a végére, ami kellett a specis srác megelőzéséhez! Jövőre találkozunk ismét Visegrádon, mert ezt nem lehet kihagyni!

Ami viszont bosszantó, hogy a korsó sör 450Ft volt!

Kapjabeamocskosnyerészkedővállalkozóakiapiátárulta!