Na szóval és tettel sikerült időben odaérni Miskolcról, mivel ott pocoltuk be magunkat Gegénél és ő is hurcolászta odafelé a kicsi seggünket.  Megérkezés után még bemelegítéshez is volt idő a szokásos átvedlés és beállítgatások után így abszolváltunk egy már szokásosnak nevezhető "lecsorgunk az úton a domb aljáig és vissza" távot. Elég korán beálltunk a rajthoz, kicsit húztam is a szám, hogy nagyon elől vagyunk, egyrészt mert bulifutamoztunk rövidtávon, másrészt meg utálok tülekedni. A rajt a szokásos mezőny eleje elröpp, mi meg 2-3 perccel utánuk már át is haladhattunk a rajtvonalon. Hát nem kezdtünk bele, mivel egy újoncot is tisztelhettünk Süli személyében, így nyugodt tempóban vágtunk neki a felfelének. Az első betonos rész könnyedén lement, majd ráfordultunk a földes-murvás útra. Kicsit lehagytuk Gegét így szóltam Sülinek, ha bírja a tempót nyugodtan menjen előre én bevárom. Kistányérra le, hátul nagyra fel... lassítottam a tempón és amit a bulifutamokon a legjobban szeretek néztem a tájat. Közbe beért Gege így együtt nyomtuk tovább az itatóig, ahol aztán újra egyesült kicsiny kompániánk. Süli gépe érdekes hangokat adott ki, meg is jegyeztem, hogy telójának igencsak didgeridoo-s hangzása van, csak szoprán változatban.A lefeléket baromira frankón megnyomtuk Gegével bár itt-ott beragadtunk egy-két ember mögé. A faluban király volt a fószer, aki slaggal locsolta az előtte elhaladó versenyzőket... köszönet érte, baromi jól esett ebben a gatyarohasztó hőségben. A második itatónál újra egyesültünk majd irány neki az úccsó hosszabb kapatónak, aztán Gegével megint elhúztunk az erdős technikás lefelén. A bringaúto lazára vettük a tempót, hiszen az utolsó, kettős, szopatós mászás még előttünk volt ráadásul az aszfalt is baromira sütött. A mászáshoz sikerült fitten odaérnem, így nem okozott problémát feltekerni, bár a fiúk megkínlódtak vele (volt benne egy kis tolás)... így ott rájuk vertem egy kicsit. Gegét még a cél előtt bevártam, bár baromira nem esett jól a sík, árnyékmentes terep, ahol szinte felfőtt az ember agyvize. Sülit a cél előtt 10m-re vártuk be, biztos hülyének is néztek minket, hogy mi a lópikuláért nem megyünk már át a célon. A végén hármasban gurultunk be vigyázva, hogy senki se előzze meg a másikat. Élveztem az egészet, bár úgy hallottam a mentőknek is volt dolguk rendesen, amit nem csodálok, mert még röviden is élve megfőtt az ember, nem még a hosszabb távokon. Azért az vicces volt, hogy a hideg zuhanynál többen álltak sorba, mint a bringamosónál (fordítva jellemzőbb)... mi is inkább a felfújható medencét választottuk, félig leépítve és tetemes vízmennyiséget kipocskolva (halkan megjegyzem, már baromi kevés víz volt benne így is, ezért nem tartott az oldalfal), mint a sorbaállást. Ritának hála volt hűtőtáskánk és meg kell mondanom régen esett ennyire jól a hideg kőbányai, mint akkor ott! A sorsolást nem vártuk be, mivel az árnyékos helyek zsúfolásig tele voltak, megfőni meg nem akartunk. Sülinek utólag is respect a teljesítményéért az első maratonján, na meg külön köszönet neki, hogy hazafelé hozta a valagunkat!