Az egy dolog, hogy elbalfaszoskodom (már elnézést) a városban és környékén Krumplival, de ez kimerül maximum ~50km-ben, ami lássuk be, az olyan tervek mellett, hogy lemegyünk Szegedre egy nap alatt, édeskevés. Éppen ezért elhatároztam, hogy 100-as köröket is kéne menni, egyrészt tesztelni a felszerelést (ne röhögj, ezt majd kifejtem), másrészt erőnlétileg megalapozni a szegedi túrát. Ki is néztem egy egész jó útvonalat, némi helytörténeti nevezetességgel, mégpedig a Nagykerekin található Bocskai várral.
A szombat reggel 8-as indulás kicsit csúszott, mivel utólag jutott eszembe, hogy Boszkó gyógyszerét elfelejtettem beadni, így kapásból egy kényszerfordulóval indultam, de miután a kuttyot letudtam és a strap-et (tépőzáras pedálszíj) beállítottam lelkesen indultam neki a kitűzött penzumnak. Persze azért valaminek most is el kellett romlania, ami jelen esetben a Róka Úrról átszerelt kilométeróra volt, ugyanis kimerült a jeladójából az elem, de bevallom, ezen már nem is csodálkoztam... hiszen miért is legyen minden tökéletes?!
Reggel becsomagoltam egy győri jó reggelt műzlis bizbaszt, meg 4 műzli szeletet, hátzsebbe ment egy narancsos powerade és vittem a hidropakkos hátitatyómat, 2l vízzel feltöltve, szükséges szerszámokkal és esőkabáttal. A kaja és a víz több is volt mint elég, de arra 50km után rájöttem, hogy olyan szinten baszogatja a hátam a táska, hogy hosszú távnál, igencsak felejtős lesz. Legközelebb, két kulacs és a montiról átpakolt nyeregtáska lesz a tuti befutó megoldás. Vittem a nyári hosszú ujjas kesztyűmet is, hiszen egy zápor után (ami hála égnek nem volt) nem tudtam mennyire fog csúszni a műbőr bandázs. A bandázsnak egyébként jóval keményebb fogása van, mint a szivacsosabb társainak (ezért sem volt hülye ötlet a kesztyű), de a tartóssági teszten rögtön átment, mivel az egyik egészségügyi megállónál Krumpli eldőlt és kormánnyal az aszfaltra érkezett. Elmondhatom a Charge bandázsnak kutya baja se lett egy kis koszon kívül.
Létavértesig semmi extra, bár néhol igencsak szar az út minősége, ami elmondható szinte az egész útvonalon. Felüdülést csak rövidebb szakaszokon jelentett egy-két felújított útszakasz. Létavértes - Pocsaj szakaszon egész kellemes fasorok szegélyezik az utat, így nagyrészt árnyékban lehet tekerni, de azért azt hozzáteszem, hogy az előző éjszakai eső miatt, szinte végig tökéletes volt az idő tekeréshez (pár szembeszelet eltekintve).
Nagykerekin terveztem az első és utolsó nagyobb megállót (pisi és egyéb technikai megállásokat leszámítva), Itt a terv a Bocskai vár megnézése lett volna, ami igazából nem is vár (bár valamikor az volt), hanem kastély. Sajnos zárva volt, így a múzeumlátogatás elmaradt és mivel a kertje is be volt zárva, a kerítés tövében álltunk le falatozni. Igazából a víztartályos megoldás kissé túlbiztosított megoldás volt, hiszen szinte az összes faluban, ahol áthaladtunk, bőven van iható vizű nyomókút az utcákon (a kastély mellett is van vagy kettő).
A szusszanó után Hencida (régi nevén Henczhida) felé vettük az irányt. Másnap rögtön rá is kerestem Bonchidára, ami a román oldalon, Kolozs megyében található, mintegy 240km-re. Már csak a neve miatt is kihagyhatatlan településig (itt olvashatsz egy érdekes cikket a Hecida - Boncida kapcsolódásról) elég rossz rázós aszfalt következett.
Pocsajon ismét átvezetett az út, igaz visszafelé már Hosszúpályi felé, ahol végre kezdett betörni a nyereg, de a táskát már kegyetlenül érezte a hátam. Hosszúpályiból (ahol 55Ft a dinnye kilója!!!) már szinte röpültünk a Vekeri-tóhoz és átlépve a 100km-t megünnepeltük egy sörrel, a helyi vendéglátóipari egységben.
Itt kell megjegyeznem, hogy Vekeri-tó milyen fasza hely lehetne, de igazán mióta Debrecenben élek egy pici fejlesztést sem öltek bele. Pusztul le minden, a helyi kajálda színvonala a béka segge alatt, árai viszont a csillagos égben vannak. Kricsmi mellett konkrétan, csak 3 darázsfészek ontja magából a bájosabbnál bájosabb kis állatsereget (ebből az egyik hüvelykujj méretű lódarazsakat), ami természetesen lecsapnak bárminemű inni és ennivalóra.
A Vekeri-tó után könnyedén ültem vissza a bringára és éreztem még az erőt, akár még egy 50-eshez is (persze 230 az más tészta). A végére 109 jött össze és megállapíthatom, hogy Krumpli ismét igen jól muzsikált (nem rossz ez a 48-16-os áttétel).
