Nem tudom megfigyeltétek e már, de úgy 2-3 év után, a nagyon okos telefonok elkezdenek darabjaikra hullani. Először csak beadja az unalmast valamelyik funkció, majd szép lassan tönkremegy a tacsi-pacsi képernyő, az akku kapacitása 10%-ra csökken stb...  Kismillió konspirációs teória létezik a beépített visszaszámlálókról, amik x év után tervezetten tönkreteszik  a cuccot (built on planned obsolescence), hogy vegyél másikat, ezzel is pörgetve a fogyasztást, de mivel ez egy bringás blog, ezek ismertetését meghagyjuk másoknak.

Maradjunk annyiba, hogy az én telefonom is elkezdett szép lassan tönkremenni, ami elég foscsi, mivel maga a telefon egész jó hardverrel rendelkezett. 2 év után is, minden app akadás mentesen futott rajta. Sajnos a napi bringás használat során elég hamar kiderültek a hátrányai:

• Túl nagy. Az 5.5 colos telefon még az én L-es tenyeremmel se használható normálisan egykezes "üzemmódban".
• Nem víz- és porálló, ami néha jól jött volna, amikor elkapott az eső.
• Kesztyűben nem volt használható (na jó van egy spéci átmeneti kesztyűm erre, de téli kesztyűm annyira bevált bringán, hogy azt nem cserélném le)
• Montizás közben nem kis paráim voltak esésnél (estem párat), hogy mez hátsó zsebében a teló túlélte e.... 

Szóval tudatos vásárlóként eldöntöttem, hogy köv. telóm nem lesz nagyobb 5 colosnnál, abból is az IP68-as (víz és porálló) szabványnak megfelelő és tudja a GLONASS-t és min. Gorilla Glass képernyője legyen. Magyarul legyen igazi strapa telefon. Elkezdtem kutakodni neten, hogy mégis, mi az, ami jelenleg elérhető a piacon.

Az itthoni árakat és kínálatot nézve, rögtön a kínai piac felé fordultam. Nincs ezzel baj, az előző két telefonom is onnan jött, szóval irány a kínatech oldala, induljon a keresés. Azért szeretem a kínatech-et (nem fizetett reklám, tényleg nem), mert megbízható rendelős oldalakról ajánl cuccokat és külön jelöli, hogy ha az adott termék elérhető EU-s raktáráruházból. Miért jó ez a EU-s raktáráruház?! Két szó: VÁM. ÁFA. Igaz, kicsivel így is drágább, mintha közvetlenül Kínából jönne, de még így is jóval olcsóbb, mintha kifizetnéd utána a VÁM-ot és az ÁFA-t.

Két telefonra szűkítettem le a kiszemelteket: az egyik a Blackview BV7000 Pro, a másik pedig az Ulefone Armor volt. Ez utóbbi javára végül a kisebb méret és kesztyűben is vígan használható fizikai gombok döntöttek. Bevallom a vásárlással kicsit kivártam, mivel a különböző akciók miatt, akár 10 rugóval is olcsóbban is hozzájuthatunk az ilyen oldalakról a telefonokhoz.

Leírást nem fogok most mellékelni a telóról, ugyanis azt megtaláljátok a fentebb említett oldalon vagy a gyártó weboldalán. Első blikkre pöpec kis készülék és nem olyan bumfordi, mint általában a hasonló strapatelefonok, amik úgy néznek ki, mint egy ölésre szánt féltégla. Külön tok érthetően nem kell hozzá, mivel eleve úgy néz ki, mintha már abban lenne, hehehehe. Egyenlőre teljesen meg vagyok elégedve vele, hozza az elvárt paramétereket, funkciókat. Gyárilag védőfóliával érkezik, a Gorilla Glass ellenére. A fórumokon olvasható GPS problémák nálam nem jelentkeznek (amit a 6-os andriod ban található bug okoz néhány készüléknél). Tudom a puding próbája az evés, vagyis a hosszútávú tapasztalatok fogják igazán megmutatni mennyire válik be, természetesen majd ezt is megosztom a nagyközönséggel. Egy tuti, félteni nem fogom még montizás közben sem, hehehe.    

Van két kutyánk, ezt így az elején szögezzük le, két keverék. Pepi menhelyi kutyus volt, Csipesz pedig egy "fajtatiszta" szuka és egy vagány kóbor szerelemgyermeke. Ők így ketten boldogan élnek egy több, mint 500nm-es telken és bár néha úgy érzem, hogy többet is lehetne velük foglalkozni, mindketten jól nevelt kutyusok. De ez ki a francot érdekel? Igaz! Ezt csak ezért írtam le, hogy tisztába legyen mindenki, hogy nem a kutyák iránti gyűlöletből írom ezt a postot, sőt.

Ma tekertünk egy laza túrázóst Misivel, egyrészt mert izgatta a fantáziám a Locus + Wahoo kombóban, hogyan működik a navigáció, másrészt meg ez volt januárban az úccsó tekerésem, egy kisebb kórházi beavatkozás miatt (semmi komoly). A rossz hír az, hogy a point-to-point (turn-by-turn ki, hogy hívja) navigáció, mentett útvonalak esetén(!!!), nem intelligens alapon működik, vagyis ha egyszer letérsz az útvonalról, akkor szevasz, ez a fajta navigáció nem fog visszavinni a helyes útra... na de ne térjünk el a témától.

(UPDATE: Útvonalról letérésnél, az újratervezés bekapcsolásához ez a Locus cikk segíthet (még nem teszteltem ki, hogy működik együtt a RFLKT-tel)). 

A mai nap, kétszer is módosítani kellett az útvonalunkat (na jó ez egyik pánikszerű menekülés volt), pusztán azért, mert az útvonal közelében volt egy tanya, ami magában nem is lett volna baj, de a tanyákhoz tartozó kutyák mindkét esetben agresszívan megindultak felénk.

Az első esetben a zöld jelzést követve próbáltunk egy tavat megközelíteni, amikor is a pusztába, felügyelet nélkül kiterelt birkák és a tanya között vezetett volna az utunk, amit helyi kutyák 4-5 (köztük vagy 2 nagytestű) zokon vették. Bár a tanyától még jó 400-500m-re voltunk, mákunk volt, mivel tanyából felfigyeltek az ugatásra és visszahívták őket. Mi is inkább visszafordultunk, nem akartunk kockáztatni, hiszen visszafelé is erre vezetett volna az utunk.

A második eset neccesebb volt. Próbáltuk az előző tanyát észak-keletre kikerülve egy másik úton kijutni a tóhoz, ami majdnem sikerült is, de egy másik tanyától úgy 400m-re véget ért az út. Ekkor megjelent a távolban egy kis fekete kutya a tanya irányából, ami még nem is volt beszarasztó, de a nyomában felbukkan egy megtermett kaukázusi is, amitől konkrétan eléggé beszartunk. Sőt, mivel a kaukázusi nagyon nem akart megállni és visszafordulni, pánik szerű menekülésbe kezdtünk a susnyásba. Ugyan a fák között sikerült egérutat nyernünk (vadcsapáson, vagy ahol éppen elment a bringa), majd visszavergődni az út biztonságos részére, de ezért maradandó élményben volt részünk.

Több, mint 10 éve tekerek a környéken, de nem emlékszem, hogy régen ennyiszer megkergettek volna a kutyák, mint az utóbbi években. Gondolom az erdőben meglapuló tanyákon megszaporodhattak a lopások és ez ellen nagytestű kutyákkal védekeznek a tulajok, ami még nem is lenne baj, ha ezek a kutyák nem mászkálnának el a tanyák 100m-es körzetéből, terrorizálva a kirándulókat, szabadba kimoccanókat, a kijelölt turista útvonalakon.

A másik problémám a szemét... egy példa, a táj gyönyörű, elhagyatott tanya melletti gémeskút, bár itt ott már feltűnnek a pet palackok:

...és akkor fordítsuk el a kamerát 90 fokkal:

A környékbeli tanyákról, ide hordják a szemetet, ha nem éppen a földút mellé "górják" le. El is határoztam, hogy következő projektnek, a Kéktúra (kihasználva a hype-ot, ami mostanában körülötte van), Debrecen melletti szakaszát végigjárom és minden szemétkupacról csinálok egy fényképet, majd közzéteszem, had lássák a hivatalos szervek is. Kíváncsi leszek, hány kép fog készülni és mi lesz a reakció... 

Végéhez közelít a 2016 os Mária úton végig terepkerékpározós hebrencskedés (via: Korcs) írásainak utólagos feldolgozásának publikálása. Aki még itt van, annak köszönöm a figyelmet, aki csak most csatlakozik be, az bátran olvasson vissza a post valamelyik linkjén, ígérem, a többi nap leírása jóval kisebb terjedelemmel bír mint ez a vér gyenge cliffhangerrel operáló befejezés...

A tegnap esti kis bónusz bicajozásnak hála ma együtt mentünk a többiekkel kb 10 kilométeren át. Van abban valami flash, hogy felvezetéssel, néhányad magaddal mész egy főúton. Nem critical mass andalgás,-topogás, hanem közlekedés céljából. 10km aszfalt után kimanővereztünk egy balos leszakadásra, és irány a jól bevált kavicsos dózer.

Statisztikailag is könnyebb, kb 40 kilométeres biciklizés, ezer alatti szinttel jutott mára. El is döntöttük hogy nem loholunk, megnézünk mindent ami utunkba kerül, ez főleg Marosvásárhelyre vonatkozott. Erősebb mászással kezdtünk, ahol mivel az utóbbi napok során érezni kezdtem a térdemet esténként, egy jó kis kímélős fokozatot tettem oda. A retro 3x9 ből erre is futja.:D

Reggel kikecmeregve az ágyból egy kis villa nekromancia után bekezdtük egy friss köves dózeren, ahol még kicsit kereste az utat néha a 3 barra fújt kerék. A road mezőny útvonalán néztünk rá a terepre, az előző napi eső miatt óvakodva a termőterületekre jellemző ragasztótól.

Indulás után húsz perccel egy erős mászás végén érkeztünk meg a falu fölé, ahol Setivel bicajoztunk egy nyugisat előző este.

Mára az volt a terv, hogy a Zilah.-Mákófalva távot letoljuk az aszfalton, mert várhatóan elázott az egész világ. Ez a képlet addig állt, amíg megláttuk a jelölést, na meg azt hogy remekül járható!