"Tekerek ezen-azon, ezt-azt..." - minden, ami tömény bringa.

BringaBuzi™

Eurosport menni MAX

2024. július 23. - korcs75

Nem tudom, hogy ki, hogy van vele, de a magyar Eurosporton vannak a legjobb a bringás közvetítések, vagyis, aki hallgatott már angol kommentárral EU-t, azt tudja mennyivel jobb a magyar, köszönhetően a kíválló magyar kommentátoroknak. Pont ez volt az oka, hogy előfizettem anno az EU online-ra, így reklám nélkül tudtam hallgatni és nézni ezeket a közvetítésket, ahol lehetett magyar kommentárral. (Persze az is belejátszott a döntésbe, hogy a sokszor a női és a kisebb országúti és sok MTB versenyeket csak online közvetítenek.)

Párszor persze szídtam streaming minőségét, de nem volt egy ökör ára (1790Ft) és nekem még így is simán megérte. Aztán derült égből villámcsapásként jött egy mail, hogy julius 22-től a MAX-ba olvadnak... volt MAX előfizetesem, de elég fos minőség miatt, meg a nem túl combos tartalom miatt már régen lemondtam.

Hááát  nem tartottam egy etikus lépésnek, hogy így a semmiből és az előfizetési periódusoknak fittyet hányva átpakolják az egészet, de gondoltam kapunk valami kedvezményt, hogy hasonló áron tudjuk nézni a MAX-on kedvenc sportműsorainkat. De persze nem. Ahhoz, hogy ezt elérd, kell egy alap max előfizetés 2790Ft-ért és pluszba egy 1500FT-os sport csomag... okés az alap MAX cuccokat is nézheted, de speciel arra, ha nincs igényed, akkor így jártál és fizetheted pluszba. Egyébként milyen jó kis taktika, így rákényszeríteni és eladni a saját szarjukat.... szép taktika, de nem túl etikus... de hát etika/ fogyasztóvédelem ebben az országban... LoL.   

Mindenestre nagyon nem lavoltam ezt az egészet és baromira gondolkodom, hogy fizessek e a MAX-nak... 

WAHOO KICKR CORE ZWIFT ONE - lánctányér, de honnan?

Mivel fantasztikus ügyeleti rendszerben gályázom, így egy hét minden hónapban megy a kukába a tekerést illetően, így adta magát egy görgő beszerzése. Körbenéztem a piacon mi az elérhető és a rögtön megakadt a szemem a Wahoo és Zwift közös kooperációján a Core Zwift ONE-on:

Ez egyébként egy normál, kissé tuningolt alap Core, csak adnak hozzá egy virtuális váltót (2 gombos kapcsolót, amivel fel-le tudsz váltani virtuálisan Zwift-ben és ezt a görgő leköveti az ellenállás váltogatásával), me  persze egy, a sima shimano kazettára rácuppantható, egytányéros megoldást. Ez egy 14 fogas, talpas lánctányérból és 2 műgyanyag elemből (hézagololóból) áll. Ha ez utóbbikat lekapod róla és felcuppantasz egy sima sort, akkor virtuális váltás nélkül is gond nélkül használhatod. Plusz, ami miatt ezt választottam, hogy adtak hozzá egy egyéves Zwift előfizut.

Na de elég magáról a görgőről, minden infót megtudhattok róla ide kattintva. Bár ez "csak" a wahoo alap görgője és vidéki fizuval ez se olcsó (bocs Bp-iek, de ez a rögvalóság), elég hamar belefutottam az első problémába: egy lánc és sor csere után, felpattinva a cangát a görgőre, az egyszem 14 fogas lánctányéron folyamatosan megugrott a lánc. Lekaptam a lánctányért és tényleg jóval kopottabb volt mint váram, sőt kopottabb, mint a lecserélt sor. (Ami valahol érthető) Sebaj kicserélem, veszek másikat...gondoltam én és itt jött a probléma.  

Ha megnézed a Wahoo webshopját, vagy a Zwift-ét, egyikben se kapható 14 fogas, talpas lánctányér. Tudsz venni boltban, de az vagy nem talpas (kinyírja a kazettát) vagy nem kompatibilis 11 sebességes lánccal. Írtam a Wahoo-nak, hogy honnan szerezhetnék egyet, de simán lepattintotak, hogy nincs "aftermarket" erre a termékre és forduljak a Zwift-hez. 

Gondolom elhiszitek, hogy nem nagy reménnyel mentem a Zwift-hez, mivel az Ő webshopjukban egyedül készletben található meg ez a cucc: a műanyag hézagolókkal és a virtuális váltógombbal együtt, 79,99 euroért. De úgy voltam vele, hogy ha minden kötél szakad, akkor a régi sort ideiglenesen rádobom a görgőre és virtuális váltó nélkül használom tovább és később majd veszek erre is egy új sort, ahogy odajutok, ha sehol nem kapok talpas, 14T-s lánctányért. 

Meglepetésemre a Zwift elég hamar visszaírt és közölték, hogy ezt az alkatrészt a műanyag hézagolókkal együtt ingyen cserélik és küldjem már azonnal a címem és küldik is. Így tettem... és 4 nap múlva meg is jött a cucc.  Tadááááááááám csoda! Szóval ,ha ilyen görgőd van és lánc csere után, hátsó lánckereket is cserélni akarszt, akkor írni kell Zwift-nek és már küldik is a csere lánctányért tök ingyen... Wow! Probléma megoldva. (Mondjuk ezt valahol jelezhetnék is, mondjuk a support FQA-ban.

Magicshine EVO 1700 - igen, az a kínai csoda lámpa

Ha bringabuzi vagy és a youtube-ot is pörgeted, akkor tuti belefutottál már a Trace Velo youtube oldalba. Ez az oldal, ahol Luke lenyomja a halálcsillagot... vagyis az egy másik sztori, de a Luke itt stimmel, de nem fénykardban (sugárpallos) utazik, hanem kínai bringás cuccokban és azokat is legfőképpen az Aliról szerzi be. Ha eddig nem követted, kövesd be.

Szóval a Trace Velo-n láttam a címben említett lámpa kínai verzóját a CBL 1600-at, ahogy kint hívják. Bár magát a márkát, Magicshine már ismertem, hiszen világszerte forgalmazzák a cuccaikat, de az EVO 1700 valahogy sose jött velem szembe. Előtte egy Cateye AMPP HL-EL1100-et használtam, aminek szintén brutális fénye van, de... 

img_1243.jpeg

...egyrészt azt se fejjel lefelé használatra tervezték (pedig a gopro mount-ot csak így lehet feldobni rá), másrészt az akku és fényerőség miatt, elég nagy és nehéz testbe sikerült belepakolni a technikát. 

Ellenben az EVO 1700 eleve ebbe a pozicióba tervezték, ami a teljes nevén is látszik: EVO 1700 Underneath Mounted Bike Light, kisebb, kompaktabb és könnyebb is:

img_1252.jpeg

Maga lámpa szórásképe (?) úgy van kialakítva, hogy ebben a rögzítési poziban legyen tökéletes, ami fontos, ha olyan fícsörök (feature) vannak beépítve, mint az autókban megszokott "tompított" és "távolsági" fényszóró bringás megfelelője (low beam-, high beam-ként találod meg a lámpa leírásánál):

EVO_1700_1.gif_600x450
Forrás: magicshine.com

Nem mellékesen a kormányra rögzíthető vezeték nélküli távkapcsolóval nem kell lenyúlkálni a lámpához a bekepacsoláshoz és különböző módok közti váltáshoz.

img_1254.jpeg

Az alábbi üzemmódok közt lehet váltogatni:

Van hozzá telefonos app is, amiben saját világítási módot tudsz beállítani, amiben mindent IS tudsz állítgani, de ez már csak extra móka... én pl teljesen elégedett vagyok a beépített módokkal és hozzá se nyúltam az apphoz a kezdeti installálás után, akkor is csak azért, hogy kipróbáljam, ha már úgyis van ilyen.

USB C alap, vízálló, de minden, amit tudni akarsz  fent van a hivatalos weboldalon. Érdemes letölteni az ottani manual-t is, mivel, amit adnak hozzá, azt még a katicabogarak is nehezen olvassák el, másrészt nem tartalmazza azt az apróságot, hogy hogyan párosítsuk a távirányítót a lámpához. Szerencsére ez a netes verzióban benne van.

Egyébkéne az egész lámpa legnagyszerűbb tulajdonsága mag az ára. Sok helyen lehet kapni, de általában 20Eft alatt ki lehet fogni. Sajnos mióta elterjedt a híre, kicsit vadászni kell rá, de gondolom a cég is érzekelte a készlethiányt és már csapkodja a kis kínai kezecskéket a gyártósor mellett, hogy "gyorsabban-gyorsabban". Ha belegondolsz, hogy a nevesebb gyártók, hasonló tudású lámpáiért mennyit kérnek el, akkor rájössz, hogy ez ennyiért kb ajándék.

Tartós teszt majd lesz, ha nem felejtem el, de még csak egy hete ismerkedünk... de azt kijelenthetem, hogy eddig bevállt.

ACS Paws 4.1 egy tényleg jó, single speed racsni

Nem tudom mondtam e, de vettem egy Cinelli Gazzetta-t, egy 2021-es modellt. Lesz majd róla poszt, ha egyszer odáig jutok, hogy utolérjem magam, de nem most. Amikor megrendeltem az előbb említett gépet, akkor a leírásban az szerepelt, hogy a gyárilag szerelt flip-flop agyhoz jár egy Dicta 17T racsni, ami nem éppen szívem csücske, nagyon nem. Eléggé gyűlölöm a racsnikat és a dicta racsnikat is.

Mivel nem akartam fixizni, rögtön robbantam is fel a Schindelhauer webshopjába, hogy rendeljek egy 120mm-es, kazettás single speed agyat, de sajnos ugyanazzal a lendülettel pattantam is le, mivel kiderült, hogy már nem kapható. Sírtam egy sort és felhívtam Tomit, hátha megvan még a régi agyam náluk, de az sajnos elkelt a bringával, így sírtam még egy sort, majd gyorsan felpofoztam magam, hogy bassza meg csak van valami megoldás. Csak létezik ezen golyóbison egy 120mm-es, kazettás, single speed agy megfizethető áron, vagy legalább egy normális racsni, ami nem White Indutstries, vagy hasonló árú cucc, amivel megduplázom a bringám árát... 

Nyakamba vettem az internetet és bár agyat nem találtam, de racsni fronton mindenhol egy név köszönt felém: ACS, mégpedig az ACS Paws 4.1

Mivel a bringára amúgy is várni kellett a külső beszállító miatt, gyorsan körbenéztem webshopba, ahonnan a bringát rendeltem és upsz: ott is volt ilyen racsnit. Gyorsan beraktam egyet (17T) a kosárba a bringa mellé és amikor megjött a cangával együtt, már ezzel raktam össze, a Dicta meg ment a polcra.

Az ACS Paws ára ugyan nem olcsó, de bőven a White Industries alatt van.  Kb. 2-3-szor drágább, mint egy Dicta és kb. egy árban lehet beszerezni a Shimano SF-MX30-szel, vagyis 10EFt körül mozog, de az említettekhez képest fényévekkel jobban muzsikál, legalábbis azokhoz képest, amiket én használtam régebben (nem hiszem, hogy hatalmas minőségi ugrás állt be a gyártásukban azóta). Persze ez mind egyéni érzés, de futásban és szerintem minőségben is veri a fentebb említetteket. Lőttem is egy koszos képet róla, hogy lássa a nép, hogy tényleg használatban van, hehehehe:

paw1.jpg

Bár időközben csak sikerült beszerezni egy Schindelhauer agyat (nem árulják külön, de raktáron van még nekik pár darab), de úgy vagyok vele, hogy egyenlőre fut olyan simán mint egy kazettás, így amíg ezt a szintet hozza, nem cserélem le feleslegesen. Ha kicsit elragadtatnám magam és nem kísértene a múltban kb. 2-3 havonta kinyírt, jó pár dicta és shimano racsni szelleme, akkor még azt is mondhatnám, hogy megkedveltem ezt cuccot. Na... azért na... azért mégse menjünk ilyen messzire, de azt elmondhatom, hogy bátran merem ajánlani azoknak, akik unják a fixizést, vagy már kellőképpen kinyírták a térdüket és valami jobb racsnit keresnek. Nekem bejött... egyenlőre.

Végre kész a Debrecen - Nagyvárad kerékpárút.

Oppá, kérem szépen, csak elkészült végre a Debrecen - Nagyvárad kerékpárút utolsó befejezetlen szakasza, Mikepércs és Sáránd között. Magam is alig akartam elhinni, mivel ennek a szakasznak a kivitelezése 2017-től, úgy húzódott, mint a rétestészta. Ha emlékezetem nem csal, a Debrecen - Nagyvárad kerékpárutat többször is átadták azóta (LoL), így nem is csoda, hogy nem kerítettek nagyobb feneket ennek a bejelentésére. Bevallom én is egy mikepércsi rokontól (köszi Pisti) kaptam a fülest. Mondjuk elég sz@rul hangozna a hírekben, hogy "Ismét elkészült a Debrecen- Nagyvárad kerékpárút".... bezzeg az akku gyár, arra nem kell/kellett majdnem 7 év... de az egy másik sztori.

Na, de vissza a bringaútra: Ez a hír annyira hihetetlen volt számomra is, hogy első új évi bringázásom célpontja se lehetett volna más, mint az új szakasz. Felpattantam hát Szupira (Superior x-road) és letekertem megnézni, hogy tényleg igaz e a hír, tudod, csak hogy neked ne kelljen.... és tadááááám a hír igaz, szóljanak a fanfárok, tényleg kész van:

img_0854.JPG

"De szííííp", ugye? Bár azt eddig is tudtam, hogy Mikepércs belterületén alsóbbrendű utakon fogják elvezetni a kerékpáros forgalmat, de őszintén szólva nem gondoltam volna, hogy ez a rész lesz a legsz@rabb. Bár felfestettek egy csomó bringasávot, de a nem egyértelmű kereszteződéseknél nincs egy iránymutató tábla, ami jelezné merre kéne tovább haladnod, ha Nagyvárad felé szeretnél menni. Ez igazán nem is lenne baj, ha bringasávok egyértelműek lennének, de azok néha csak úgy megjelennek a semmiből, eltűnnek, vagy 2 különböző irányba haladnak. Ember legyen talpán, aki ezen kiigazodik... Olyan, mintha vérszemet kapott volna az Önkormányzat és mindenhova kerékpársávot festettek volna az egész településen belül, ha már lehet miért ne alapon. Legalább Gizike is nagyobb biztonságba fog eljutni az ABC-be.

Ezt persze simán lehetne orvosolni pár egyértelmű, kerékpáros forgalmat irányító táblával, amit pl. a becsatlakozó pontoknál ki is helyeztek: 

img_0847.JPG

Bár a fenti képen látható kis zöld táblás is úgy sikerült kihelyezni, hogy simán kitakarja az előtte lévő tábla, a Debrecen felől érkező kerékpárosoknak:

img_0846.JPG

Ezt is pillanatok alatt lehetne orvosolni pl. a két oszlop helycseréjével, vagy a táblák áthelyezésével úgy, hogy nem takarnák ki egymást kölcsönösen.

Egyébként simán elhiszem, hogy a helyieknek tök egyértelmű, hogyan lehet eljutni a kisebb utcákon Mikepércs egyik végéből a másikba és az is, hogy éppen melyik kerékpársávot kell követni, vagy az adott kereszteződésben merre kell fordulni, de ez egy külföldinek, vagy nem helyi lakosnak, egyértelmű jelzések hiányában, gondot fog okozni (halkan megjegyzem ,hogy Berettyóújfaluval ugyanez a helyzet).  

De beszéljünk egy kicsit a két település (Mikepércs és Sáránd) közötti szakaszról is, amibe nem lehet belekötni. Féltem, hogy a Idősek Otthona előtti öreg platán beáldozzák, de szerencsére két oldalt megkerüli a kerékpárút. Azon is lehetne fanyalogni, hogy kevés ott a hely, de ott tényleg ennyi van, ezt így lehet megoldani ezen a nyomvonalon. 

A másik kritikus pont, az utat keresztező vasúti sínnél volt, ami kb. 45 fokban keresztezi az utat, így ráhajtva elég könnyen meg tudta vezetni a kerékpár kerekét, főleg nedves időben. Ezt is példásan megoldották, úgy, hogy ne éles szögben. hanem merőlegesen kelljen áthaladni rajta, egy külön kialakított kerékpáros, sorompós kereszteződésben. Pacsi!

Összefoglalva, ha nem 2017 óta kellett volna várni erre részre, azt mondanám, hogy belterületen kívüli rész hibátlan (nekem), a belterületi részen pedig apró csiszolással nagyon sokat lehet javítani. Már csak egy kis marketing kéne, hogy az emberek tudjanak róla, hogy létezik olyan, hogy Debrecen - Nagyvárad  kerékpárút, na meg egy kis felújítás azokra a szakaszokra, amik 2017 óta elkészültek ugyan, de az állapotuk mára jelentősen leromlott.

 

iGPSPORT SR30 - ez is egy radar

Kb egy fél éve lecseréltem a szeretett Bryton 450-esem egy iGPSPORT 630-asra (köszönet a Gyöngybike-nak). A célom ezzel már akkor is az volt, hogy egy radar kompatibilis kütyüm legyen, mivel a hibáival együtt is hőn szeretett 450-esem sajnos nem tudta és a jövőben se fogja tudni ezt a funkciót.

Miért akartam egy ilyen kütyüt? Nem, most tényleg nem azért, mert mindig kell valami bringás cucc. Az ok egyszerűen az volt, hogy baromi sokat megyek egyedül közúton, ami még nem is lenne annyira gáz, ha közlekedési morál nem lenne a béka segge alatt Magyarországon (is). Miről beszélek? Arról, amikor sűrű, szembejövő forgalomnál 100-zal beelőznek hátulról, kb 10cm-re a kormányodtól elsuhanva.

Ez azért nagyon para számomra, mert a szembejövő forgalom zajától eleve nem hallod, hogy hátulról is érkezik valami, vagyis kapásból nettó szívinfarktust, amikor beesik melléd, másrészt ha szembe jön egy kamion/teherautó/busz, akkor tuti nem lesz elég helye a biztonságos előzési oldaltáv megtartásához. Így szívinfarktus mellé jön egy jó kis 10-20 másodpercig tartó halálközeli élmény. Ugyan ezt utóbbit radar segítségével se tudod kivédeni, de legalább felkészülsz rá, hogy valami jön hátulról, vagyis jobban lehúzódsz, fogást váltasz, erősebben rámarkolsz a kormányra, hogy széllökés ne tépje ki a kezedből.

Egy szó, mint száz, mivel féltem a kis szaros életem, be akartam szerezni egy radart. Mivel az iGPSPORT-nak, akkor még nem volt saját radarja, (de aki nézte a Bejing Cycling Show-t, az tudhatta, hogy már fejlesztés alatt van) de kompatibilis volt a Bryton és a Garmin radarjaival is, így ez lett a kiszemelt márka. Itthon annyira nem felkapott, mivel mostanában kezdett el betörni a komolyabb órák piacára.

A beszerzés kicsit csúszott, mint ahogy bringázni se nagyon volt időm (leszámítva a folding-val való ingázást), így mire odáig jutottam, hogy most már jöhet a cucc, addigra már itthon is forgalomba került az iGPSPORT SR30-as radar, így egyértelmű volt, hogy ez lesz a befutó, hiszen ez lesz az órával leginkább kompatibilis:

Az SR30 árban kb. megegyezik a Bryton radarjával, a Garmin radarjai ugye a drágábbak, ami érthető is egy patinás megbízható márka esetében. Utólag bevallom én se nagyon követtem nyomon az iGPSPORT márka fejlődését napról napra, de miután beszereztem a 630-ast, baromira meggyőzött , főleg ha ár-értéket vesszük alapul (egyedül a dirket wifi kapcsolatot hiányolom belőle).

Persze mielőtt beszereztem volna, megnéztem az összes fellelhető teszt videót a SR30-asról, aminek ugyan bár voltak gyermek betegségei, de semmi olyat nem láttam, amit egy firmware frissítéssel ne lehetne orvosolni, vagyis összességben egyáltalán tűnt rossznak. Itt találtok egy jó összehasonlító tesztet és táblázatot a különböző márkákkal. Persze ebben a tesztben is vannak hibák/elírások pl.: a fékezést az SR30 is érzékeli és ilyenkor féklámpaként funkcionál.

20230927_165833.jpg

Nagyon sokat a paramétereiről nem szeretnék írni, mert egyrészt ezek elérhetőek a saját product page-én, és a fentebbi összehasonlító tesztben kb. mindent leírnak, másrészt, ahogy a teszt is írja pl. a 25 órás üzemidő (csak radar módban) is elméleti síkon valós, ahogy ez az összes többi márka ilyen jellegű adataira igaz. Egyébként a teszt-en ez a 25 órás üzemidő kb. 17 órára jön ki, amivel veri a Bryton és a Garmin radarját is. Meg hát, majd az idő megmutatja, mennyire jól használható és válik be.

Természetesen a radar és a lámpa mód is vezérelhető a vele kompatibilis órákról és telefonodról is, pluszban a radart az iGPSPORT saját app-jával is tudod használni, óra nélkül. Sok helyen olvastam, plusz a teszt videókban is említették, hogy a SR30-as nem képes megjegyezni az utolsónak használt lámpa módot, amit pl. a Garmin alapból tud, vagyis ha villogón kapcsolod ki, a köv bekapcsoláskor kapásból villogni fog. Nos ez az állítás nem teljesen igaz és emiatt majdnem vissza is vittem a radart, mert első blikkre azt hittem, hogy a lámpa vezérlésével van valami gebasz.

Történt ugyanis, hogy az első teszt körnél a összekapcsoltam a radart telefonommal és a 630-assal is. Magán az SR30-ason nappali villogóra állítottam a lámpa üzemmódot, kézzel, a saját gombját használva. Elindultam és az első piros lámpánál, ami megfogott ránéztem a z SR30-ra, hogy minden frankón működik e és azt láttam, hogy a villogó mód helyett, alap módban van, vagyis folyamatosan világít a lámpa. Először azt hittem a gyorsulási szenzor miatt a féklámpa funkció aktiválódott. Jó, sebaj elindultam de csak nem váltott vissza nappali villogóra... Megálltam és az SR30-on a gombot nyomkodva visszaállítottam villogóra a lámpát. Megyek megint kb. 5m-ert, lenézek és megint visszaállt alap módra a világítás. Mi a tököm van?!?!  Ránéztem a telefonra is és látom, hogy azon az alap funkción van a lámpa mód... ahaaaaaaa.... a telefon felülvezérli a SR30-ast. Okés, nem probléma beállítottam a telefonon is a nappali villogást és a lámpa szépen át is vette azt, probléma megoldva. Megyek megint 5m-t és a lámpa ismét visszaállt alap módra.... Na neeeeeeee máááár..... Sebaj, majd holnap visszaviszem, hogy cseréljék, mert első blikkre azt gondoltam, hogy hibás a vezérlés. Mentem pár kilit, de csak nem hagyott nyugodni, szal megálltam és ránéztem a 630-ason is a kapcsolódó eszközöknél... upsz a "radar" kapcsolat mellett megjelent egy "light" kapcsolat is... (amikor elindultam még csak a radar volt ott) Persze ott szintén lehet vezérelni a lámpát és igen, itt is az alap funkció volt beállítva.

20230927_165732.jpg

Gyorsan átállítottam nappali villogóra és lás csodát a lámpa elkezdett nappali villogó módban működni. Mint rájöttem a radar, a 630-as beállítását veszi prioritásnak, ha az nincs, akkor a telefont, ha az sincs akkor kézi beállítást. Ebből jön az, hogy ha csak kézi vezérléssel állítod és nem kapcsolódik hozzá semmilyen más eszköz,  ha bekapcsolod, az alap beállításban kapcsol be. De (!!!) ahogy észleli az órádat, akkor rögtön átáll rá és az ott beállított funkcióra. Természetesen az órán le lehet tiltani a lámpa vezérlést, ha azt akarod, hogy az ne zavarjon be:

20230927_165745.jpg

Egyébként maga az SR30-as lámpának se szar, elég brutál a fénye és oldal ledekkel is el van látva, így oldalról is egész jó, 220 fokos (gyári adat) láthatóságot biztosít. Lumen adatokat ugyan nem ad meg a gyártó, de 1,6km-es max láthatóságról olvashatsz az adatlapján, amit vagy elhiszünk, vagy nem.

A fentebb linkelt tesztben emlegettek pár hibát is, pl. azt, hogy az app-hoz nehezen kapcsolódik. Ne ez nálam sose fordult elő, ellentétben a Bryton-ommal, aminél ez, mindig hagyott kivetnivalót maga után. A hozzá adott rögzítési rendszerrel se volt bajom, hogy túl laza lenne, szerintem csak a megfelelő méretű gumigyűrűt kell választani (höhö). 

Mivel olyan brutál sokat még nem használtam, így a "pontatlanságról" is annyit tudok elmondani, hogy eddig egyetlen téves észlelése volt, de ahogy nálam szakavatottabb tesztelők írták, ezeknél a radaroknál nem a téves észlelés a baj, hanem az, ha nem észlel egy potenciális veszélyforrásként érkező járművet ( na ilyet viszont én se tapasztaltam, ahogy a tesztekben se volt erre panasz).

Összegezve, baromira nem bántam meg, hogy beszereztem egy ilyen kütyüt, mert ahogy öregszem egyre parásabb vagyok és ez a cucc ad egy jókora adag plusz biztonságérzetet, főleg akkor, amikor egyedül mész és ez sajnos ez elég sokszor előfordul. Persze 100%-ban nem hagyatkozhatsz rá, így pl. kanyarodásnál előtt és sávváltásnál, azért nem árt hátranézni (höhöhöhö). 

Folding bringa, MÁV pokol

Hű baromi régen volt már saját poszt, de hát a szabadidő mostanában elég luxus volt nálunk. Azóta sajnos Csöpit el kellett passzolnom és nem azért, mert meguntam volna, hanem mert az árát beletoltam egy folding, avagy összecsukható bringába. Az ok igen egyszerű: egy sajnálatos eset miatt, igen sokszor kellett igénybe vennem a MÁV szolgáltatásait. 

A hozzá értők mondhatják, hogy jó-jó de Csöpi is 20 colos kerekű gép volt, amit ingyen lehet szállítani a vonaton. Ez igaz is, de és itt jön az első hasznos infó, bár ingyen szállítható, de InterCity vonatokon helyjegy köteles. Bár nulla forintodba kerül, de kérned kell egy nulla forintos helyjegyet, ha ilyenbringát akarsz szállítani IC-n. Ebből következik az, hogy ha nincs az IC-n  kerékpár szállításra kijelölt vagon, akkor pl. egy Csepel Frisco-t nem szállíthatsz, mert arra kötelező a bringa helyjegy. Ez alól valamennyire kivétel az összehajtható bringa, ami 20 colos vagy annál kisebb kerékkel rendelkezik, ha összecsukod és poggyászként viszed. Bár van egy két érdekesen ellentmondó rész a MÁV szabályozásban, de az összecsukott bringával nem szoktak kötözködni.

Az megint egy érdekes dolog újra megtapasztalni a MÁV-ot. Sajnos igazak a sajtó értesülései 8 vonatból 6 tuti késik és az a maradék 2 is késni fog, mert bevárja a késő csatlakozásokat. Én kb. 160km-t ingáztam 2 átszállással. Mindkét átszállás alsó hangon 45 perc várakozási időt is magába foglalt. ebből az egyik átszállást + várakozást + menetidőt váltottam ki bringával (kb. 8km-t) ami időben úgy 45 percet spóroltam. Az utazásaim alatt egyetlen egyszer sem érkeztem pontosan a legnagyobb késésem másfél óra volt (összesített menetidő úgy 4 óra körül van). A legnagyobb késénél jogosult voltam visszatérítésre, ami az adott szakasz jegyének 25%-a, de ezt se fizették ki, mivel 1000Ft alatti összeget a MÁV nem fizet ki, csak akkor, amikor összejön a "kötbérekből" halmozatilag a 1000Ft feletti összeg. Hmm.. ezzel a hozzáállással mi lenne, ha én se fizetnék az 1000Ft alatti jegyekre, csak akkor ha már meghaladta az 1000ft-ot az utazásaim összértéke. Szóval érdekes egy állat ez a MÁV.

A lényeg a lényeg beruháztam egy folding bringára,mégpedig egy számomra nem annyira ismeretlen SAVA brand (kell nekem követni a China Cycling youtube csatornát)  Victa 6.0-ás  modelljére. Persze először én is Tern - Dahon - Riese Müller - Brompton négyesben keresgéltem, de aztán szembe jött a SAVA, ami shimano cuccokkal, karbon vázzal (!!!) jóval áron alul, akciósan kapható volt az alzán, 3 év garanciával.

Tovább

The Neverending Story : Mikepércs - Sáránd kerékpárút

Ismét csodálatos napra ébredünk és ismét el lehet mondani, hogy az évek óta húzódó Debrecen - Nagyvárad kerékpárút egyetlen, el nem készült szakasza még mindig a Mikepércs - Sáránd közötti rész.

Volt ugyan 6 ajánlattevő a megvalósításra, de hát megint nem sikerült nyélbe ütni a bizniszt a Mikepércs Községi Önkormányzatnak.

Egyébként elég magára lett hagyva ez a nagyszabású projekt, mióta bedurrant a BUBA. Persze a mikepércsiekenek is van nagyobb gondja, hiszen a lakosság széleskörű tiltakozása ellenére is roham tempóban épül az akkumulátorgyár. A helyi vezetést meg azt kötheti le éppen, hogy hogyan magyarázza ki, hogy a fejük felett döntöttek odafentről a megkérdezésük nélkül.   

Abus Quin

Abus Quin... Nem, ez nem egy Harley Quinn-es színekre festette bukósisak, vagy lakat az Abus-tól, hanem  egy bukóba épített szenzorokat tartalmazó kütyü, de lássuk mit ír mag az Abus erről a cuccról: 

"Az ABUS Quin bukósisakok Quin Sensorral, egy teljesen integrált multi-szenzoros chippel vannak felszerelve, amely a modern elvárásoknak megfelelő biztonsági feltételeket nyújt.... Az ABUS bukósisakjára szerelt Quin Sensor szabadalmaztatott eszköz. Szenzorokat tartalmaz, amelyek célja a kerékpáros ütközések  (balesetek) során általában fellépő erők mérése. Működése során megméri és értelmezi ezen erők egyedi jellemzőit. Miután a szenzor lehetséges ütközést észlelt, kommunikál az okostelefonjával, hogy annak adatkapcsolatát használva riasztást küldjön, és értesítse a megjelölt vészhelyzeti kontaktokat."

Vagyis egy olyan kütyü, ami a telefonodra telepített alkalmazás segítségével jelez egy általad megadott kontakt személynek, hogy hol vagy, ha buktál egy hatalmasat, vagy elütöttek. Na az ilyen kütyük, a tipikusan olyanok, amiket sose szeretnél, hogy használni kelljen, de ha mégis, akkor viszont életet menthet, főleg ha nagyrészt egyedül szoktál tekerni, ahogy én.

87308_aventor_quin_polar_white_rear_abus_640.png

Az a zöld, kis integrált lapkára szerelt kütyü a Quin (kép: abus.com)

"A Quin Sensort úgy alakították ki, hogy segítséget nyújtson akkor, amikor leginkább szüksége van rá. Két különálló protokollal rendelkezik, amelyek segítséghívást indíthatnak okostelefonjáról. A kijelölt kontaktok így szükség esetén értesíthetik a sürgősségi ellátást. 

Ha a Quin Sensor olyan erőket észlel, amelyek esetlegesen segítséget igénylő balesetre utalnak: Automatikusan elindul a vészhelyzeti visszaszámlálás, az érzékelő LED-je pedig gyors ütemben, pirosan villog. Ha nem állítja le manuálisan, a visszaszámlálás lejártával értesítést küld a kijelölt vészhelyzeti kontakt(ok)nak.

Ha a Quin Sensor olyan erőket észlel, amelyek kisebb, a vészhelyzeti kontakt(ok) értesítését nem igénylő ütközésre utalhatnak: Az alkalmazás rögzíti az ütközést, így jobb rálátást nyújt a sisak állapotára, és segít megalapozottabb döntéseket hozni annak életciklusáról és cseréjéről."

Maga ez a kütyü önállóan is kapható és a Quin ready bukósisakokba lehet beletenni.


kép: abus.com

Ez főleg az újabb típusú Abus bukókra igaz, vagy már eleve ezzel szerelve vehetsz bukókat az Abus kínálatából. Egyébként jobban megéri, ha eleve ezzel veszed, mert így kb egy 10-essel dobja meg az árat, viszont önállóan a kütyüt dupla ennyiért, úgy egy 20-as körül tudod beszerezni.

Én egy Abus Aventor-ban használom és hála égnek még egyszer se jelzett be... és nagyon remélem, hogy ez így is marad. 

Csöpi "mods"

Hát már a legelején baszta a szemem a Csepel által a Frisco-ra rakott baromi széles BMX kormány, így szereztem rá egy kisebb emelésű keskenyebbet, de csak nem hozta azt az érzést, ami megvolt az eredeti Csöpiben. Valahogy úgy nézett ki az egész, mintha egy XXL-es bmx-en hasítottam volna. jó magasra kihúzott nyeregcsővel.

Aztán a tannus armour se váltotta be a hozzá fűzött reményeimet. Ugyan soha nem kapsz vele defektet, de cserébe olyan fos érzetet ad menet közben, mintha tök tömör kerekeken gurulnál. 

Így fogtam az egészet, lekaptam a gummákat és bármilyen fos agyváltós, dobfékes gépen belsőt cserélni, száműztem a tannus-t. A külső méret korlátozás ezzel megszűnt (20X1.75 a min a tannus miatt) és jöhetett rá valamivel haladósabb gumma, így kapott két Mitas Speedo LT-t. Hátul a 17T (17 fogas) lánckerék helyett kapott egy 14T-t, a BMX stucni  és kormány helyett pedig egy emelt stucnit és BLB kormány és tadááááááááám:

20230117_134638.jpg

Úgy néz ki, ahogy egy Fisco-nak kell és nincs meg ránézésre se az XXL-es BMX hatás. Amúgy a gyári lánc is kukába került, miután kétszer is elszakadt, pedig annyira nem is volt megtépve.

süti beállítások módosítása