"Tekerek ezen-azon, ezt-azt..." - minden, ami tömény bringa.

BringaBuzi™


Hány éves a külsőm?

2017. június 06. - korcs75

Bevallom ez a cikk nem született volna meg, ha a fél éve vásárolt Continental Tour Ride külső gummám, nem megy tropára egy Debrecen-Tokaj túrán. Na jó igazából már korábban tönkremehetett, de mivel nem volt vele gond, így szinte észre se vettem. Az első lassú defektnél még nem sejtettem, de céltól 10km-re megálltam és ab belső csere közben napvilágra került minden. Mondtam már mennyire utálom a lassú defektet? A kis genyóval hajlamos kínlódni az ember, megáll rápumpál, reményeket táplálsz magadban, de a végén marad rideg valóság, a csere és/vagy foltozás.

A sárvédő addig jótékonyan eltakarta a szemem elől, de a hátsó gummám szarrá volt repedezve. Fél év alatt?! Na neee... oké akciós volt, de akkor is, 'nehogymárnehogy! A fentebb említett belső cserénél, aztán kiderült kiderült, hogy nem csak kívül, hanem belül is elszomorító a helyzet.

img_20170606_203139.jpgA kicsivel több, mint fél éve vásárolt Continetal Tour Ride

Hallottam már, hogy az eladás előtti rossz tárolás miatt, előfordulhat hasonló, vagy esetleg, ha a külsőt ezeréve gyártották. Na de tényleg, hogy a picsuszba lehet megállapítani egy Conti gummánnál, hogy mikor is gyártották?! Gondolom rá van írva valahova, vagy nem?! Majdnem! De azért nem ilyen egyszerű. Egy kis kutakodás után sikerült megtalálni a Continental oldalán a megoldó kulcsot vagyis ábrát:  

faq-tyre-construction-picture-04-data.png

Ezt a fentebb látható, UFO-knak szánt jelölést kell keresni a külső oldalfalán és alkalmazni a következőt: A körcikkekben a pöttyök (minden cikkben max 3 db.) a hónapokat jelölik: egy pötty a januárt, két pötty a februárt és így tovább. A háromszögek pedig azt, hogy 2000-hez, vagy 2010-hez kell e hozzááadni a jobb alsó részen látható számot (Year).  

img_20170606_204837.jpg

A fentebbi képen igazán egy pötty van a körcikkekben, a másik pöttynek látszó bizbasz, egy  beékelődött kődarab, ami annyit tesz, hogy januári a külső. A két háromszög miatt, a 2010-hez kell hozzáadni az alig látszó, kopott 4-est, vagyis a gumma születési évszáma 2014 január! Tehát amikor én megvettem 2016-ban, már több mint, 2.5 éve a raktárban csücsült. 

Ez bőven belefér, ha tárolás megfelelő. De hogyan ajánlott tárolni a külsőket? Itt találsz egy jó cikket erről a témáról az ismertebb márkák ajánlásával. Az enyémnél valami kimaradhatott..., viszont, ha te veszel egy vacsiúj papucsot a vasadra, akkor nem árt leellenőrizni, hogy mióta is csücsül a raktárban.

Abus Yadd-I

Kezdjük ott, hogy mielőtt tovább folytatod az olvasást, érdemes elolvasnod ezt, az egyébként frankó kis cikket, a bikemag-on is. Itt minden technikai izébizét megtalálsz erről a városi bukóról, olyan kifejezésekkel, mint "Forced Air Cooling Technology", "In-Mold" stb. bármit is jelentsenek ezek. Ha ezzel megvagy, jöjjenek az én kezdeti benyomásaim,  kissé puritánabb verzióban.

yaddi.jpg

A forma számomra a múltat idézi, ezzel az egybetök formával, plusz egy kis aero sisak beütéssel, de egy szó, mint száz a kis sild feldobja az egészet és kölcsönöz neki egy vagány külsőt. Mivel van egy Hyban-em is (jött is az osztás Ritától, egy laza "Hány fejed van?" beszólással), így igazán adta magát, összehasonlítás. Hát nesztek!

Kezdjük a látványos részével. Amíg Hyban-en 18db. szellőzőnyílás található, a Yadd-I-n kemény 5db. Ez esőben a Yadd-I mellett szól, viszont piros lámpánál, 30 fokban a Hyban lesz a nyerő. Menet közben viszont érdekes dolgokat tapasztal az ember. A Yadd-I, tervezésének köszönhetően, egész tűrhetően áramoltatja be a levegőt, vagyis az eddigi zártabb sisakjaimtól jóval jobb a szellőzése (Casco Urbanic-TC, Bell Intersect) és ez, ebben az esetben tényleg nem csak marketing duma, érezhetően faszán hűti a kis buksidat.

A Yadd-I szivacsozása jobb, mint a Hyban-nek, ellenben a méretre állítás nem annyira precíz, hiszen a szokásos tekergetős megoldás helyett egy fix méretű gumiszalaggal oldották meg. Ami kimaradt a bikemag cikkből, az az, hogy ezt a gumiszalagot 3 különböző pozícióban lehet felrakni, így valamennyire befolyásolhatod, hogy mennyire erősen cuppanjon a fejedre. Lehet ezt egy új technológiának nevezni, de iszonyat spórolás szaga van számomra, főleg annak a tükrében, hogy egyáltalán nem olcsó sisakról beszélünk.

Ami nálam a legnyerőbb volt, az a méretek közötti átfedés. M-es siska 59cm-ig jó, az L-es pedig 58-tól kezd. Mivel az én fejem 58,5cm, így általában az M-es már nem jó, az L-es meg bazinagy, de a Yadd-I esetében ez M-es méret tökéletese cuppan a fejemre.

A végére hagytam, a legsz@rabb részt, az árat. Szerintem, a színtől függő 24 000-29 000Ft baromi sok. Emiatt ha ajánlani kéne egy városi bukót valakinek, inkább a Hyban-t ajánlanám. Egyszerűen jobban megéri az árát, még akkor is, ha majdnem 100 grammal nehezebb és kisebb a "menő" faktora is.

Wolf Tooth Components - Crankskins Crankarm Protectors

Jómagam egy XT hajtókart használok, egy régebbi,3 lántányéros verziót, "lebutítva", de erről már volt szó, az 1X10 "építésről" szóló cikkben. Bevallom nem tervezem lecserélni, mert bevált, jól működik. bár esztétikailag nincs a toppon (használatból eredő karcok és kopások mindig is voltak rajta). A további állagmegóvás érdekében először beszereztem hozzá egy Zefal Crank Armor-t. Majd elkezdtem töprengeni, hogy Gábor mintájára körbeszalagozzam e a hajtókart vászon szigetelőszalaggal, megóvva ezzel a további kopástól. Ekkor jött szembe a a pont erre a célra kitalált Crankskins Crankarm Protectors a Wolf Tooth Components-től. Mivel az ára ~5 dolcsi volt, így rögtön rendeltem is egyet.

crankskins-black_1024x1024.png

Két verzió létezik, az egyik átlátszó, a másik fekete. Én esztétikai okokból a fekete verziónál maradtam. Pár nap után meg is érkezett és egy kis hajszárítós rásegítéssel fel is cuppantottam a hajtókarra, persze egy alapos zsírtalanítás után. Szerintem faszán néz ki, a látványon is dobott egy keveset. A matricának elég vastag az anyaga, hogy jól védjen és ne akarjon leszakadni minden kis karcolás után. Leválás jeleit eddig nem mutatja, pedig már több hónapja van fent és kapott azóta nem kevés mocskot. 

wolf.jpg

OneUp Components tool

Érdekes multitool-ról jelent meg post az instán, amit a OneUp Components jegyez. Remélhetőleg többet is megtudunk majd hamarosan. Mindenestre elég jól néz ki:

Tapiriik

Hát szegénynek elég hülye neve van, de a Tapiriik nem más, mint egy faék egyszerűségű telefonos (ne sírjál van iphone-ra is) és webes alkalmazás amivel pofon egyszerűen szinkronizálhatod a különböző fitness applikációid közt az adatokat (track-eket).

Én speciel a Strava és Endomondo cuccaimat szinkronizálom vele, mivel a már emlegetett Wahoo RFLKT-em b@szik támogatni az általam favorizált Endomondo-t, ellenben a Strava-t igen. Persze ezeken kívül is támogat jópár app-ot. A kézi szinkron ingyenes (igen, ehhez tényleg meg kell nyomni egy gombot), de létezik automatikus szinkron, ami fizetős (rád bízzák mennyit tejelsz érte).

 

 

Sunrace Wide Ratio kánaán - CSM980, CSM990, CSM680

Az 1X10-ről már volt szó, de jó hír azoknak, akik az 1X9-cel, sőt 1X8-cal kacérkodnak, hogy a Sunrace kiadott 9-es wide ratio sorokat, 11-40T kiosztással. A CSM980-as pont fél kiló, amíg könnyebb CSM990-es, némi alunak köszönhetően "csak" 425g.  Ahogy említettem, 8-as wide ratio sor is létezik CSM680  néven (ebből csak egy verzió van perverzeknek), 11-40T kiosztással. 

424_1.jpg   

süti beállítások módosítása